26. fejezet

 - Hé! Várj már egy pillanatot! - hallottuk Bálint hangját, ahogy próbál valakit az ajtón kívül tartani, sikeretlenül. A következő pillanatban pedig Áron robbant be az ajtón, de mikor meglátott minket lehorgonyozott. Ösztönösen elhúzódtam Márktól, mert túl közel volt ahhoz, hogy ezt mások is lássák.

 - Mindent el akarsz cseszni nekem, mi? - kérdezte Márk Árontól. - De tudod mi? Most nem fogod. - ölelte át a derekam, én meg azt hittem ott helyben elájulok. Nem azért, mert Márk szorosan ölelt, hanem a helyzet miatt. Mert fogalmam sem volt, hogy mi fog kisülni ebből az egész szituációból.

 - Elmehettek ti a fenébe! - sziszegte dühösen, majd hátat fordított és félre lökve az ajtóban állókat, elment.

 - Áron! - kiáltottam utána, de meg sem hallotta. Ezt hallva, Márk karja megfeszült, majd elengedett és tett egy lépést hátra.

 - Menj csak utána! - mondta tiszta gúnnyal a hangjában. - Komolyan mondom, menj csak!

 Totál beparáztam, mikor ezt mondta. Kihallatszott a hangjából a düh és tudtam, hogy ha most nem teszek valamit, akár el is áshatom magam, de Márknak már nem fogok kelleni.

 - Nem. - jelentettem ki.

 - Mi? Nem mész a legjobb barátod után, aki féltékenységi rohamot kapott, hogy kiengeszteld?!

 - Mért? Ezt szeretnéd? - kérdeztem, habár tudtam rá a választ.

 - Csinálj, amit akarsz. - rázta meg a fejét lemondóan.

 - Jó. -  mondtam, majd odaléptem hozzá, lábujjhegyre álltam, megfogtam a két arcát és a számat az övére tapasztottam.

 Meglepődött. Először nem is viszonozta a csókomat, majd mikor rájött arra, hogy mi is a helyzet átölelte a derekamat és hevesen el kezdte falni a számat. Azt hiszem túlságosan beleéltük magunkat, mert egy idő után egy csomó húú-zást meg füttyögést hallottunk, mire elhúzódtunk egymástól. Mondanom sem kell, hogy az arcom rögtön paprikavörösbe váltott. Persze Márk nem zavartatta magát, önfeledten vigyorgott, majd a fülembe suttogott.

 - Vörös az arcod, csak nem zavarba jöttél? - piszkálódott, mire oldalba könyököltem.

 - Hülye. - mondtam, de ő csak kinevetett és nyomott egy puszit a fejemre.
 - Azt hiszen párkapcsolati tanácsadó leszek. Nagyon jó vagyok benne. - jegyezte meg Bálint.
 - Attól még nem vagy jó benne, mert összezártál két embert. - csitítottam, hogy ne ragadtassa el magát.
 - De összehoztalak titeket, nem? - nem válaszoltam, mert nem tudtam erre a választ. Tényleg úgy tűnt, mintha egy pár lettünk volna, de ezt nem jelentettük ki.
 Mivel én nem válaszoltam, Márk megadta helyettem a választ.
 - De. - erre nagyot dobbant a szívem és nem tudtam elfojtani a mosolyomat. Persze ezt Márk észre vette és látszólag kedvére való volt, mert kaptam tőle egy szájra puszit.
 Épp ekkor becsengettek és ő felajánlotta, hogy elkísér az osztályomig. Bálint gyorsan lelépett, mert nem akart a plusz egy fő lenni, mi pedig kézen fogva elindultunk a legfölső emeletre. A folyosón kicsit kellemetlen volt végig haladni, mert szinte mindenki megbámult, egyesek pedig össze is súgtak. Nesze neked népszerű barát! Márk megérezhette, hogy kellemetlenül érzem magam, mert bátorítóan megszorította a kezem, majd elengedte és inkább átkarolt, hogy nagyobb biztonságban érezzem magam.
 - Suli után haza kísérlek. De addig amúgy is találkozunk. - mondta, amikor már az ajtó előtt álltunk.
 - Oké. - mondtam, majd lehúztam a nyakánál fogva és egy búcsúnak szánt csókot adtam neki. Mikor elhúzódtunk egymástól eszembe jutott valami, ami tudtam ,hogy nem fog neki tetszeni, de muszáj volt elmondanom. - Ugye nem fogjátok megölni egymást Áronnal?
 - Megpróbálom, oké? - fújt egyet. - De ha ő kezdeményez, akkor nem hagyom magam.
 - Figyelj! Tudom, hogy ez nem fog tetszeni neked, de... beszélnem kell Áronnal.  - erre csak megforgatta a szemét. - Szeretném vele tisztázni a dolgokat. Ennyi. Nem szeretnék rosszban lenni vele.
  - Értem.
  - De ugye nem haragszol?
  - Még egy csókért cserébe nem. - mondta már játékosan, én meg szívesen teljesítettem az óhaját.

 Persze mire beértem az osztályba már mindenki tudta a nagy hírt. Hogy honnan? A válasz neve Bálint.
 Még, hogy a lányok pletykások...
 Na szóval. Veca mikor meglátott rögtön a nyakamba ugrott, Karola, Netti és Detti körém gyűlt, hogy elmeséljek minden apró részletet. A lényeges eseményeket már ismerték, mert Bálint azokról is beszámolt.
 Márkkal minden szüneten együtt lógtunk. Az első szünetben a mi osztályunkban voltunk, de mivel a kedves osztálytársaim folyton kíváncsian hallgatóztak és mind körülöttünk ugráltak, úgy döntöttünk, hogy semleges helyen töltjük el együtt a szüneteket (udvar, büfé, folyosó).
 Ahogy megbeszéltük, haza is kísért. Fél órán keresztül beszélgettünk a kapu előtt. Sajnos ezt az otthon ülő bátyám is észre vette és muszáj volt kidugnia az orrát a házból, hogy bemutatkozzon.
 Miután meghallotta Márk nevét egy mindent tudó mosoly kúszott az arcára.
 - Szóval te vagy az, aki annyira elcsavarta a húgom fejé, hogy nem az útra figyelt, mikor elütötte az autó. - ő és Márk viccesnek találták ezt a beszólást, én kevésbé.
 - Elcsavartam a fejed? - kérdezte Márk győzelemittasan, de erre nem voltam hajlandó válaszolni. - És mesélt rólam? - intézte ezt a kérdését a bátyámhoz, mire ő helyeslően bólintott.
 - Amúgy nem úgy volt, hogy most rosszban vagytok és próbáljátok utálni egymást? - vonta fel gyanakvóan a szemöldökét a bátyám. Én megint hallgatásba burkolóztam, ezért Márk szólalt meg.
 - Szeretnéd inkább te elmondani a bátyádnak vagy mondjam én?
 - Az van, hogy...aaa...kibékültünk.  - mondtam nehézkésen, mert hát az elején mindig nehéz az ilyesmiről beszélnem a családtagjaimnak.
 - Annyira, hogy már csókolóztok is? - próbált komolyságot erőltetni magára a bátyám, kevés sikerrel.
 - Láttad?
 - Épp ezért jöttem ki, mert kíváncsi voltam, hogy ki turkál a húgom szájában.  - mondta, mire megint úgy elpirultam, mint a paradicsom. - Ugye ez nem valami barátság extrákkal?
 - Mivel Anna ilyen kis szégyenlős, elmondom én. Együtt járunk. - puszilta meg a hajamat, én pedig a mellkasába fúrtam a fejem.
 Nincs több tagadás.
 Szeretem.

Sziasztok! Sajnálom, hogy csak most hoztam a részt. Mikor lett volna időm írni, akkor lusta voltam, mikor pedig lett volna kedvem, akkor időm nem volt.
Tudom... kicsit elfuserált lett. Ha van kedvetek írjátok le a véleményeteket és pipáljatok! :D
Üdv, Daphne! :)

25. fejezet

 Értetlenül olvastam az sms-t. Mi van? Ezt most mért írta? Az zavarja, hogy a hónapok óta nem látott bátyámmal töltöm az időmet?

 Miután ezt végig gondoltam, akkor jutott eszembe, hogy Márk nem is ismeri a bátyámat. Márknak fogalma sincs, hogy kivel jöttem el a sulitól. Márk féltékeny!

 Mosolyogva tettem el a mobilom a táskámba. Úgy döntöttem, nem írok vissza. Kínzom egy kicsit. Ennyi büntetés jár neki.

 - Mért van olyan jó kedved? - kérdezte a bátyám, miközben megállt egy zebránál.

 - Örülök, hogy itt vagy. - adtam meg a választ, ami persze igaz volt, de akkor Márk miatt vigyorogtam, mint a vadalma. - Hoztál ajándékot?

 - Hát... majd meglátod.

 - Szóval hoztál.

 - Nem mondtam ilyet. - tiltakozott.

 - Ha nem hoztál volna, akkor zavarba jönnél és mentegetve magad elmondanád, hogy nem hoztál. De mivel nem ezt tetted, hanem titkolózol, akkor biztos vagyok benne, hogy hoztál. - magyaráztam.

 - Kezdem azt hinni, hogy filozófia szakos vagy. - lökött játékosan oldalba. - Amúgy tényleg hoztam ajándékot.

 - Tudtam!

 Mikor haza értünk rögtön az ajándékomat követeltem, de nem volt hajlandó még oda adni, csak ebéd után. Hiába könyörögtem, nem hatotta meg. Na meg azt sem árulta el, hogy mi az ajándék. Anyáéknak viszont már akkor oda adtam, amikor megérkezett. Apa egy eredeti Boss parfümöt kapott, anya pedig egy ékszer szettet.

 Én pusztítottam el leghamarabb az ebédemet, hogy végre megkapjam az ajándékomat, de ez rossz ötlet volt, mert Konrád a lehető leglassabban fogyasztotta el a kajáját. Így türelmetlenül fészkelődtem a székemben, amíg befejezte.

 - Látom nem bírsz már magaddal. Gyere, mert megkapod, amire annyira vársz.  - állt fel az asztaltól én meg követtem őt a szobájába. - Esküszöm, ha nem fog tetszeni és nem úgy fogod használni, ahogy kell, soha többé nem kapsz semmit. Nem volt olcsó, méghozzá egy csomót fizettem érte a repülőtéren, mert nagyon nehéz.

 Egy kék dobozt emelt ki az ágya mögül, majd a kezembe adta és azt mondta, hogy a szobámba nyissam ki, mert nem szeretne, ha az ő szobájában szemetelnék. Nem hazudott, a doboz tényleg nehéz volt. Nem tétováztam, rögtön átfutottam a saját területemre, letettem a dobozt az ágyamra, majd kezdtem levenni róla a csomagolást. Eközben a bátyám az ajtóból figyelt, mert kíváncsi volt a reakciómra. Miután felnyitottam a dobozt és megláttam a sok könyvet örömömben felsikítottam, majd a bátyám nyakába ugrottam.

 - Köszönöm, köszönöm, köszönöm!

 - Ne sikíts a fülembe!

 - Bocs, de annyira boldog vagyok! - adtam cuppanós puszit az arcára.

 - De ugye azt láttad, hogy mind angolul van? Azért vettem, mert rád fér az angol gyakorlása.

 - Nem számít, hogy milyen nyelven van! Imádom őket!

 - És engem.

 - Igen, téged is.

 Másnap reggel, miután felébredtem és tudatosult bennem, hogy a bátyám itthon van, rögtön átszaladtam hozzá és ráugrottam az ágyára.

 - Ébresztő! - suttogtam a fülébe.

 - Hagyjál már! Hány óra? - kérdezte álmosan.

 - Hét.

 - Mért ébresztettél fel? - kérdezte durcásan, amit megértek, mert én is utálok korán kelni.

 - Vigyél el suliba, légyszi!

 - Ne már! Álmos vagyok.

 - De annyira hideg van kint. Megfagyok, mire oda érek.

 - Hányra legyek kész? - kérdezte beletörődve sorsába.

 - Háromnegyed.

 - Fél óra múlva ébressz fel.

 - Szeretlek! - mondtam győzelemittasan, de ő csak elfordult és aludt tovább.

 Háromnegyed nyolckor már a sulinál voltam a bátyámmal, aki morcos és álmos volt, de nem vetette a szememre, hogy rossz testvér vagyok.

 - Tényleg kösz, hogy elhoztál. - pusziltam arcon, majd kiszálltam a kocsiból.

 - Első és utolsó alkalom! - hallottam, ahogy utánam kiált, de nem törődtem vele, csak mosolyogva integettem neki, majd bementem az épületbe.

 - Márk totál kivan rád! - támadott le Bálint, ahogy beléptem az osztályba.

 - A bátyám miatt? - kérdeztem nevetve.

 - Mi van? A bátyáddal mentél el tegnap? - értetlenkedett.

 - Aha.

 - Akkor meg mért a francért nem írtál vissza Márknak?

 - Megérdemelte, hogy egy kicsit szenvedjen. - mondtam karba tett kézzel.

 - Ti mind ketten meg vagytok húzatva. Két öt évessel kevesebb a baj, mint veletek. - erre megfogta a karon és el kezdett húzni maga után.

 - Hé! Mégis mit csinálsz?

 - Most meg fogod beszélni Márkkal a dolgokat.

 - Ne már!

 - De-de! - erre kinyitotta az előttem lévő 11.B osztály ajtaját és belökött maga előtt. - Hé, Mária és barátnője! - szólt oda a két lánynak, akik az osztályban voltak, Márkon kívül.

 - Márti. - javította ki a lány.

 - Aha. Kicsit magukra hagynátok Márkot és Annát? - mosolygott rájuk kedvesen, és sajnos ez a mosoly hatott, mert a két lány fel állt és elhagyták az osztálytermet. - Jó beszélgetést! - kacsintott ránk Bálint, majd ránk csapta az ajtót.

 Én meg csak ott álltam zavartam Márk előtt, aki komoly képpel vizslatott engem.

 - Hát...a...szia! - köszöntem feszengve.

 - Mi ez az egész?

 - Bálint azt akarja, hogy tisztázzuk a dolgokat.

 - Aha. Akkor kezd te! - ült fel egyik padra.

 - Hát jó... - fújtam ki a levegőt - A fiú, akivel elmentem tegnap... azt félre értetted.

 - Mit lehet azon félre érteni, hogy a nyakába ugrassz, meg puszit adsz neki, majd elmész vele?

 - Ó! Gondolkozz már egy kicsit! Ő a bátyám volt!

 - A bátyád? Akkor meg mért nem írtál vissza? - vont kérdőre, de már nem is volt dühös.

 - Megérdemelted, hogy vívódj egy kicsit.

 - Hogy te mennyire ki tudsz készíteni! - rázta hitetlenkedve a fejét, majd leugrott a padról, oda jött hozzám és átölelte a derekamat. - Valamilyen érthetetlen ok miatt megőrjítesz!

 - Érthetetlen o... - nem hagyta, hogy befejezzem, mert hirtelen a nyelvét a számban találtam, amit bevallom, kicsit sem bántam. Átkaroltam a nyakát és viszonoztam a csókját. Ő ezt biztatásnak vette, mert mert hirtelen lecsúszott a keze a hátamon, egész a fenekemig, majd a combomig és felültetett a katedrára, ő pedig a két combom közé furakodott.

 Persze én irtó zavarba jöttem, mert még soha nem támadtak le ennyire, de nem állítottam le.

 Sajnos.

 Mert a következő pillanatban kinyílt az ajtó.

24. fejezez

 Továbbra is ott toporogtam az osztály közepén és azon evődtem, hogy hogy úszhatnám meg ezt balhé nélkül. Mert bárhogyan is döntök, az lesz belőle.
 - Gyere! Veca foglalt nekünk helyet. - ragadott karon Karola és a leghátsó sorba vezetett, ahol Veca üldögélt egyedül. Összetoltunk két széket és hárman rázsúfolodtunk.
 - Örök hála! - súgtam oda Karolának.
 - Jöttem egyel neked. Tudod... Gábor miatt.
 Miután mindenki elhelyezkedett, a tanárnő megkért minket, hogy álljunk fel, keressünk egy partnert magunknak és meséljük el neki, hogy mit csináltunk a hétvégén. Persze mindezt angolul. Ja. És azt is kihangsúlyozta, hogy ha lehet az ellenkező nemből válasszunk partnert. Remek!
 Felálltam és kiszemeltem a legközelebbi hímneműt, aki nem más volt, mint Ármin. Megfogtam a két karját és szembe fordítottam magammal, ezzel jelezve a többiek felé, hogy ő az én párom. Épp kezdtem volna el dumálni, amikor valaki befurakodott közénk. Na vajon ki?
 - Bocs, Ármin, de azt hiszem lenyúltad a párom. - jegyezte meg lazán Márk.
 - Á, dehogy. Eddig neked őrizgettem, nehogy valaki lecsapja a kezedről. - pacsiztak le egymással, majd Ármin rám kacsintott és ott hagyott minket. Áruló!
  - Szóval, nem meséled el, hogy milyen volt a hétvégéd?
  - Mért nem mesélsz te? - kérdeztem.
  - Oké. De magyarul, mert félek, hogy angolul nem értenéd meg. - gúnyolódott, mire én megforgattam a szemem  és összefontam magam előtt a karom.
 - Ha szeretnéd tudni, ötösre állok angolból.
 - Oh, bocs. Elfelejtettem, hogy németből vagy annyira pocsék. - piszkált tovább. És mit ne mondjak, sikerült felhúznia.
 - Hagyj békén! Utállak! - hátat fordítottam neki azzal a szándékkal, hogy faképnél hagyom, de erre ő megfogta a karom és a hátamhoz simult, majd a fülembe suttogott.
 - Amikor megcsókollak, eszedbe sem jut ilyesmit mondani nekem. - lefagytam. És nem csak azért, amit mondott. Leginkább amiatt, hogy ilyen közel állt hozzám. Éreztem a hátamon a teste melegét, a szíve ritmusos dobbanásait. A lehelete csiklandozta a fülemet és jól eső borzongás futott végig rajtam.
 Megfordultam, hogy a szemébe nézzek. Egy lépést hátráltam, hogy ne legyünk annyira közel egymáshoz.
 - Mért csinálod ezt? - kérdeztem.
 - Mit? - vonta össze értetlenül a szemöldökét.
 - Ha jól értettem, azt mondtad, hogy szeretnél járni velem. Viszont nem teszel ennek érdekében semmit. Inkább gúnyolódsz és folyton megpróbálsz zavarba hozni. Szóval, elmondanád, hogy mit is akarsz pontosan? - az eddigi kaján vigyor eltűnt a képéről, helyette komolyan nézett a szemembe.
 - Megbeszélhetnénk ezt az órák végén?
 - Bocs, de ma nem érek rá. - ugyanis anyával rögtön suli után vásárolni megyünk. De ezt nem kötöttem az orrára.
  - Rendben. Akkor majd máskor. - mondta leszegett orral.

 A következő angol óra unalmasan telt. A tanárnő valami unalmas regényből olvasott fel nekünk. A strébereken kívül senki sem figyelt, de a tanárnő ezt valamiért észre sem vette.
 A szokásos kis csapatommal hagytam el a suli területét. Vagyis Vecával, Karolával, Nettivel és Dettivel. A hátunk mögött pár méterrel jött Ármin, Bálint és Márk, amit megpróbáltam figyelmen kívül hagyni. Elköszöntem a lányoktól és az útszéli parkolóban anya kocsiját kerestem a szememmel, amit nemsokára meg is találtam, de a vezető ülésnél senki sem ült. Ehelyett egy ismerős alak támaszkodott a kocsi oldalának. Sötétszőke haja hosszabb volt és ziháltabb, mint mikor legutóbb láttam. Arca kissé borostás volt, az öltözete sportosan elegáns volt, mint általában. Az igazat megvallva, nagyon nagyon jóképű volt. A szemébe néztem, mire rám villantotta legszebb mosolyát. Ezután már nem is gondolkodtam. Elkezdtem szaladni felé, mire kitárta a két karját, így én beleugrottam, amikor odaértem. Hosszasan ölelgettük egymást, majd letett a földre (mivel eddig a lábam nem érintette azt).
 - Meghíztál húgi, vagy mért vagy nehezebb, mint legutóbb? - kérdezte viccelődve.
 - Nekem is hiányoztál! - adtam egy puszit az arcára.
 - Tudod, hogy te is.
 - De mégis mit keresel itt? Nem úgy volt, hogy csak Karácsonyra jössz? - érdeklődtem.
 - Sikerült hamarabb elszabadulnom.
 - Anyáék tudták, hogy jössz?
 - Igen. Megkértem őket, hogy ne szóljanak neked. Szuper meglepetés vagyok, mi? - terelt közben be a kocsiba, majd ő is beszállt.
 - Vegyél vissza az egódból. - böktem oldalba.
  - Egyedül csak te bajlódsz az egómmal. Másoknak bejön.
 - Mások buta emberek. - adtam meg a választ, mire ő el kezdett nevetni. - Mi van?
 - Még, hogy az én egóm nagy.  - csóválta a fejét.
 - Van kitől tanulnom. - vontam meg a vállam.  - Amúgy hova megyünk?
 - Haza. Vár az ünnepi ebédem.
 Ekkor érkezett egy sms-en. Kivettem a zsebemből a mobilom és megnyitottam az üzenetet.
Márk: "Jól mulatsz? Most már értem mért nincs ma rám időd"

23. fejezet

 A szombat és vasárnap elég unalmasan telt. Elmeséltem Vecának és Karolának a péntek estémet, de megkértem, hogy ne faggassanak, mert több energiám nincs ehhez a témához. Ezután egész nap döglöttem az ágyban és - nem tagadom - vártam egy hívást. De az a hívás nem érkezett. Erre kicsit bepipultam, de Krisznek sikerült elterelnie a figyelmem, amikor áthívott a szobájába akció filmet nézni. Ezután pedig olvasással tereltem el a figyelmem, befejeztem a Szívatást. A könyv végén már nem is kellett nekem más fiú, csakis Jared. Komolyan mondom, hogy még Horváth Márk után sem vágyakoztam. Persze, az is igaz, hogy végig, miközben a könyvet olvastam magamat képzeltem Tate helyébe, Jared szerepébe pedig... Márkot.
 Anyáék vasárnap estére haza érkeztek. Addigra már én is haza mentem és jó gyerek módjára rendet raktam és rendeltem egy pizzát az éhes szüleimnek és persze magamnak is. Pizzázás közben ők részletesen elmesélték a hétvégéjüket, közben én próbáltam érdeklődő fejet vágni. Ők is megkérdezték, hogy hogy telt a hétvégém, mire én is vázoltam az elmúlt két és fél napot, pár részletet kihagyva.
 Nem tudtam, hogy mire számítsak hétfőn a suliban, ezért kicsit idegesen léptem be az iskola területére. Mikor beértem az osztályba, azt kívántam bárcsak ma gyalog jöttem volna suliba, mert akkor későbbre érek be és nem kell Bálinttal kettesben lennem. De sajnos ezen már nem változtathattam.
 - Szia. - köszöntem feszengve és reméltem, hogy nem említi meg Márkot.
  - Csá, Anna! Hogy telt a hétvégéd? Jót buliztál péntek este? - kérdezte sunyin vigyorogva.
 - Gondolom, mindenről tudsz. - fordultam hátra a székemen, hogy szemben legyek vele.
 - Ja. Eléggé tájékozott vagyok. - mivel nem mondtam semmit, Bálint folytatta. - Tudom, hogy most haragszol Márkra, de ne légy dühös rá. Gyakran hamarabb beszél, mint gondolkodik a lobbanékony természete miatt, tényleg komolyan gondolta azokat a dolgokat, amiket mondott.
 - Te lettél a védő ügyvédje? - kérdeztem gúnyosan, miután befejezte a mondanivalóját.
 - Nem. A legjobb barátja vagyok, aki szeretné, ha végre összejönne egy olyan lánnyal, aki iránt tényleg érdeklődik.
 - Ezt úgy mondod, mintha az eddigi barátnői nem érdekelték volna.
 Erre már nem tudott válaszolni, mivel az ajtón hangos ricsajjal beérkezett Ármin, Tomi és az ikrek. Szóval a beszélgetés félbe maradt, de szerintem itt még nem fejeződött be.
 A nap folyamán el kellett mesélnem újra Vecának és Karolának a péntek estémet és nem kíméltek a kérdéseikkel.
 Az utolsó két óránk angol volt. Rögtön becsengetés után a tanárnő bejött a termünkbe és megkért minket, hogy menjünk át a 11.B osztályába, mert nekik is angol órájuk van, de hiányzik a tanáruk, így most együtt tartsuk meg a következő két órát. Ez volt az a pillanat, amikor legszívesebben haza futottam volna. Vonakodva szedtem össze a cuccaimat és vánszorogtam a többiek után.
 Belépve a 11 osztálytermébe megálltam és szét néztem, hogy helyet keressek magamnak, de véletlenül össze akadt a pillantásom a Márkéval. Nem tudtam leolvasni az arcáról, hogy dühös-e még vagy már megenyhült. Elkaptam róla a pillantásom, amikor valaki a nevemen szólított.
 - Hé, Anna! Gyere ide! - hallottam Áron hangját.
 Mikor tudatosult bennem, hogy azt akarja, hogy a helyére üljek, eszembe jutott, hogy mit mondott Márk a  bulin. Hogy Áron szerelmes belém. Újból Márkra pillantottam, aki könyörgő tekintettel nézett rám, azt sugallva, hogy ne menjek oda Áronhoz. Viszont, amikor Áronra néztem láttam rajta, hogy várja, hogy leüljek hozzá. Hirtelen bepánikoltam. Ha most nem megyek oda Áron, tudni fogja, hogy az csakis Márk miatt van, és emiatt elveszíthetem a barátságát. Viszont, ha oda megyek, akkor Márk örökre megutál. És én egyiket sem akarom. Kit áldozzak fel a másikért?

22. fejezet

 Amikor megéreztem az ajkát az ajkamon, nem tudtam nem viszonozni a csókját. Úgy éreztem, hogy túl nagy köztünk a távolság, ezért közelebb húzódtam hozzá, mire ő megfogta a derekamat és az ölébe ültetett. Sikkantottam egyet, de ő betapasztotta a számat a sajátjával. Annyira puha volt az ajka. És finom. És ellenállhatatlan. Nem akartam abbahagyni és ő sem. Két kezembe vettem az arcát és úgy csókoltam, miközben az ő keze el-el kalandozott lejjebb és feljebb. Ha valaki más tapizott volna, már rég felpofoztam volna, mint Edet, de Márknak bármit megengedtem volna. Azt hiszem teljesen belezúgtam.
 - Basszus! - hallottunk egy döbbent hangot az ajtó irányából. Megszakítottuk a csókot, de nem mozdultunk.
 Felismertem a hangot és szégyenemben Márk nyakába fúrtam a fejem. Krisz állt az ajtóban.
 - Anna! Negyed órája még könyörögtél, hogy ne hagyjalak Márkkal, most meg az öléből sem akarsz kimászni? - kérdezte Krisz gúnyosan, ami még rosszabb a dühösnél is. Elvörösödtem, és még mindig nem volt hajlandó felnézni Márk nyakhajlatából. Márk kuncogni kezdett Krisz beszólásán, mire én le akartam mászni az öléből, de sikertelenül, mivel szorosan tartott. - Felvilágosítanátok arról, hogy mi van köztetek?
 - Nem vagy mérges? - kérdeztem és most már sikerült kicsusszannom Márk karjai közül. Csak akkor vettem észre, hogy Betty is ott áll Krisz mellett. Szórakozottan, de egyben kedvesen is rámmosolygott.
 - Rád nem. De Márkról ezt nem mondhatom el.
 - Mért? Azt mondtad, hogy ne hagyjam, hogy letapizzák. Teljesítettem a feladatom. - mondta Márk halálnyugodtan.
 - Ezt mondtam, de ez neked is tilos volt. Méghozzá te meg is csókoltad.
 - Nem mintha bánta volna.
 - Hé! Én is itt vagyok. - szóltam bele a beszélgetésbe, de mintha meg sem hallották volna.
 - Márk, a barátom vagy, de nem hagyom, hogy szórakozz vele. - jelentette ki Krisz. Jól estek a szavai, mert éreztette, hogy fontos vagyok neki, de reméltem, hogy téved és Márk nem csak szórakozik velem.
 - Nem szórakozom vele. - mondta Márk a szemembe nézve, engem pedig elárasztott a megkönnyebbülés, vele együtt a pír is.
 - Ez mennyire biztos? - érdeklődött tovább Krisz.
 - Annyira, hogy már megkérdeztem volna, hogy szeretne a barátnőm lenni, ha ti nem zavartok meg. - döbbent csend következett. Márk tekintete még mindig rajtam függött. Nem tudtam eldönteni, hogy tényleg ezt mondta, vagy rosszul hallottam.
 Úgy egy fél perc után úgy döntöttem, hogy inkább mégis hiszek a fülemnek. Ebben közre játszott az is, hogy Krisz és Betty magunkra hagyott, valami olyasmit mondva azelőtt, hogy akkor beszéljük meg.
 - Megértem, ha nemet mondasz. Gyakran bunkó vagyok és néha szándékosan az idegeidre megyek...
 - Várj, várj, várj! Te komolyan gondolod? - kérdeztem, mert még mindig nem voltam biztos benne.
 - Mért ennyire hihetetlen?
 - Mert te... te vagy. Én meg csak az új lány. - vontam meg a vállam.
 - Az új lánynak sikerült felkeltenie az érdeklődésem. - a mondatára zavarba jöttem, lesütöttem a szemem és próbáltam elfojtani egy mosolyt, sikeretlenül. Legközelebb amikor felnéztem már előttem állt. - Mi a válaszod?
 - Szerinted, ha hagyom, hogy megcsókolj, akkor mi a válaszom? - válaszoltam kérdéssel a kérdésére.
 - Akkor Áronnak is igent mondanál? - ezzel a mondatával sikerült tönkre vágnia a romantikus pillanatot.
 - Mi? Most hogy jön ide Áron? - kérdeztem és hátráltam egy lépést.
 - Neki is hagytad, hogy megcsókoljon.  - mondta és megfeszült a válla az emlék hatására.
 - Csak egyszer, és csakis a játék kedvéért.
 - Na és a kézen fogva sétálás? - vont kérdőre és már nem olyan volt az arca, mint eddig. Kezdett dühbe gurulni.
 - Barátok vagyunk. - fontam karba a kezem.
 - Kérdezd meg, hogy ezt ő is így gondolja?
 - Mire akarsz kilyukadni?
 - Mégis mire? Szerelmes beléd! - a kijelentése sokként ért. Gábor is valami ilyesmit mondott, amikor vele ebédeltem, de ezt Márktól hallani sokkal másképp hangzik, sokkal valóságosabbnak. De nem lehet szerelmes belém! Akkor biztos próbálkozott volna valamivel a tudtomra adni.
 - Ez... nem igaz! - tiltakoztam.
 - Néha kinyithatnád a szemed! - mondta lekezelően és ez nagyon-nagyon rosszul esett.
 - Jó! Akkor én most megyek is! - válaszra sem várva, kitártam az ajtót és sietős léptekkel távoztam. Még hallottam, ahogy azt mondja, hogy "A francba!", de nem törődtem vele.
 Lent megkerestem Kriszt, ő pedig már tudta, hogy valami gond van, még mielőtt megszólaltam volna.
 - Haza szeretnél menni? - kérdezte aggódva.
 - Miattam nem muszáj neked is jönnöd, majd megyem busszal.
 - Szó sem lehet róla! Betty is elment úgy két perce, úgyhogy felőlem mehetünk.
 A hazaúton nem nagyon beszélgettünk, csak annyit kérdezett, hogy ki kell-e herélnie Márkot. Elmondtam, hogy nem kell erőszakot alkalmaznia, mert Márkkal csak a szokásos módon összekaptunk.
 Krisz szülei még ébren voltak, amikor haza értünk. A nappaliban tévéztek.
 - Hogy-hogy ilyen korán itthon vagytok? Még tizenegy sincs. - kérdezte meglepetten Jóci bácsi.
 - Kicsit unatkoztunk. - válaszolta Krisz.
 - Ha éhesek vagytok, van pástétom meg nutella a hűtőben. És maradt egy kis bolognai tészta tegnap estétől. - mondta Elza néni.
 - Én ennék valamit. - jegyezte meg Krisz. - És te?
 - Azt hiszem jól esne egy kis nutella. - mondtam, mire a hasam is megkordult.
 - Túl sok édességet eszel. El fogsz hízni. - lökött meg játékosa, miközben a konyha felé tartottunk.
 - Akkor majd viszel magaddal kondizni.
 - Rendben. De mellettem nem lazsálhatsz!
 - Te olyannak ismersz engem?
 - Nálad lustább embert nem ismerek.
 - Hé! Ki kérem magamnak! Nem vagyok én annyira lusta. - tiltakoztam.
 - Csak nehogy olyan legyél, mint Garfield, mert akkor kitagadlak.
 Jó, hogy az embernek van családja, még akkor is, ha olyan bolondok a családtagjai, mint Krisz. Sőt, akkor a legjobb, ha ilyenek, mert másképp nem tudnának felvidítani egy ilyen rosszul végződött nap után. Ha pedig van nutella, az csak hab a tortán.

Sziasztok! Végre sikerült megírnom ezt a fejezetet is. Nagyon lassan haladtam, mert telefonról írtam. Sajnos a laptopom még nincs megjavítva. Állítólag egy hét múlva meglesz. Nézzétek el nekem, ha sok a helyesírási hiba. Majd mikor visszakapom a kicsikémet,majd átjavítom.
Jelezzétek, ha itt jártatok! :D Várom a komikat és pipákat!

Üdv, Daphné! :)

Sajnálom...

Sajnálom, hogy már rég nem hoztam részt, de sajnos elromlott a laptopom és telefonról elég nehézkésen megy az írás. Ígérem, amint tudom hozom a következő részt, addig is összeszedem a gondolataimat. :)
Szép hétvégét nektek! :D

21. fejezet

 Nem. Nem vagyok agresszív. De ezt nem tűrhettem el. Amúgy meg nem is gondolkodtam, a kezem önálló életre kelt.
 - Aú! - kapta a kezét az arcához - Jó erős az ütésed. - dörzsölte az arcát szórakozottan.
 - Jobb lett volna, ha féken tartod a kezed,  seggarc! - vett a védelmébe Krisz, miközben fenyegetően közelebb nyomult Edhez.
 - Bocs, Krisz! Én nem tudtam... tényleg nem tudtam, hogy veled van. - próbálta kihúzni magát a csávából, de nagyon be volt tojva.
 - Nem számít, hogy kivel van! Nem viselkedünk seggfejül egy lánnyal! Megértetted?! - kérdezte olyan hangsúllyal, amitől én is megijedtem, pedig nem rám volt dühös.
 - Me-eg.
 - Rendben! Gyere! - fogta meg a kezem, és bennebb vezetett a házba. - Szerinted mért mondtam, hogy cseréld le a farmert? Hát ezért! El sem hiszed, hogy mennyi szar alak jár ilyen bulikba.
 - Bocs, de honnat tudtam volna? Tudod jól, hogy a bulizás nem az én asztalom. - mentegetőztem.
 - Mindegy, hagyjuk. Ott vannak a haverjaim! - mutatott egy kanapéra, amire egy csomóan rá voltak zsúfolódva, azzal szemben egy dohányzóasztalon is ültek páran.
 Amikor megláttam a társaságot, kezdtem bepánikolni. Lányok is meg fiúk is voltak ott és legtöbbjük mind végzős. Egyiket sem ismertem személyesen, de elég népszerűek voltak a suliban.
 - Figyelj! - állítottam meg és szembe fordultam vele. - Szerintem itt van pár osztálytársam meg barátom, megyek és megkeresem őket.
 - Szó sem lehet róla. Nem maradhatsz őrizet nélkül.
 - Mi? Ezt nem mondod komolyan! Nem vagyok dedós! - mondtam mérgesen.
 - Látod, hogy mi történt az imént is. Úgy hogy gyere csak velem.
 Húzott tovább a barátai felé. A kanapéhoz érve köszönt mindenkinek és lepacsizott a haverjaival. Addig én csak ott esetlenül álldogáltam.
 - Kit hoztál magaddal? - érdeklődött egyik osztálytársa, Robi. A nevét onnat tudtam, hogy hallottam már a suliban, hogy így szólítsák őt. Persze ő nem ismert engem.
 - Ő Anna az unokatesóm. - Krisz kijelentése után Robi már bátorkodott végigmérni, ami miatt nagyon kellemetlenül éreztem magam. Ezek után bemutatta a barátait, de kevésnek maradt meg a neve.
 Szorítottak nekünk helyet a dohányzóasztalon, majd el kezdtek beszélgetni valamiről, ami engem hidegen hagyott, ezért inkább a tömeget pásztáztam. Voltak ismerős arcok a suliból, de legtöbbjüket csak látásból ismertem. Reménykedtem benne, hogy talán itt vannak Karoláék vagy Bálinték, de sehol sem láttam őket. Azt azonban észre vettem, hogy Krisz és egy Betty nevű lány folyton szemeznek meg mosolyognak egymásra, de csak ennyi. Még csak nem is beszélgetnek.
 - Hé! - löktem oldalba. - Menj és táncolj vele!
 - Mi? - tette az értetlent, mire felhúztam a szemöldököm. - Nem!
 - Na gyere! - húztam távolabb a többiektől a karjánál fogva. - Na ide figyelj! Nem azért jöttél, hogy bébiszitterkedj és én sem azért, hogy felügyeljenek. Szóval most fogod magad és szépen elmész Bettyvel táncolni!
 - Jó! De akkor rábízlak Robira. - jelentette ki komolyan.
 - Nane! Csak rá ne, könyörgöm!
 - Annácskát nyugodtan bízd csak rám. - szólt bele egy hang a beszélgetésbe.
 - És rá sem, kérlek! - néztem rá a legkönyörgöbb tekintetemmel.
 - Ti együtt énekeltetek, ugye? - kérdezte, mire mi bólintottunk. - Akkor gondolom már jól ismeritek egymást.
 - Persze. - vigyorgott Márk és rám kacsintott, mire a pulzusom is meglódult.
 - Akkor rád bízom Annát. És ne hagyd, hogy még egyszer letapizzák! - ezzel ott is hagyott minket és úgy tett, ahogy mondtam neki: felkérte Bettyt táncolni.
 - Mégis ki tapizott le? - kérdezte Márk, közben megfeszültek a vállai.
 - Nem számít. Már lerendeztem. - vontam vállat. Amúgy meg nagyobb mértékben Krisz rendezte le a fenyegető szavaival, de azért az én pofonom se volt semmi.
 - Ha nem mondod el, úgyis megtudom. Szóval? - fonta karba a kezét várakozóan.
 - Ed. - mondtam sóhajva.
 - Ed. - ismételte utánam.
 - Igen.
 - A seggfej! - fújtatott dühösen.
 - De ne aggódj. Mondtam már, hogy elintéztem őt. - mosolyogtam elégedetten.
 - És azt is megtudhatnám, hogy hogy csináltad?
 - Felpofoztam.
 - Hm... - bólintott elismerően, de volt benne egy kis gúny is. - Gondolom sikerült elijesztened magadtól.
 - Ne gúnyolódj! - böktem mellkason, mire ő elkapta a kezem.
 - Gyere, igyunk valamit! - kezdett húzni maga után. - Szereted a sört? - állt meg egy asztal előtt, ami tele volt mindenféle itallal.
 - Nem iszom alkoholt.
 - Nem is adnák neked alkoholt. De ez például alkoholmentes. - nyomott a kezembe egy citromos sört és magához is vett egyet.
 - Ez jó lesz!
 - Menjünk fel az emeletre! Ott kevesebben vannak.
 Kézen fogott és elindultunk az emelet felé. Gondolom, mondanom sem kell, hogy a szívem mennyire gyorsan kalapált. Már majdnem a lépcső előtt voltunk, amikor egy gyilkoló pillantással találtam szembe magamat. Márk barátnője úgy öt méterrel odébb állt és szúrósan méregetett minket. Rögtön kitéptem a kezem a Márkéból, mire megállt és kérdőn nézett rám.
 - Ez most komoly?! Itt van a barátnőd és te engem felügyelsz? - vontam kérdőre. - Amúgy meg, ha belelgondolok, akkor sem kellene ezt tenned, ha nem lenne itt. Nem hiszem el...
 - Nyugodj már le! Már nem a barátnőm. - oké. Annyira ledöbbentem, hogy meg sem tudtam szólalni. A belsőm viszont örömtáncot járt.
 - Öö...  De miért? - kérdeztem hülyén.
 - Csak. - vonta meg a vállát. - Most már mehetünk? - bólintottam, mire ő megfogta a kezem és a lépcső felé vezetett, ám ott keresztezték az utunkat.
 - Szia, Márk! Jó látni téged! - mosolygott csábosan az ex, viszont amikor rám nézett villámot szórt a szeme.
 - Szia, Blanka.
 - Ki ez? - mutatott felém. Milyen kedves!
 - Ő itt Anna. Anna, ő pedig Blanka. - mutatott be minket egymásnak.
 - Helló! - köszöntem oda, de ő újból Márknak szentelte a figyelmét.
 - Nincs kedved meginni velem valamit? - próbált tovább nyomulni, én pedig kezdtem bepöccenni.
 - Bocs, de Annával még bele sem ittunk a sörünkbe. - mutatta fel a még fel nem bontott dobozos sört. - Mi most megyünk. Jó szórakozást! - otthagytuk és felmentünk az emeletre.
 Bevallom, elképesztően jól esett, hogy inkább az én társaságomat választotta a Blankáé helyett. Talán nem is amiatt, mert kedvel vagy hasonlók, de akkor is. Most velem van és nem vele! Igaz, hogy nem úgy, ahogy szeretném... Inkább be sem fejezem ezt a mondatot, mert semmi értelme.
 Az emeleten is van valami "másodnappali" féle, vagy inkább játszó szoba, mert van ott egy biliárd és egy csócsó asztal. Mindkettőnél játszódtak, de Márkot nem érdekelte, mivel tovább húzott maga után egy ajtóig. Kinyitotta, majd még mindig a kezemet fogva bevezetett. Egy hálószobában találtam magam, ami biztos a házigazdáé volt, akinek már nem emlékszem a nevére.
 - Nem lesz gond, hogy itt vagyunk? - tettem fel feszengve a kérdést. De nem azért feszengtem, mert féltem, hogy ide tilos belépnünk, inkább azért, mert ketten voltunk egy helyiségbe Márkkal. Igaz, hogy nem ez az első eset, hogy kettesben vagyunk, de az, amikor náluk voltam valahogy más volt.
 - Ha baj lenne, akkor bezárták volna az ajtót.
 Leült az ágyra és kibontotta a sörét. Én is ugyanezt tettem, hogy ne csak álldogáljak esetlenül a szoba közepén.
 - Kinyissam a söröd? - kérdezte.
 - Kösz, de egydül is megy.
 Egy ideig csak ültünk szótlanul és a sört iszogattuk. Elég kínos szitu volt, de nem tudtam, hogy milyen témával szakítsam félbe a csendet. De neki volt mondanivalója.
 - Sajnálom a Blankás szitut.
 - Nem a te hibád. Szerintem szeretne téged visszaszerezni.
 - Nem csak erre gondoltam. - mondta, majd tartott pár másodperc szünetet. - Sajnálom, hogy nem mondtam el akkor, hogy van valakim. Az AKKOR azt jelenti, amikor megcsókolt.
 - Mért nem mondtad el? - tettem fel az első kérdést, ami a legjobban érdekelt.
 - A kirándulás után szakítani akartam vele.
 - De nem szakítottál rögtön azután. - világítottam rá a lényegre.
 - Nem. Mert dühös voltam.
 - Rám. - jelentettem ki.
 - Igen, de - hidd el - magamra sokkal jobban. - kortyolt egy nagyot a söréből, majd letette a földre.
 - Magadra? Miért?
 - Mert egy béna helyet választottam. - csóválta meg bosszúsan a fejét.
 - Tessék? - kérdeztem vissza döbbenten, mert azt hittem rosszul hallok.
 - Egy olyan helyet kellett volna választanom, ahol biztosan nem nyitnak ránk. - Basszus! Basszus! Basszus! - Jól hallottad. Ne nézz így rám! - kivette a kezemből a sörös dobozt és az övé mellé letette a földre. - Valószínűleg ez is egy rossz hely és 85% az esély arra, hogy ránk nyitnak, de most megint meg foglak csókolni!
 És megcsókolt.

Sziasztok! Sokat nem fűznék hozzá a részhez, csak annyit, hogy remélem tetszett. :)
Kérlek hagyjatok jelet magatok után!

Üdv, Daphne! 

20. fejezet

 Csütörtök délután elmentem Áronnal moziba úgy, ahogy megbeszéltük és kívánságom szerint megnéztük a Rango-t. Nagyon sokat nevettünk, még akkor is amikor nem volt benne semmi vicces, ezért kétszer is megszólítottak minket, de ez sem tudta elvenni a jókedvünket. Szóval nagyon szuperül éreztük magunkat.

 Amikor haza értem a szüleim azzal a hírrel vártak, hogy kaptak egy értesítést, ami arról szól, hogy nyertek egy wellness hétvégét Siklóson (persze csak két személyre), amit kár lenne kihagyni. Mondtam nekik, hogy nem bánom, ha elmennek nélkülem. Persze nagyon örültek a válaszomnak. Elmondták, hogy holnap reggel nyolckor indulnak, már ki is vették mindketten a holnapi szabit, vasárnap estére pedig hazajönnek. Így jött össze az, hogy a hétvégémet Elza néniéknél töltöttem, vagyis Kriszéknél.

 Pénteken suli után haza mentem, összeszedtem pár cuccot, amire szükségem lehet a következő két napban, utána át is cuccoltam a rokonokhoz. A vendég szobát kaptam meg, ahová ideiglenesen be is költöztem.

 Épp a ruháimat csomagoltam ki, amikor Krisz rontott be a szobámba és levágta magát az ágyra.

 - Hé! Most igazítottam meg az ágyneműt! - szóltam rá.

 - Na és? Így is, úgy is összefiszkolod. - vont vállat.

 Mivel az én laptopom volt a közelben, így Krisz azt az ölébe vette és zenét tett rajta. Én befejeztem a cuccaim pakolását és a kezembe vettem az angol és kémia füzetem, hogy gyorsan leírjam hétőre a házit.

 - Ne tanulj, már! - próbálta kikapni a kezemből az angol füzetem.

 - Miért?

 - Van időd egész hétvégén.

 - Ha leírom most, akkor nem kell bajlódnom vele máskor. - adtam meg a választ, amin elgondolkodott.

 - Hm, ezen még így nem gondolkodtam el.

 Ezek után hagyott házit írni, de még mindig üvölttette a zenét. Szerencsére sikerült gyorsan leírnom a kémiát és az angolt is és már be is csomagoltam hétfőre a táskámba.

 - Ma este egyik osztálytársamnál hazi buli lesz. Jössz? - kérdezte, amikor leültem mellé, hogy megnézzem, mit csinál.

 - Hát...nem is tudom. Nem szokásom bulizni. - húztam el a szám, bár egyik részem szívesen ment volna.

 - Gyere már! Csak egy ártatlan buli lesz. - nógatott tovább.

 - Ártatlan? Azt kétlem...

 - Oké, nem ártatlan, de nem lesz ott semmi gáz.

 - De fogalmam sincs, hogy mit vesznek fel a lányok egy ilyen buliba. - ez igaz volt. Tényleg nem tudtam. Az amerikai tinifilmekben, könyvekben a lányok mindig szexi ruhácskákat hordanak ilyen alkalmakkor, de ez itt nem Amerika.

 - Tél van és hideg. A legtöbb lány ilyenkor farmert szokott felvenni, kivéve azok, akiknek feltűnési viszketegségük van. Biztosan van egy szexi farmerod. - magyarázta.

 - Farmerom az van, de honnat tudjam, hogy azt szexinek tartsák mások, vagy nem? - kérdeztem széttárt karral.

 - Majd én megmondom, miután elkészültél. Pontosan két órád van rá. - nézett rá az órára, majd ott hagyott egyedül.

 Gyorsan lezuhanyoztam és hagytam, hogy magától megszáradjon a hajam, mert így egyenes lesz és nem kell sokat bajlódnom vele. Nem hoztam sok ruhát, de egy fél órát töltöttem azok előtt, amik itt voltak, amíg kiválasztottam a megfelelő darabokat. Felvettem azt a csőfarmert, amit az előadáson viseltem (igen, azt ami annyira rámfeszül), mellé pedig egy fekete csipke bluzot, aminek az ujj része átlátszó csipke és a könyökömig ér. A smikkel nem vaciláltam sokat, csak egy kis szempillaspirált és az eperszínű és illatű labellomat használtam.

 - Kész vagy? - nyitott be kopogás nélkül Krisz.

 - Így jó leszek? - fordultam körbe.

 - Nem. - mondta komolyan, mire értetlenül néztem rá. Nem tudtam eldönteni, hogy mi nem jó rajtam. - Vegyél át egy másik nadrágot!

 - Mégis miért? Nem elég szexi?

 - Azért, mert nem szeretném egész este a testőröd szerepét játszani.

 - Nem is kell. Amúgy meg a többi nadrágom nem passzol a felsőmmel. - mutattam a vadiúj ruhadarabomra.

 - Ami azt illeti, azt is átvehetnéd...

 - Jajj, ne már! Inkább menjünk, vagy itthon maradok! - csebre vágtam a mobilom és pár forintot, majd a földszintre mentem, hogy felvegyem a fekete bokacsizmám. A kabátomat levettem a fogasról és azt is felvettem, Krisz is ugyanígy tett.

 - Anya, apa! Elmentünk! - kiáltotta Krisz, hogy meghallják a szülei.

 - Várjatok csak! - sietett ki az előszobába Jóci bácsi. - Először is: vigyázz Annára!

 - Emiatt nem kell aggódnod! - nyugtatta Krisz.

 - Másodszor pedig: éjfélre itthon legyetek!

 - Ne már, apa! Akkor van a buli közepe és legjobb része.

 - Akkor fél egyre.

 - Egyre.

 - Háromnegyed egy és ez az utolsó szavam.

 - Oké. - egyezett bele nem túl vidáman.

 Krisz kölcsön kérte az anyukája kocsiját. Mikor van rá lehetősége szeret menőzni, mivel egy hónapja megszerezte a jogsiját. A kocsiút kb. húsz percig tartott. Egy eléggé nagy ház előtt parkoltunk le, amiből üvöltött a zene és mindenhol égve volt a villany. Kevés autó parkolt itt, ezért kicsit megnyugodtam, hogy nem lesz annyira csúfolásig tele a ház, hogy az ember úgy érzi, hogy mindjárt klausztrofóbiát kap.
 Kiszálltunk a kocsiból és a ház felé vettük az irányt. Az ajtó előtt Krisz maga elé tessékelt, mivelhogy a "Hölgyeké az elsőbbség", de inkább megkértem, hogy menjen ő elől, mivel nekem teljesen ismeretlen a terep. De most már elismerem, hogy ez nagy hiba volt a részemről.
 Az bejárati ajtó nyitva volt, ezért csak pár emberen kellett árverekednünk magunkat és már bent is voltunk. Nem számítottam arra, ami bent fogadott. Egy szóval: káosz. Még körül sem néztem normálisan, amikor valaki belemarkolt, igen.... a fenekembe. Gyorsan megfordultam  és szembe találtam magam egy eléggé kába, de vigyorgó tekintettel.
 - Hé, te ismerős va... - nem tudta befejezni a mondatát. A kezem reflexszerűen mozdult és meg sem állt az arcáig, amin óriásit csattant.

Sziasztok! Rég nem írtam, tudom. Sajnos nemrég elveszítettem a nagymamámat és az eszem egyáltalán nem állt a történetre. Most már kezdek belenyugodni a veszteségbe és olyan lenni, mint régen. Emiatt egy kicsit bűntudatom van. Nem tudom, hogy ti voltatok már ilyen helyzetben, de egyik részem szeretne tovább lépni, a másik pedig még mindig gyászolni. Szóval jelenleg a kettő között vagyok. Amikor a suliban vagyok, úgy érzem, hogy minden olyan, mint régen, de amikor haza érek rámtör a hiányérzet.
Ennyit rólam. Remélem, hogy tetszett a rész és várjátok a következőt. Ha igen, akkor pipáljatok és ha van kedvetek, akkor írjatok kommentet.
Üdv, Daphne! :)

19. fejezet

 Örülök, hogy ha már nem vagyok jó a párkapcsolatokba, legalább két barátomnak össze tudok hozni egy randit. Beszéltem Karolával és elmondtam neki, hogy Gábor szívesen randizna vele. Először totál kiakadt, hogy a háta mögött szervezkedek és hogy mért nem tartom meg magamnak Gábort, hisz - az ő szavaival élve - irtó jó parti. De elmagyaráztam neki, hogy mindketten csak barátként tekintünk egymásra. Persze nem utasította vissza ezt a randevút, mert bejön neki Gábor, így vasárnap elmentek együtt moziba, méghozzá annyira jól érezték magukat, hogy jövő hétvégére is megbeszéltek egy randit.
 Ma reggel, mikor kinéztem az ablakomon kellemes látvány fogadott. Lehavazott. Úgy gondoltam, hogy ez jó jel a hétfői napra nézve. Legalábbis reméltem. Gyorsan felöltöztem, elvégeztem a reggeli teendőimet és elindultam a suliba, ezúttal gyalog, mivel apa ma később megy be dolgozni.
 A suli előtt óriási káosz fogadott. Jó pár fiú hógolyócsatát tartott. Leginkább egymást, de néha a suliba érkezőket is megdobálták. Megpróbáltam sértetlenül bekerülni az épületbe, szóval folyton elugráltam a célba vevő hógolyók elől. Még csak pár méter volt az ajtóig, amikor egy hógolyó hátulról pont a nyakamba esett. Felsikoltottam a hirtelen jött hidegtől és próbáltam kiszedni a havat a nyakamból, de esélyem sem volt. Kezdett elolvadni és lefolyt a hátamon. Hátranéztem, hogy megkeressem a támadómat. Egyből kiszúrtam Bálintot, aki gonoszul vigyorgott rám. Áááá! Ezt még megbánja! Gyorsan ledobtam a válltáskámat a lépcső mellé, utána gyors léptekkel elindultam a bolond barátom felé és minden erőmet beleadva rávetettem magam. Ő megtántorodott és hátra esett egy hókupacba, vele együtt én is, de nekem már úgy is mindegy volt. Szóval, kihasználva az alkalmat, hogy nem tud elmenekülni vettem egy marék havat a kezembe és az arcába nyomtam. Aztán még egy marékkal és azt is. Végül még egyet, de az már a nyakába került.
 - Te szemét! Velem nem jó ujjat húzni! - próbáltam komolyan mondani, de nem bírtam megállni nevetés nélkül.
 - Oké, oké, megérdemeltem, de elég. - röhögött.
 Leálltam és készültem leszállni róla, de váratlanul egy marék havat dobott az arcomba. Én pedig megint legalább négyszeresen visszaadtam neki. Végül felkászálódtunk a földről és nevetve lesepertük magunkról a havat.
 - Húú Bálint! Jól megkaptad a magadét! - röhögött Ármin, aki eddig pár méterrel tőlünk figyelte a harcunkat.
 - Basszus! Soha életemben nem kaptam ekkora mosdatást. - rázta ki a sapkájából a havat Bálint.
 - Most segítettem bepótolni. - mosolyogtam győzelemittasan.
 Összeszedtük a cuccainkat és együtt bementünk a suliba. Csurom vizesek voltunk, ezért mind odahúzodtunk a radiátorokhoz száradni.
 - Milyen volt a pénteki randid? - kérdezte váratlanul Bálint.
 - Nagyon jó volt, de nem randi volt. - válaszoltam.
 - Pedig nagyon úgy tűnt. - mondta komolyan.
 - Gáborral csak barátok vagyunk. Amúgy meg tegnap Karolával randizott.
 - És ez téged nem zavar? - vonta fel a szemöldökét.
 - Mért zavarna? Hisz én hoztam össze nekik a randit. - magyaráztam, de nem volt idejük felelni semmit, mert megérkezett Karola és rögtön a nyakamba ugrott.
 - Annyira szuper vagy! Komolyan! Jövök neked eggyel, vagy ha akarod akkor kettővel. Imádlak! - totál fel volt dobodva, a szája is fülig ért. És ez egész nap így volt.
 Amúgy az egész nap jó hangulatban telt. A tanároknak is jó kedvük volt, még az ofőnek is. Mondjuk az olyan, hogy négy oldal helyett csak két oldal leckét diktál. Dupla angolon is, a második órán játszódtunk  valami dedós játékokat, amit mi kicsit sem bántunk. Angol óra után, ami az utolsó volt haza indultunk. Én a négy lánnyal, ami mostanság kezd szokásunkká válni. Ahogy kiléptünk az osztályunk ajtaján Áron állt az ajtó melletti falnak támaszkodva.
 - Sziasztok! - köszönt.
 - Szia.
 - Anna, nem bánod, ha hazakísérlek? - kérdezte kicsit bátortalanul.
 - Nem. Vagyis persze, hogy nem bánom. - a lányok megértették, így elbúcsúztunk és ők elmentek.
 Mi is lassan elindultunk Áronnal. Mikor kiértünk a suliból és nem volt senki hallótávolságon belül megszólalt.
 - Figyelj! Ez nekem így nem jó. - kezdte, mire nekem tágra nyílt a szemem. - Utálom, hogy nem vagyunk beszélő viszonyban. - erre kicsit megkönnyebültem.
 - Ezzel nem vagy egyedül.
 - Talán kicsit túlreagáltam, amikor megláttalak Márkkal... tudod. - bólíntottam kellemetlenül az emlék hatására. - Csak annyira szarul esett. Tudod, hogy mennyire nem bírom azt a gyereket és te mégis...
 - Ne haragudj! - szakítottam félbe. - Most már tudom, hogy nem kellett volna hagynom, hogy megcsókoljon. Nem is értem, hogy mért tettem.
 - Máskor is megtörtént már? Mármint máskor is csókolóztatok?
 - Nem. Csak akkor egyszer. - hosszasan kifújta a tüdejéből a levegőt.
 - És most mi van veletek?
 - Semmi. Mégcsak barátok sem vagyunk.
 - Az előadáson úgy tűnt, hogy elég jó a kapcsolatotok. - vetette oda gúnyosan.
 - Az csak azért volt, mert örültünk, hogy végre megszabadulunk egymástól. - hazudtam. De mit számít? Márkkal úgy sincs semmi köztünk, ezután pedig csak akkor fogunk találkozni, ha véletlenül összefutunk, na meg zeneórán.
 - Oké. - megfogta a kezem, hogy megállítson és szembeforduljak vele. - Nem tudom, hogy lehetséges-e, de szeretném, ha minden olyan lenne köztünk, mint régen. - mosolyra húztam a szám és a nyakába ugrottam.
 - Persze, hogy lehetséges. - sikítottam boldogan a fülébe.
 - Aú! Azt hiszem megsérült a dobhártyám. - csak nevettem rajta és egy puszit nyomtam az arcára.
 - Majd helyrejön!
 - Lenne kedved valamikor eljönni velem moziba? - kérdezte jókedvűen.
 - Aha. Láttam, hogy a héten vetítik a Rango-t. Megnézhetnénk. - ajánlottam.
 - Ne már. Az egy animációs film.
 - De annyira vicces. És nagyon jó fej az a gyík.
 - Kaméleon. - javított ki.
 - Nem mindegy? Hasonlítanak. - vontam meg a vállam.
 - Rendben. Megnézem veled ezt a béna filmet, mesét, vagy akármit. - adta be a derekát. Amúgy meg ő is bírja ezt a filmet, csak teszi itt nekem a nagyfiút.
 - Akkor most haza is kísérhetnél, mert egyáltalán nincs melegem.
 Szórakozottan megcsóválta a fejét, majd kézenfogva elindultunk.

Sziasztok! Hoztam nektek egy téli fejezetet ezen a meleg napon.
Jelenleg épp kiélvezem a nyári szünet utolsó napjait. Nekem még van két hetem. Hahahaa :)) Magyarországnak boldog sulikezdést! (Nézzétek el nekem a szemétkedést :D)

Remélem tetszett a rész. Ha igen akkor pipáljatok! ;)
Üdv, Daphné!

Új blogom első része :)

Sziasztok! Feltöltöttem a Nothing More első részét. Nem lett hosszú, de ha van kedvetek olvassátok el. Katt

Ma még egy bejegyzés tőlem

Sziasztok! Na szóval... Már régebben elkezdtem egy másik történet írását. Nem tervezem hosszúra, max 10-15 része lesz. Úgy döntöttem, hogy itt az ideje "nyilvánosságra hoznom" ezt a sztorit is. Ha van kedvetek majd kukkantsatok be. Az első részt holnap fogom feltölteni, de addig is megtudhatjátok, hogy kik lesznek a főszereplők és hogy miről szól a blog.

Katt

18. fejezet

 Péntek reggel kb. ötször átöltöztem, végül mégis azoknál a ruhadaraboknál maradtam, amit először vettem fel. Tudom, hogy azt mondtam nem randira megyek Gáborral, de szerintem minden lány szeretné, hogy tetszen a fiúnak, akivel a napját tölti (ez esetben a délutánját) - főleg, ha a fiú helyes.
 Szerencsére apa ma is eldobott a suliig, mivel irtó hideg van. Kicsit korán értem be, de nem bántam, mivel volt időm átnézni a német szavakat, mivel dolgozatot írtunk. Persze Bálint, az örök koránkelő megint előttem beért.
 - Szia! - köszöntem és ledobtam magam a Bálint előtti padba, vagyis a helyemre.
 - Guten Morgen! - vigyorgott, mivel jól tudta, hogy pocsék vagyok németből.
 - Oké nagyokos. Ha ennyire szereted ezt a nyelvet, akkor segíthetnél is.
 - Már megint nem tanultál? - kérdezte szórakozottan.
 - Dee... igen. Csak rövid az emlékezetem, ha németről van szó.
 - Rendben. Kikérdezlek. - és kikapta a füzetet a kezemből, amit időközben elővettem.
 - Hé! Az a matekom!
 - Ja. De nem baj. Amúgy is le kell másolnom a házit.
 - Nekem sincs meg. Most szerettem volna leírni. - visszavettem és a padomra tettem.
 - Oké, de siess! - sürgetett.
 - Mi vagyok én, hogy helyetted is megoldom a házit?!
 - Tudod, hogy te vagy a legjobb barinőm! - mondta egy oktávval magasabban, mire belebokszoltam a vállába. - Áú! Úgy ütsz, mint egy fiú.
 - Legalább el tudom verni a hülye seggfejeket. És az áruló barátokat. - szúrtam oda neki a múltkori árulásáért.
 - Ne már! Azt hittem, ezt már megbeszéltük.
 - Meg is. De ezt még megérdemelted. - csíptem az arcába, mert tudtam, hogy utálja, mikor ezt csinálom. - Na, segítesz németből, hogy utána leítjam a matekot, hogy legyen háztink?
 - Házink? Persze, hogy segítek!

 Bálint remek német tanár, lehet, hogy megkérem, hogy korrepetáljon. (Oké, ezt nem gondoltam komolyan.) Remélem, megkapom a négyest erre a dolgozatra, mivel jelenleg hármasra állok.
 Sikeresen leírtam a matek házit, Bálint pedig sikeresen lemásolta. Komolyan nem értem, ezt a srácot. Tökre okos, a matekot is jobban érti nálam, de nem képes megoldani három egyenletet.
 A földrajz óra szuperül telt, mint általában, legalábbis nekem. Gömbi, Lóri és Tomi ezt nem mondhatták el, mert a térkép kiszúrt velük. Tesin azt mondtam a tanárnak, hogy megjött, ezért nem volt muszáj tornásznom. Nem szokásom hazudni, de most nem szerettem volna egész délután izzadt lenni, a suliban pedig nem volt kedvem zuhanyozni. Amúgy meg még mindig fájt a kezem.
 Az ofő óra szokásosan telt. A két stérber, Erzsi és Ervin megint összekapott azon, hogy kinek van kevesebb helyesírási hibája a legutóbbi irodalom dolgozatukon. Az ófő megtudta, hogy az ikrek néha helyet cserélnek órákon és egymás helyett felelnek. Nettitől elkobózta az új szájfényét, mivel több órán is használta. Gömbi lefényképezte egy fiatal angoltanárnő hátsóját, az pedig észrevette és beköpte az ofőnek. Veca visszakapta a mobilját, amit tegnap kobozott el Anci (vagyis az irodalom tanárnő). Tomi, Ármin és Bálint a szokásos csínyeik miatt voltak leszidva. Anna megkapta a magáét, mert nem figyel oda a közlekedésre. Annával pedig baj van, mivel egyes szám harmadik személyben beszél magáról.
 Az sok leszidás után az ofő volt olyan nagylelkű, hogy egy óra előtt tíz perccel haza engedett. Persze nekem így várnom kellett egyig Gáborra, de nem bántam. Együtt mentem ki a suliból Vecával és Karoláékkal.
 - Szeretnéd, hogy megvárjam veled? - kérdezte Veca.
 - Nem szükséges. Szerintem csak pár percet kell várjak. - mondtam pont amikor kimentünk a kapun.
 - Juh! Vajon ki az a helyes srác? - mutatott Karola egy fiú felé, aki a kocsija mellett állt.
 - Tényleg nagyon helyes. - hagyta jóvá Detti.
 - Szeretnétek, hogy bemutassalak neki? - érdeklődtem, leginkább Karolától.
 - Ismered? - kérdezte egyszerre Karola, Netti és Detti.
 - Ő Gábor. Gyertek és kísérjetek el az autóig. - mondtam és ők jöttek is utánam. - Szia!
 - Sziasztok! - köszönt mosolyogva.
 Bemutattam neki a lányokat, utána pedig elköszöntünk tőlük és indultunk is volna, de ekkor egy dühös hang megszólalt a hátam mögött.
 - Ez meg mit keres itt?
 - Anna után jött. - szólt büszkén Karola, én meg mérgesen rá néztem, hogy ne szítsa tovább a tüzet. Íme egy lány, aki nem kedveli Horváth Márkot!
 Márk mérgesen nézett hol rám, hol Gáborra. A francba is! Elegem volt belőle. Miközben barátnője van folyton beleszól a dolgomba. Semmi köze ahhoz, hogy hova megyek, kivel és mit csinálok. Bár egy részem reménykedett abban, hogy talán féltékeny és azért viselkedik így.
 - Szerintem menjünk. - fordultam Gábor felé, mire ő bólintott. - Sziasztok! - intettem a lányoknak és beültem az anyósülésre.
 Széndékosan nem néztem ki az ablakon, amikor elhajtottunk, nehogy összeakadjon a pillantásom Márkéval.
 - Na és hova megyünk? - kérdeztem, nehogy Márkra terelődjön a szó.
 - Szereted a gyorskaját?
 - Imádom.
 - Akkor mit szólsz a mekihez?
 - Szuper. - mosolyotam.
 Rendeléskor ragaszkodott hozzá, hogy ő fizesse az én adagomat is, hiába tiltakoztam. Leültünk egy kétszemélyes asztalhoz és beszélgetni kezdtünk. Megkérdezte, hogy hogy van a kezem. Mondtam neki, hogy gyorsan gyógyul. Utána beszélgettünk filmekről, könyvekről. Kiderült, hogy ő is szeret olvasni, főleg fantasy-t meg sci-fi-t. Imádja a focit, akárcsak én, de az ő kedvence a Bayern München. Szóval van pár közös dolog bennünk.
 - Figyelj! Tudom, hogy ezt már kérdeztem múltkor, de tényleg nincs semmi közted és a Márk gyerek között? - a kólát, amit ittam félre nyeltem és köhögni kezdtem. - Ne haragudj, ha valami rosszat kérdeztem.
 - Nem, nem. Semmi rosszat nem kérdeztél. - mondtam, miután végeszakadt a köhögőgörcsömnek. - Amúgy meg tényleg nincs semmi köztünk.
 - És nem is volt?
 - Nem! - vágtam rá gyorsan - Vagyis... egyszer csókolóztunk. - vallottam be halkan. - De erre emlékezni sem akarok.
 - Mért?
 - Hát... emiatt összevesztem egyik legjobb barátommal. - magyaráztam.
 - Fiúval?
 - Aha.
 - Gondolom azért, mert beléd van zúgva. - jegyezte meg.
 - Ki?
 - Szerintem mindketten, de most a legjobb barátodra gondoltam. - egy pillanatig csak lesokkolva bámultam.
 - Ne...nem. Ki van zárva. Akkor megmondta volna. - hirtelen a Kivédhetetlen szerelem című könyvre gondoltam. De ez hülyeség. Ilyesmi csak a könyvekben van.
 - Mért? Te megmondtad volna neki, ha így érzel?
 - Nem. - mondtam halkan. - De ez akkor sem igaz, mivel Márkkal már alapból utálják egymást.
 - Na és mi van Márkkal?
 - Semmi. Nem kedveljük egymást.
 - Azért csókolóztatok. - nevetett fel.
 - Mindegy. Nem számít. Úgy is barátnője van. - furán nézett rám, ezért el kezdtem mentegetőzni. - Ne gondolj rosszat rólam. Két nappal azután tudtam meg, hogy megcsókolt.
 - Szerelmes vagy Márkba? - kérdezte fürkésző tekintettel.
 - MI? Nem! Soha! - tiltakoztam hevesen.
 - Ne is tagadd! - nevetett hangosan.
 - Tényleg nem! Hisz ki nem állhatom!
 - Engem nem versz át! Ezt már akkor tudtam, amikor megismertelek titeket. Két ember csak akkor szívja ennyire egymás vérét, ha vagy gyűlölik egymást, vagy szerelmesek. Én pedig a másodikra szavazok. - éreztem, hogy égni kezd az arcom, ezért eltakartam a két kezemmel.
 - Ne már! Ez nem igaz!
 - Nem kell tagadnod előttem. Hidd el, én tartom a szám.
 - Hogy ha ezt tudtad, akkor mért hívtál el ide? - vettem el a kezem az arcomtól.
 - Mert kedvellek és reméltem, hogy barátok leszünk. - mosolygott, nekem pedig hirtelen remek ötletem támadt.
 - Rendben barátocskám! Akkor elmondanád nekem, hogy mit gondolsz a göndörhajú barátnőmről? - kérdeztem vigyorogva.
 - Karoláról? Ez a neve ugye?
 - Megjegyezted a nevét! Ez azt jelenti, hogy tetszik neked. - mondtam boldogon és jól szórakoztam, amikor láttam, hogy zavarba jön.
 - Helyes lány. - vallotta be.
 - Mit szólnál, ha összehoznák vele egy randit?
 - De hát nem is ismerem.
 - Épp ezért te tökfej! - kopogtattam meg a buksiját.
 - Örülök, hogy már ilyen bensőségesnek tartod a kapcsolatunkat, hogy megengeded magadnak velem szemben ezt a szóhasználatot.
 - Hát, mit ne mondjak? Veled könnyen barátkozik az ember. - mosolyogtam ártatlanul. - Na mit mondasz a randira?
 - Ha ő beleegyezik, nekem is jó.

Sziasztok drága olvasóim! Nem dumálnák sokat pluszba, csak remélem, tetszett a rész. Ha igen, (vagy ha nem is) akkor pipáljatok és szóljatok hozzá. :) Nyugodtan írjátok le, hogy mi tetszett és mi nem tetszett. Elfogadom a hideget, meleget.

Üdv, Daphne!

(Bocsi, ha voltak benne hibák)

17. fejezet (part 2)

 Sajnos az idő annyira elszaladt, hogy észre sem vettem és már a zene teremben ültem. A zene szövegét annyiszor végigfuttattam az agyamban, hogy már attól féltem, hogy elfelejtem az egészet. Veca is tűkön ülve izgett-mozgott mellettem, de ő velem ellentétben nem azért, mert félt mások előtt szerepelni, hanem már alig várta, hogy végre parádézzanak Gömbivel.
 Megérkezett Áron a barátaival. Azt hittem, hogy nem a megszokott helyére fog ülni - vagyis mellém -, de mégis mellettem foglalt helyet. Leült, köszönt, de nem kezdeményezett beszélgetést. Ez is több a semminél.
 Megérkezett a tanár is, a háta mögött az osztályával, a 12. C-vel.
 - Hoztam egy kis közönséget. Remélem nem bánjátok! - de igenis bánjuk! Végzősök fogják végignézni az előadásunkat, akik biztosan majd jól ki is cikiznek. Hát ez nagyszerű.
 Tudtam, hogy üres, de mégis hátranéztem a mögöttem lévő székre. Márk nincs itt. Szokott késni, de talán most nem jön el. Hisz nem akart próbát tartani sem. Egy részem picit megkönnyebbült, mert ha nem jön el, akkor nem kell kiállnom énekelni, de a másik részem tudta, hogy ha nem jön el, akkor annak nem lesz jó vége. De még ezt végig sem gondoltam és kinyilt az ajtó. Mégis eljött.
 - Bocs a késésért! - vetette oda félvállról a tanárnak.
 - Ó, semmi baj. - válaszolta a tanár gúnyosan. - El is kezdhetnétek az előadást a partnereddel.
 Nane! De hisz még fel sem készültem lelkileg! Ezért még kinyírom ezt a fiút!
 Veca bátorítóan rám mosolygott én meg elindultam remegő lábakkal Márk felé. A válláról levette a gitártokját és kivette belőle a hangszert. Mikor rám nézett, egy gyilkos pillantást vetettem rá, de ő csak megvonta a vállát. Hát persze, ő kicsit sem izgul. Szeme a befáslizott kezemre vándorolt, majd a fülemhez hajolt.
 - Ha gondolod maradhat csak a gitárkíséret. - akaratlanul is megborzongtam a hangjától és a meleg leheletétől és egy teljesen másfajta izgalom járta át a testemet. De össze kellett szednem magam, ezért nem túl kedvesen válaszoltam neki.
 - Tudom használni mindkét kezem. Tehát úgy marad, ahogy gyakorotuk. - bólintott én pedig a zongorához sétáltam. Egy mikorfon volt előttem, szájmagasságba beállítva. Márk leült egy székre és ő is beállította sajátját, majd a kezébe vette a gitárját. Egymásra néztünk, egy bólintással jeleztük, hogy készen állunk. Leállítottam a kezem reszketését és leütöttem az első akordokat. Márk is elkezdett gitározni, majd nemsokára a hangját is meghallottam. Már sokszor hallottam énekelni, de mindig ugyanolyan hatással va rám. Megdobogtatta a szívemet és másra sem tudtam koncentrálni csak a hangjára. Már annyira a fejembe rögződött, hogy mikor kell én is bekapcsolódnom, hogy gondolkodás nélkül én is elkeztem énekelni, amikor kellett. Teljesen megfeledtkeztem a közönségről és a tanárról. Csak három dolgot érzékeltem: a zongora hűvös billentyűit, a zenét és Márk szép zöld szemét, amivel engem nézett. Hogy a francba nem vettem észre, hogy ilyen szép szemei vannak?
 Miután együtt énekeltük a refrént, a második szakasszal én jöttem. Fura módon egyáltalán nem izgultam, sőt jólesett végre kiénekelni magam. Végig Márk szemébe néztem, mert ha másra koncentrálok, akkor biztosan elrontom. Miután még kétszer elénekeltük együtt a refrént, eljátszodtuk az utolsó akordokat, ő a gitárján, én a zongorán és vége is volt.
 A hatalmas tapsra érkeztem vissza a valóságba. Felálltam és a zongora elé sétáltam, Márk követte a példámat. Meghajoltunk. Ránéztem Márkra, ő pedig rám mosolygott. Hirtelen a szívem méggyorsabban kezdett száguldani. Nem tudtam nem viszonozni a mosolyát. A francba is! Legszívesebben a nyakába ugrottam volna! Viszont a következő tettétől az hittem menten elájulok. Átkarolta a vállamat, majd olyan közel hajolt, hogy a fülembe tudjon suttogni.
 - Ügyes voltál! - éreztem, hogy elpirulok, mert rögtön kiforrósodott az arcom, de sikerült megszólalnom.
 - Te is!
 Ezután a tanár felé fordultunk (megjegyzem, hogy Márk nem vette le a karját a vállamról), aki megdícsért minket és elmondta, hogy megleptük őt. És nem gondolta volna, hogy a "lehetetlen páros" egy ilyen jó produkcióval képes előállni, stb. A többire nem bírtam odafigyelni Márk közelsége miatt. Miután a helyünkre ültünk Veca rögtön a nyakamba ugrott, de gyorsan el is engedett, amikor a tanár megkérdezte, hogy ki szeretne lenne a következő. Ő és Gömbi rögtön vállalkoztak és már el is kezdték az éneket. Nagyon viccesek voltak. Mivel a portugál tudásuk körülbelül nulla, egyáltalán nem hasonlított a szöveg arra, ahogy Gusttavo Lima énekli. Emellett nagyon hamisak voltak, de ez mind nem számított, mert mindenki jól szórakozott rajtuk, még a tanár is, de azt hiszem, hogy legfőképpen ők ketten.
 Másfél óráig tartott, amíg mindenki bemutatta a produkcióját, de senki sem bánta. Háromnegyed háromkor léptem ki a suli kapuján Vecával, Karolával, Nettivel és Dettivel, amikor megszólalt a mobilom. Rögtön fel is vettem.
 - Halló!
 - Szia! Itt Gábor. Nem zavarlak?
 - Szia! Nem, dehogy. - válaszoltam.
 - Ki az? - suttogta Karola.
 - Gábor. - tátogtam.
 - Az ki? - kíváncsiskodott tovább.
 - A gázolós srác. - adta meg helyettem a választ Veca.
 - Figyelj! Lenne kedved pénteken suli után velem ebédelni? - kérdezte, én pedig elmosolyodtam. A lányok árgus szemekkel figyeltek, Karolna pedig  próbálta kihallgatni a beszélgetésünket, látszólag sikeretlenül.
 - Rendben. - vágtam rá.
 - Akkor majd a sulid előtt várlak.
 - Oké.
 - Most le kell tennem, de majd még hívlak. Szia!
 - Szia! - köszöntünk el.
 - Na? Mit mondott? Mondd már! - türelmetlenkedett Karola.
 - Pénteken értem jön suli után és együtt ebédelünk.
 - Randiztok? - kérdezte Netti,
 - Ez nem randi! - ellenkeztem.
 - Dehogynem. - vágták rá mindhárman.
 - Na jó! Én sietek haza, mert fázom. - hazudtam, hogy szálljanak le erről a témáról.
 Ők csak nevettek, de nem erősködtek többé. A háttérben viszont hallottam, hogy kitárgyalják ezt a témát helyettem is.
 Mosolyognom kellett, mert rájöttem, hogy ha a régi barátaimat el is veszítettem, szereztem magamnak újakat, akik ugyanúgy mellettem állnak és helyettem is eltervezik a jövőmet.

Sziasztok! Meghoztam a részt. A következőt még nem tudom, hogy mikorra sikerül megírnom, de igyekszem. Ha elolvastátok, kérlek pipáljtok!
Puszi, Daphne! :*

17. fejezet (part 1)

 Eljött ez a nap is. Az előadás napja. Márkkal már napok óta nem próbáltunk, a kezem még mindig fájt, így csak remélni tudom, hogy nem lesznek benne túl nagy bakik.
 Sóhajtva keltem ki az ágyból és végeztem el a reggeli teendőimet. Ma a szokásosnál kicsit (tényleg csak egy kicsit) elegánsabban öltöztem, mint máskor. Kerekített nyakú, sötétkék bluzot vettem fel, ami talált az ugyanilyen színű szememhez. Felvettem az új csőfarmeremet, és amikor belenéztem a szobámban lévő hatalmas tükörbe legszívesebben le is vettem volna, annyira szűk volt. Csakhogy apa épp akkor szólt, hogy menjek már vagy gyalogolok, így maradt a szűk farmer és a kényelmes utazás, a hideg novemberi reggelen.
 Épphogy beléptem a suli ajtaján szembe találtam magam Áronnal.
 - Szia. - köszönt, mire csodálkozva néztem rá, mivel az utóbbi időben nem volt hajlandó szóba állni velem
 - Szia. - köszöntem én is bizonytalanul.
 - Hallottam, hogy mi történt tegnap és... Jól vagy?
 - Igen, csak a kezem sérült meg, de nem vészes. Ezen kívül pedig pár lila folt a testemen. - magyaráztam.
 - Örülök, hogy nem sérültél meg komolyabban. De most megyek. Németem lesz és dolgozatot írunk. - magyarázkodott rá nem jellemző zavarral. - Majd zenén találkozunk.
 - Oké.
 Mondanom sem kell, hogy ma mindenki rajtam lógott. Mindenkinek részletesen el kellett mesélnem a balesetet és az azután történő dolgokat. Veca, Karola és főleg Bálint - akire már nem neheztelek annyira - úgy kezeltek, mitha porcelánból lennék, minden lépésemre ügyeltek. Ha leejtettem a ceruzámat, akkor ők vették fel, nem hagyták, hogy én tegyem. Nap végére már kezdett elegem lenni ebből a sok figyelemből.
 De jó volt benne az, hogy leadták a sztorit a tanároknak is, így a fele óra ezzel ment el és én sem kellett megerőltetnem magam órákon. Mellesleg sikerült elterelniük a figyelmen az előadásról.


Sziasztok. Tényleg nagyon sajnálom, hogy ennyit kellett várni a részre és így is csak az első részét kapjátok meg, de nyaralni vagyok és sajnos nincs időm írni. A fejezet második része úgy 10 nap múlva kerül fel.
További jó nyarat nektek! :)

Millió bocsánat!

Tudom, hogy rég nem jelentkeztem és őszintén sajnálom. Igaz, hogy nyári szünet van és több időm kellene legyen az íráshoz, de valahogy ellustultam. Vagy nem volt időm, vagy nem volt kedvem, vagy elutaztam. Megpróbálom jövő hétre hozni a követekző részt, de nem ígérek semmit.
P.S.: Remélem, nem pártoltatok el tőlem a sok késésem miatt.

16. fejezet

 Hirtelen azt sem tudtam, hogy mi történt velem. Szükségem volt pár másodpercre, mire észbe kaptam.

 - Anna! Jól vagy? - kérdezte aggódalmasan Márk, miközben letérdelt mellém ő is és Bálint is.

 A sofőr közben kiszállt a kocsiból és úgy tűnt, ő még nálam is jobban megijedt.

 - Annyira sajnálom! Olyan gyorsan ott termettél, hogy későre vettelek észre és nem tudtam megállni. - magyarázkodott. - Mondd, hogy nem esett bajod!

 - Jól vagyok. - néztem rá és csak most vettem észre, hogy egy fiatal fiú az, úgy húsz év körüli. - Az én hibám volt.

 - Dehogy volt a te hibád! Jobban kellett volna figyelnie! - csattant fel Márk és haragosan nézett a fiúra.

 - Tényleg nagyon sajnálom! - mondta bűnbánóan.

 - Az én hibám. Nem néztem szét. - közben Bálint megfogta a kezem és felhúzott, mire felszisszentem a csuklómba nyilaló fájdalomtól. Eddig nem is éreztem a bennem szétáradó adrenalin miatt.

 - Hadd nézzem! - nyúlt a kezemért Márk, de nem voltam hajlandó felé nyújtani.

 - Semmiség, nem fogok bele halni. - vontam meg a vállam, pedig iszonyúan fájt.

 - Beviszlek a kórházba. - ajánlotta fel a gázolóm.

 - Nem! Majd mi elkísérjük. - ellenkezett Márk, mire Bálint helyeslően bólintott.

 - Nem megyek veletek sehová! - mondtam a két jóbarátnak.

 - Inkább mész egy idegennel? - hitetlenkedett Márk.

 - Igen. Szerintem jobb társaság nálatok. - vetettem oda.

 - Ezt te sem gondolhatod komolyan! - rázta meg a fejét rosszalóan Bálint. - Hívunk egy taxit és elmegyünk veled a kórházba.

 - Inkább vele megyek. - mutattam a fiú felé és a kocsihoz léptem. Ő kinyitotta az anyósülés melletti ajtót, hogy beszálljak, de egy másik kéz megállított és becsapta az ajtaját.

 - Jó. De én is veled megyek. - mondta Márk és kinyitotta a hátsó ülés ajtaját, majd betuszkolt és ő is beült mellém, mielőtt tiltakozhattam volna.

 Útközben felhívtam anyát. Az elején azt hitte, hogy viccelek, amikor azt mondtam, hogy elütött egy autó. Végül mikor megértette azt hittem, hogy sokkot kap, annyira megijedt. Megnyugtattam, hogy nincs nagy bajom és jelenleg a kórház felé tartok. Erre azt mondta: "Ne aggódj édes kicsikém, anyuci mindjárt elmegy érted és minden rendben lesz." Erre a mondatára majdnem elnevettem magam. Nem szeretem az ilyen nyálas szövegeket, de anya szájából annyira aranyosan és egyben viccesen hangzott, hogy majdnem elérzékenyültem. Csak majdnem. De azért örültem, hogy egyedül én hallottam. Másképp elég ciki lett volna.

 Közben megtudtam a gázolóm nevét. Gábor. Nagyon kedves volt. Ezerszer bocsánatot kért, amiért elgázolt, én pedig ugyanennyiszer elmondtam, hogy nem az ő hibája volt, hanem az enyém.

 A kórházban egyenesen a sürgősségi osztályra mentünk, ahol egy középkorú orvos fogadott minket. Megvizsgálta a kezem és megállapította, hogy nincs nagy baj, csak egy rándulás. Gézzel szorosan körbe tekerte és meghagyta, hogy ne erőltessem. Milyen kár, hogy nem vagyok balkezes. Nemsokkal később anya is megérkezett. Hosszasan átölelt, utána egy csomó kérdést zúdított rám. Először csúful nézett Gáborra, de elmondtam neki is, hogy az én figyelmetlenségemnek köszönhetően történt ez a baleset.
 - Ne haragudj, hogy ennyi galibát okoztam ma neked! - mondtam Gábornak miközben kifelé mentünk a kórházból.
 - Semmi gond. Mostanában úgy is unalmas volt az életem. - mosolygott rám.
 - De szerintem nem arra vágytál, hogy valaki a kocsid elé vesse magát.
 - Ez igaz. Amúgy az a fiú a barátod? - mutatott hátra Márkra, aki anyával beszélgetett. Anya nagyon hálás volt neki, amiért elkísért engem a kórházba. A végén puszipajtások lesznek.
 - Nem. Egyáltalán nem. - ráztam a fejem tiltakozóan. - Hallhattad, hogy nem vagyunk képesek normális hangnemben beszélni egymással.
 - Pedig folyton szúros szemekkel néz rám.
 - Ő már csak ilyen. Nem bírja elviselni, ha nem ő van a figyelem központjában.
 - Akkor elkérhetem a számod? - kérdezte mosolyogva. - Szívesen elvinnélek kiengesztelésül moziba.
 - Oké, megkapod. De csak mert ilyen jófej vagyok. - felnevetett.
 - Vagy azért, mert nekem nem lehet elletmondani. - mosolyogva oldalba böktem, majd bepötyögtem a számom a mobiljába.
 Elköszönt tőlem, majd anyáéktól és elhajtott.
 - Gyere Márk, hazaviszünk! - ajánlotta fel anya.
 - Köszönöm, de inkább gyalog megyek. Még be kell ugranom valahová. - mondta, de éreztem, hogy hazudik. Csak nem akar velem egy légtérben lenni. Már megint.
 - Rendben. Szia Márk! És mégegyszer köszönöm, hogy eljöttél Annával. - hálálkodott anya és beszállt a kocsiba.
 - Szívesen. Viszlát! - hátat fordított és elindult. Mielőtt beszálltam volna én is még Márk után kiálltottam.
 - Hé, Márk! - hátrafordult. - Köszönöm! - bólintott, majd elment.
 Csak otthon néztem a mobilomra, amire egy csomó sms érkezett.

Jól vagy? Ugye nem esett bajod? Haza engednek, vagy bent tartanaka a kórházban? Bálint mondta, hogy Márk veled ment. Tényleg? Hívj fel, mert aggódom! - Veca.

Mondd, hogy ez nem öngyilkossági kísérlet volt! Ugye nincs nagy bajod? Válaszolj, amint tudsz! - Karola.

 Ezeken kívül jött még Nettitől, Dettitől, Ármintól, Tamástól (ami így szólt: Élsz még?) meg Bálinttól is. Mindenkinek válaszoltam röviden és megígértem, hogy holnap elmesélem a részleteket.

 Anya és apa részletesen kifaggatott, hogy hogy is történt a baleset, persze kihagytam azt a részt, hogy Márkkal vitatkoztam. Miközben azt vázoltam, hogy az elején fel sem fogtam, hogy mi történt velem, s közben anya azt hajtogatta, hogy "Ó, szegénykém!" úgy gondoltam, eljött az alkalom, hogy bevalljam a mai bűnömet.

 - Ma kidobtak matekról és van egy igazolatlan órám.

 - Biztos nagyon megilyedhettél. - mondta anya. Úgy tűnik ő még leragadt a balesetnél.

 - Megyek, pihenek egy kicsit. - álltam fel gyorsan, hogy eltűnjek, mielőtt eljuk a tudatukig az, amit mondtam.
 Persze a pihenés abból állt, hogy bekapcsoltam a laptopom és elhelyezkedtem vele az ágyban. Ahogy felléptem Skype-ra, rögtön videohívásom érkezett a bátyámtól.
 - Na mi van húgi? Megint hozod a formád?
 - Haha, nagyon vicces. Ennyire aggódsz értem? - kérdeztem durcásan.
 - Persze, hogy aggódom érted. Hisz egyedül még a zebrán sem tudsz átmenni. - nevetett.
 - Ne gúnyolódj! Amúgy honnat tudod, hogy mi történt?
 - Apától. De most tényleg, hogy történt ez a baleset? - érdeklődött most már komolyan.
 - Figyelmetlen voltam. - vontam meg a vállam.
 - Ezen annyira nem lepődöm meg. Egyedül voltál?
 - Mondhatni.
 - Ez pontosan mit jelent? - vonta össze a szemöldökét.
 - Egyedül mentem át az úton, de pár méterre tőlem ott voltak a... valakik. - kerestem a megfelelő szót, mert nem tudtam, hogy nevezzem a három fiút, akikkel mostanság nem a legjobb a viszonyom.
 - Kik azok a valakik? - kérdezősködött tovább.
 - Az osztálytársam és a haverjai.
 - Szóval fiúk?
 - Igen.
 - Ők vonták el a figyelmedet? - piszkálódott.
 - Igen... Vagyis nem! - felvonta egyik szemöldökét. - Nem úgy, ahogy gondolod.
 - Akkor magyarázd meg.
 - Jajj ne már, Konrád! Pont neked?
 - Mért ne? A bátyád vagyok.
 - Hát jó. - sóhajtottam. - Kicsit összekaptam velük.
 - Érdekesen hangzik. Folytasd csak. - vigyorgott.
 - Bálint az egyik legjobb barátom, de összevesztünk.
 - Mért? - kíváncsiskodott.
 - Mert titkolózott előttem.
 - Mit titkolt el?
 - Nem számít. Inkább hagyjuk. - próbáltam lezárni a témát, de nem hagyta.
 - Gyerünk már! Ne kelljen mindent harapófogóval kihúzni belőled!
 - Eltitkolta, hogy Márknak barátnője van.
 - Ki az a Márk? - nézett kíváncsian a kamerába.
 - A legjobb barátja...
 - És aki tetszik neked. - egészítette ki a mondatom.
 - Honnan tudod? - kérdeztem hitetlenkedve.
 - A húgom vagy. Úgy ismerlek, mint a tenyeremet. - mosolygott büszkén.
 - Azért annyira nem...
 - Még miről kellene tudnom?
 - Semmiről. - vágtam rá gyorsan.
 - Te is tetszel a srácnak?
 - Nem tudom. Lehet. De már mindegy. - húztam el szomorúan a szám, amit nem kellett volna, mert Konrád is észrevette.
 - Mért mondod ezt?
 - Mert totál ki van akadva rám. Igazából tényleg miatta nem figyeltem - és most nem hibáztatni akarom -, mert mikor kijöttem a suliból vitatkoztunk. Elmondtam neki, hogy tudom, hogy van barátnője, erre ő azzal védekezett, hogy nem gondolkodott tisztán, amikor megcsókolt. - ömlöttek belőlem a szavak. - De azért ma elkísért a kórházba, de még mindig nem hajlandó velem normálisan beszélni...
 - Azt mondod, hogy megcsókolt?!
 - Neked is pont ezt kellett megjegyezned...
 - És te hagytad?!
 - Nem veled akarom ezt megbeszélni. Hagyjuk ezt a témát. - zártam le.
 - Amikor hazamegyek szívesen elbeszélgetek vele.
 - Te akarsz lenni a védelmező bátyó? - nevettem fel.
 - Eddig is az voltam.
 - Á, tényleg. Szilveszterkor, amikor Vlad meg akart csókolni nem hagytad. - nevettem az emlék felidézésétől. Vlad a volt barátom, akivel azelőtt szakítottam, mielőtt elköltöztünk. Az apukája román, az anyukája pedig magyar. Szilveszterkor még nem jártunk, de még azelőtt gyakran találkozgattunk. Akkor kivételesen egy helyen szilvesztereztünk a bátyámmal, de többet nem is akarok. Pontban éjfélkor, amikor Vlad meg akart csókolni, ő megjelent és ellökte tőlem és megparancsolta neki, hogy ne merészeljen hozzám nyúlni. Ennek ellenére egy hétre rá mégis összejöttünk.
 - Nem bírtam azt a csávót.
 - Ezt eddig is tudtam.
 - Ne hagyd, hogy szórakozzom veled ez a Márk, vagy bárki más!
 - Emiatt ne aggódj! Amúgy meg mikor látogatsz meg?
 - A téli szünetben. Hiányzom?
 - Csak hiszed. - mondtam játékosan.
 - Milyen kár. Pedig akartam ajándékot vinni neked. De ha így van, akkor inkább nem költöm rád a pénzem. - próbált szomorúnak mutatkozni, de még kamerán keresztül is láttam a nevetőráncokat a szeme körül.
 - Csak vicceltem. Tudod, hogy mennyire szeretlek. Szóval, mit veszel nekem?
 - Ne nagyon ragadtasd el magad, csak valami olcsó kacatot kapsz.
 - Te szemét!
 Még beszéltünk pár percet és nagyon feldobta a kedvem. Sosem gondoltam volna, hogy valaha fiúkról fogok beszélni a bátyámmal, de őszíntén nagyon jól esett kiönteni neki a szívem. Azt hiszem igaz az a mondás, hogy a legjobb lelki támasz a testvér. Legalábbis, ha létezik ez a mondás.

Sziasztok! Itt a nyári szünet! :D Pihenjetek, strandoljatok és olvassatok sokat! Amúgy meg remélem tetszett a rész. Ha igen akkor pipáljtok!
Jó nyarat nektek! Puszi :*

15. fejezet

 Vasárnaptól nem próbáltam meg beszélni sem Áronnal, sem Márkkal. Úgy döntöttem, hogy várok még pár napot, amíg lenyugszanak, utána beszélek velük. Legalábbis így volt, egészen ma reggelig.

 Ma reggel egyedül mentem suliba. Időben elindultam, s lassan ballagtam a suli felé. Közben zenét hallgattam és azon gondolkodtam, hogy majd mit mondok Áronnak. Hé, bocsi Áron, de rohadtul tetszik Márk és nem tudtam neki ellenállni! Hát ez így nem lesz jó. Valami olyasmit kell majd kitalálnom, amiből leszűri, hogy tényleg sajnálom, hogy megbántottam.

 A Márknak szánt monológomat nem tudtam kieszelni, mivel már majdnem a suli elé értem, a látottaktól pedig lefagytam. Ott állt Márk és - szó szerint - a nyakában egy sötét vöröses-barnás hajszínű lány csimpaszkodott, aki meglehetősen nagyon csinos volt és idősebb volt nálam és festett volt a haja és jó volt a smikje és nagyobb mellei voltak az enyémnél. Soha ilyen erősen nem tört rám a féltékenység. Szóval Márknak barátnője van. De mióta? Talán tegnap vagy tegnapelőtt jöttek össze? Vagy még azelőtt...

 Nem is tudom, hogy melyik érzés volt a legerősebb bennem. Féltékenység, szomorúság, csalódottság vagy a düh. Hirtelen észbe kaptam, hogy ott álldogálok egyedül, mint egy hülye, így fogtam magam és bementem a pontosan velem szemben lévő boltba. Szerencsére Márk nem vett észre, ez egy kicsit megnyugtatott.

 Kár, hogy nem egy bevásárlóközpont van a kisbolt helyett, mert ott eltölthetném az időt addig, amíg a turbékoló pár el nem húz az iskola kapujából. Jelenleg semmire sem volt szükségem a boltból, de úgy döntöttem veszek egy almát és egy csomag zsepit. Az almáknál hosszasan válogattam, hogy teljen az idő, az elárusító néni pedig már helyettem is kezdte unni. Végül kiválasztottam egyet, ami nem is a legszebb volt, de nem nagyon érdekelt.

 Mikor kiléptem a boltból épp akkor érkezett meg Bálint a suli elé. Biztos vagyok benne, hogy ő tudott erről az egészről, de nem szólt nekem. Ez elég szarul esett. Márk elbúcsúzott a csajtól. Csókkal. Csókkal!!! Nekem pedig összeszorult a mellkasom. A két fiú együtt bement a suliba, így én is nyugodtan bemehettem. Márk csaja közvetlenül mellettem ment el. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy fél vállal neki megyek, de végül visszafogtam magam és inkább bementem a suliba.

 Amikor beértem az osztályba Veca észrevette, hogy a tegnapinál is rosszabb a kedvem. Megkérdezte, hogy mi bajom van, de csak annyit mondtam, hogy később elmondom. Amúgy mindent elmeséltem neki a Márk-Áron dologról, amikor hazaértem vasárnap.

 Szünetben aztán Vecával lementünk az udvarra, hogy ott nyugodtan tudjunk beszélni.

 - Barátnője van. - jelentettem ki, mire ő értetlen arcot vágott.

 - Kinek?

 - Igen. Kinek van barátnője? - kérdezte Karola. Erre Netti és Detti is felkapták a fejüket, akik mögötte jöttek. Bizalmatlanul néztem a két lányra, de Karola megnyugtatott. - Bennük nyugodtan megbízhatsz. Tartsák a szájukat. Ugye lányok?

 - Lakat van a számon. - mondta Netti és helyeselt Detti is.

 - Szóval? - sürgetett Karola.

 - Márknak.

 - Tessék? - kiáltottak fel egyszerre, mire páran felénk fordultak.

 - Mégis mióta? Az előtt vagy az után? - érdeklődött tovább a göndör hajú lány.

 - Fogalmam sincs. Ma reggel láttam őket a suli előtt.

 - Biztos, hogy a barátnője? - kérdezte szomorúan Veca.

 - Biztos. Láttam, amikor megcsókolja... - halkult el a hangom és sajnáltam, hogy nem tudom jobban palástolni az érzéseimet.

 - A szemét! - kiáltott fel Karola.

 - Hogy nézett ki az a lány? - érdeklődött Netti.

 - Hát... idősebb lehetett nálunk, vöröses-barnás haja volt és... nagyon csinos volt.

 - Kiss Blanka! - kiáltotta csendesen Netti, ha lehetséges ilyesmi. Kérdőn néztünk rá. - Márk barátnője. A csaj első éves egyetemista, tehát két évvel idősebb Márknál.

 - És... mióta járnak? - kérdeztem.

 - Úgy egy hónapja.

 Erre nem tudtam mit mondani. Szóval ő sértődik meg, mert egyik legjobb barátomnak magyarázkodom, de ő nyugodtan megcsókolhat, miközben neki barátnője van. Hirtelen azt kívántam, hogy bárcsak nem hagytam volna, hogy megtörténjen az a csók és inkább felpofoztam volna. Még az eddiginél is jobban sajnáltam, hogy megbántottam Áront.

 Hagytam Karolát, hogy beavassa Nettit és Dettit is ebbe az egész zűrbe. Mind a négyen együttérzően néztek rám és Márkot minden rossznak elhordták. Ezek után a napom egyre rosszabb lett.

 Mivel ma egész nap egy szót sem váltottam Bálinttal, ő észre vette, hogy valami gond van. Haragudtam rá, mert nem mondta el, hogy Márk jár valakivel, még akkor sem, amikor annyira rosszul éreztem magam és magamat tartottam a legnagyobb bűnbaknak. Matek óra közepén pisszegést hallottam a hátam mögött. Először nem fordultam hátra, de a tollával megérintette a hátam.

 - Mi van? - suttogtam indulatosan, amikor hátra néztem.

 - Én is ezt kérdem.

 - Akkor semmi. - fordultam vissza.

 - Nem úgy néz ki. - megvontam a vállam válaszként. - De most komolyan, Anna!

 - Azt hittem, barátok vagyunk. - suttogtam a vállam fölött.

 - Megtennétek, hogy szünetben folytatnátok az eszmecserét? - szólt ránk Orsós tanár úr.

 - Igen. Elnézést! - mondtam.

 - Azok is vagyunk. - pusmogta a fülembe Bálint.

 - Igen? És szerinted a barátok titkolóznak egymás előtt.

 - Miről beszélsz? - adta az értetlent.

 - Mért nem mondtad el, hogy Márknak barátnője van? - vontam kérdőre.

 Nem válaszolt hirtelen.

 - Sajnálom... Márk megkért rá.

 - Sajnálhatod is. De tudod mit? Nem érdekel!

 - Megérthetnél engem is egy kicsit! Márkkal kiskorunk óta barátok vagyunk. Nem árulhattam el csak úgy!

 - Mondom, hogy nem érdekel!

 - Akkor duzzogj csak tovább! - mondta már ő is dühösen.

 - Megtennétek, hogy termen kívül folytatnátok a vitatkozást?! - kérdezte türelmetlenül a tanár. Biztosan a kelleténél kicsit hangosabban vitatkoztunk. Egyikünk sem mozdult, mire a tanár újból megszólalt. - Fáradjatok ki. Ha lehetne még ma!

 Veca aggódva nézett rám, de én szó nélkül fogtam magam és kimentem a teremből. A lány mosdóba vettem az irányt, hogy ne kelljen egy légtérben lennem Bálinttal. Nem érdekelt az sem, hogy milyen büntetés vár ránk.

 A büntetés szerencsére csak egy igazolatlan óra lett. Anya biztosan ki fog akadni, de nem aggódtam emiatt. Ennél sokkal nagyobb problémáim vannak. A következő órákban levegőnek néztük egymást Bálinttal. Ő nem próbált meg magyarázkodni, én pedig nem próbáltam megérteni. Egydül indultam haza. Veca a nagymamájához ment, Karoláék pedig manikűröztetni.

 Márk, Bálint és Dani szokás szerint a suli előtt ácsorógtak, tehát kénytelen voltam elhaladni melletük. Eldöntöttem, hogy feléjük sem nézek, mintha ott sem lennének. De ez nem bizonyult valami könnyű feladatnak.

 - Szia, Anna! - köszönt Dani.

 - Szia! - köszöntem vissza egyedül neki.

 - Valaki ma bal lábbal kelt. - motyogta az orra alatt Márk.

 - Nem hiszem el, hogy még van pofád ezt mondani. - mondtam hitetlenkedve, ami kezdett dühvé alakulni.

 - Talán valami gond van? - kérdezte tettetett érdeklődéssel.

 - Igen. Te!

 - Hát persze, hogy én vagyok. Mindig én vagyok... De most azt nem értem, hogy mért?

 - Talán én csókolók meg valakit, aki nem a barátnőm? - kérdeztem irónikusan. Nem válaszolt. Bálintra pillantott, aki védekezően felemelte a kezét.

 - Van, hogy az ember nem gondolkodik elég tisztán. - mondta nyugodt hangon. Úgy éreztem, hogy valaki a szívemet szorongatja. Szóval rossz döntésnek gondolja azt, hogy megcsókolt.

 - Igen. Erre már rájöttem. - mondtam, majd elindultam a zebra felé.

 Szét sem néztem, csak a szavaira koncentráltam és arra, hogy nehogy elbőgjem magam. A következő pillanatban pedig arra eszméltem, hogy valaki a nevemet kiáltja, miközben egy gumi csikorog közvetlenül mellöllem és kicsúszik alólam a talaj.

Helló-belló! Itt a rész :) Remélem elnyerte a tetszéseteket.

14. fejezet

 Amikor mindketten otthagytak, akkor tudatosult bennem, hogy mindent elrontottam. Ma este megbántottam két fiút is, akik egyáltalán nem közömbösek számomra. Valószínűleg Áron soha többé nem fog velem szóba állni. Tönkretettem a barátságunkat.

 Márkról pedig ezek után nem is álmódhatok. Az amúgy is ingatag kapcsolatunkat - amiből talán több is lehetett volna -, most teljesen elrontottam.

 Hirtelen könnyek kezték el csípni a szemem. Gyorsan a női mosdó felé vettem az irányt, nehogy valaki így lásson. Amikor becsaptam magam után az ajtót már nem bírtam visszatartani könnyeimet, utat törtek maguknak és eláztatták az egész arcomat. Megfordultam és egy kíváncsian fürkésző, barna szempárral találtam szembe magam.

 - Valami gond van? - tette fel magához képest kedvesen a kérdést Karola. Nem tudtam válaszolni, mert kitört belőlem a zokogást. Nem kérdezősködött tovább, odajött hozzám és átölelt, én pedig a vállán jól kisírtam magam.

 Pár perc múlva, amikor sikerült megnyugodnom és abbahagynom az egerek itatását a kagylóhoz vezetett, hogy megmossam az arcom, majd vécépapírt hozott, hogy kifujjam az orrom.

 - El akarod mesélni? - kérdezte, én pedig bólintottam, majd mesélni kezdtem. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha a sokak szerint "Jégkirálynő" Karolna vállán fogom kisírni magam és neki fogom elpanaszolni a gondjaimat. Amíg meséltem, ő türelmesen hallgatott és egy rosszindulatú megjegyzést sem tett felém.

 - Szerinted nagyon szánalmas vagyok, amiért pár perc alatt sikerült két fiút is elüldöznöm magamtól?

 - Jajj, dehogy! Az a két tuskó nem érdemli meg, hogy miattuk szomorkodj! - mondta határozottan. - Szerintem meg kellett volna hallgatniuk téged és nem elrohanniuk. Gyáva és szemét húzás volt ez tőlük.

 - Én pedig megértem, hogy látni sem akarnak engem. Mindkettővel csókoloztam 24 óra alatt...

 - Ne hibáztasd magad! Ők csókoltak meg!

 - De én viszonoztam!

 - Ha nem viszonoztad volna, akkor most az lenne a baj! - hozta fel sorba az érveket, hogy ne hibáztassam magam, én mégis ramatyul voltam. - Gyere, jót tenne neked egy kiadós alvás.

 A szobánk előtt Bálint ácsorgott a falnak támaszkodva és szánakozva nézett rám. Nem csodálom! A szemem biztos vörös volt és duzzadt a sok bőgéstől.

 - Elmondta? - kérdeztem halkan, Márkra és az esténkre utalva.

 - El. - mondta.

 - Olyan hülye vagyok... - megint könnyek kezdtek el gyűlni a szemembe. Én nem vagyok egy síros lány! Bálint szorosan átölelt, én pedig belecsimpaszkodtam a melegítő felsőjébe.

 - Dehogy vagy hülye! Márk könnyen bedühödik. Általában rosszul kezeli az ilyen helyzeteket.

 - Nagyon elcsesztem? - egy hajszál választott el megint a sírástól.

 - Csak egy kicsit. Majd rendbe jön minden! - biztatott és egy puszit adott a homlokomra. Pár percig még így álldoglátunk, de Karolának kezdett elege lenni belőle és megköszörülte a torkát.

 - Most megyek és lefekszem. - bólintott. - És megtennéd, hogy nem mondod el neki, hogy szétbőgtem a fejem?

 - Lakat van a számon. - mosolyodott el. - Jó éjt, lányok!

 - Neked is!

 Detti és Netti már mélyen aludtak, mikor mi lefeküdtünk. Még mindig furcsa volt, hogy Karolával osztottam meg ezt az egészet. De igazából kicsit megkönnyebbültem. Karola nem is olyan rossz, mint amilyennek mutatja magát.

 - Hé, Karola. - szólítottam meg halkan.

 - Igen?

 - Köszönöm! - mondtam.

 - Szívesen! - pár másodperc múlva megkérdezte. - De ugye többet nem sírsz?

 - Minden erőmmel azon leszek.

 Másnap reggel Karola határozottan kijelentette, hogy velem fog ülni a buszon hazafelé menet és nem fogja engedni, hogy depresszióba essek. Az utóbbit amúgy sem terveztem, de jó érzéssel töltött el, hogy mellettem áll.

 Megpróbáltam beszélni Áronnal, de amikor odamentem hozzá, ő közölte velem, hogy nincs kedve beszélni velem. Borzasztóan rosszul esett, de utána hirtelen a düh vette át a büntudatot. Karola szerint gyerekes ez a viselkedés a részéről, és most már én is kezdem ezt gondolni.

 Márkról inkább ne is beszéljünk. Ő egy pillantásra sem méltatott, így nem is mentem oda hozzá, hogy tisztázzuk a helyzetet.

 Végül úgy döntöttem, hogy ha a fiúk nem állnak szóba velem, akkor én nem is próbálkozom tovább. Csak az a helyzet, hogy megint nagy gondban vagyok. Márk még mindig a duett társam, az előadás pedig szerdán lesz. És ma vasárnap van!

Sziasztok! Kicsit rövid rész lett és nem történt benne sok érdekes dolog, majd a következő rész eseménydúsabb lesz. :)

13. fejezet

 Hogy ha a tegnapi nap érdekesen alakult, akkor a mai napra nincsenek szavak. De kezdjük az elejéről.

 Tegnap este, miután Márk szívélyesen félbeszakította Áronnal a csókunkat, elég kellemetlenül éreztem magam a többiek társaságában. Nem tudtam, hogy hogyan viselkedjek ezek után Áronnal, így kerültem a pillantását. Bálint és Ármin is rosszallóan néztek rám, Márk pedig otthagyta a társaságot és kiment. Én sem bírtam sokáig ott maradni és felmentem a Karoláékkal közös szobánkba. Felhívtam Vecát és beszámoltam a napomról részletesen. Fél óra beszélgetés után lefeküdtem, persze aludni nem tudtam.

 Úgy egy óra múlva megjöttek a szobatársaim és be nem állt a szájuk. Nem érdekelte őket, hogy valaki aludni is szeretne. Sőt, Karola fel is ébresztett (mivel úgy tettem, mintha aludnák), hogy elmondjam, hogy milyen volt Áronnal csókolózni. Csak annyit mondtam, hogy "Jó", nem volt kedvem részletesen beszámolni neki semmiről. Szerencsére ezután békén hagytak és én alvásra kényszerítettem magam.

 Ma az egri várat látogattuk meg, ami nagyon tetszett, azon kívül, hogy az ofő mindenről kiselőadást tartott. Különös módon a menő szobatársaim befogadtak maguk közé, így végig az ő társaságukban voltam. És még az idegeimet sem ették meg.

 - Nézzétek, milyen cuki az a fiú! - suttogta Detti, hogy a tőlünk úgy négy méterre álló fiú ne hallja meg. Amúgy meg tényleg az volt.

 - Menj oda hozzá! - mondta Karola.

 - Mi? Hogy én? - kérdezte megszeppenve.

 - Igen. Menj és mutatkozz be neki! - unszolta Netti is.

 - Nem merek!

 - Ne légy gyáva! - forgatta a szemét Karola.

 - Jöjjön valaki velem.

 - Jajj, Detti! Nem vagy már tíz éves. - mérgelődött Netti.

 - Menj oda és kérdezz tőle valamit. - adtam tippet én is.

 - Mégis mit?

 - Például, hogy ide valósi-e.

 - Oké. De gyere velem! - fogta meg a kezem, hogy nehogy elszökjek előle.

 - Rendben. De te beszélsz. - adtam be a derekam.

 Ketten elindultunk a szőke fiú felé, míg Karola és Netti távolabbról figyeltek minket. Detti izgatottan megszorította a kezem, mire én egy "Nyugi"-t suttogtam felé.

 - Szia! - köszöntünk.

 - Sziasztok! - mosolygott ránk a fiú.

 - Én Detti vagyok, ő pedig a barátnőm, Anna. - nyújtotta a kezét a szőkeség a fiú felé, majd én is követtem a példáját.

 - Nándi vagyok. - mutatkozott be.

 - Idevalósi vagy? - érdeklődött Detti.

 - Igen. Gondolom, ti nem, mivel még nem láttalak errefelé.

 - Budapestiek vagyunk. Amúgy gyakran jársz ide?

 - Nem. Csak a barátommal azt beszéltük meg, hogy itt találkozunk és végigjárjuk a várat, mivel rég nem voltunk itt. - magyarázta Nándi. - Meg is jött! - nézett át a vállunk felett mosolyogva. Mi is megfordultunk és egy átlagosnak mondható, barna hajú fiú közeledett felénk. Ezek után egy olyan dolog történt, amire egyikünk sem számított. A fiú odalépett Nándihoz és egy futó csókkal köszöntötték egymást. A mellettem álló Detti annyira lefagyott, hogy mozdulni sem bírt. Én hamar felébredtem a sokkból és megpróbáltam nem kellemetlenné tenni a helyzetet.

 - Örültünk a találkozásnak, de nekünk most mennünk kell. Vár az ofőnk. Sziasztok! - köszöntem el és magam után húztam Dettit.

 A szememmel intettem Karolának és Nettinek, hogy jöjjenek utánunk. Detti még mindig sokk alatt állt ezért egy kicsit megráztam.

 - Hé! Élsz még?

 - E-ez meg m-mi volt? - kérdezte dadogva.

 - Hát... úgy tűnik, hogy a srác meleg. - mondtam sajnálkozva.

 - De hát olyan helyes...

 - Tudom. De meglátod, majd találsz egy nála helyesebb pasit. - próbáltam vígasztalni.

 - Nehogy már emiatt sírva fakadj! - szólalt meg Karola, aki időközben megérkezett. - Nem is volt annyira nagy ász. Te jobbat érdemelsz nála.

 - Amúgy is, túl messze laktok egymástól. A távkapcsolatok nem működnek. - szállt be a vígasztalásba Netti is.

 - Igazatok van! Azt hiszem elfogadom Dani randi ajánlatát.

 - Ez a beszéd, drágám! - ölelte át Karola.

 Ez volt az a pillanat, amikor rájöttem, hogy ők nem is annyira rossz társaság.  Néha tényleg undokok és kényesek, de van jófej énük is. És ami nagyon fontos, hogy nagyon jó barátok. Én pedig gyakran nagyon előítéletes vagyok.

 Ezután Dettinek nagyon jókedve lett és ez feldobta az egész társaságot.

 Az időjárás nem volt a legkellemesebb, az ofő mégis úgy döntött, hogy milyen jó lenne elsétálni a Tűzoltó Múzeumig. Nem volt más választásunk, így elindultunk az késő őszi, szeles időben az Eger-patak túloldalára.

 - Anna, beszélhetnénk? - hallotam meg a mögöttem jövő Áron hangját.

 - Persze. - mondtam, de legszívesebben elrohantam volna.

 - Talán haragszol rám a tegnap este miatt? - kérdezte.

 - Nem, dehogy.

 - Mégis kerülsz engem.

 - Én nem kerüllek. - tiltakoztam.

 - De igen. Ha a csók miatt haragszol...

 - Tényleg nem haragszom. - szakítottam félbe. - Csak... nem tudtam, hogyan viselkedjek veled ezután. - sütöttem le a szemem, mert éreztem, hogy fülig elpirulok.

 - Nem kell másképp viselkedned velem. Még mindig barátok vagyunk. Vagy nem így gondolod?

 - De igen. Ne haragudj, hogy ilyen hülye vagyok néha! - öleltem át, ő pedig viszonozta az ölelésemet.

***

 - Mért nem a Termálfürdő közelében van a szállásunk? Most akkor nyugodtan átmehetnénk lubickolni. - mérgelődött Netti, miközben a körmét lilára festette a szobánkban.

 - Azért, mert az ofő sajnálja tőlünk a luxust. - adta meg a választ Karola.

 - Most akkor egész este itt fogunk unatkozni? - kérdezte Detti.

 - Majd valamit kitalálunk. - felelte Karola, miközben göndör haját szárította.

 Én már fél órája befejeztem a zuhanyzást és azóta az ágyon heverek a plafont kémlelve. Jelenleg még semmi érdekfeszítőt nem találtam rajta. Közben megszólalt a mobilom, s az éjjeliszekrényről elvettem. Egy SMS Bálinttól.

Gyere le az ebédlőbe!

 Nem kérdeztem, hogy mért, amúgy is unatkoztam. Szerencsére még nem öltöztem pizsamába, így fogtam magam és rögtön le is mentem.

 - Hova mész? - kérdezte Karola.

 - Bálint beszélni akar velem. Majd jövök!

 Csendesen közlekedtem, mert már tizenegy óra is elmúlt, az ofő pedig megkért, hogy ne maradjunk fent sokáig. Nem kószált senki a folyosón, de ez nem azt jelentette, hogy alszanak a többiek. Leosontam a lépcsőn és az ebédlő fele vettem az irányt. Szétnéztem minden irányba és mivel tiszta volt a levegő nyugodtan benyitottam az ebédlő ajtaján. Nem az a személy várakozott a megadott helyen, akire számítottam.

 - Bálint hol van? - kérdeztem.

 - Nem tudom. - válaszolta.

 - Azt írta, hogy itt vár rám.

 - Az nem ő volt.

 - Hát akkor ki? - kérdeztem meglepetten.

 - Én. - mondta nyugodtan. - Kölcsön vettem a mobilját.

 - És mért akartad, hogy ide jöjjek?

 - Kérdezni akarok valamit.

 - Mobilon is megtehetted volna. - adtam meg a logikus választ.

 - Az nem ugyanolyan.

 - Na halljuk a kérdést. - vártam karba tett kézzel a kérdését. Fogalmam sem volt róla, hogy mit akar tudni.

 - Együtt vagy Áronnal?

 - Mi? Nem! - nevettem fel erőltetetten.

 - De hagytad, hogy megcsókoljon. - nézett rám hitetlenkedve.

 - Csak a hülye játék miatt.

 - Ma mégis úgy ölelkeztetek az úton, mint a szerelmesek. - lépett közelebb és nem lehetett nyugodtnak nevezni.

 - Csak barátok vagyunk! De nem is értem, hogy neked ez mért fontos. - mondtam ingerülten.

 - Azért, mert így nyugodtan megtehetem ezt!

 A következő dolog olyan gyorsan történt, hogy az elején fel sem tudtam fogni. Márk elém lépett, egyik kezével átfogta a derekam, a másikkal a nyakam és ellentmondást nem tűrően megcsókolt. Nem tudtam mit tenni, visszacsókoltam. Sőt, átöleltem a nyakát és beletúrtam sötétbarna hajába, ezzel még közelebb húzva magamhoz. Alig kaptam levegőt, de nem akartam eltávolódni tőle és azt hiszem, ő is így volt ezzel. Úgy éreztem, hogy ha csókolózással teherbe lehetne esni, akkor én most ötös ikrekkel lennék várandos. Soha életemben nem csókolt meg így senki. A szívem olyan gyorsan és hangosan kalapált, hogy biztos voltam abban, hogy Márk is hallja, de most az egyszer nem érdekelt. Eddig még magam előtt is tagadtam, de most már világossá vált előttem a kép, hogy odavagyok ezért a srácért, még akkor is, ha néha az idegeimre megy.

 Hosszú percekig csókolóztunk szorosan összeölelkezve, de még mindig nem akarodztunk elválni egymástól. Közben beszívtam férfias illatát, amitől kellemes bizsergés futott végig a testemen.

 - Ezt nem hiszem el! - kiáltott fel valaki az ajtó irányából, mire szétrebbentünk.

 Áron állt az ajtóban ökölbe szorított kézzel. Hitetlenkedve nézett hol rám, hol Márkra.

 - Pont te, Anna?!

 - Áron, én...

 - Ne akarj nekem magyarázkodni! - csattant fel dühösen.

 - Te pedig fog vissza magad! - nézett rá Márk fenyegetően.

 - Most gondolom, büszke vagy magadra, hogy megszerezted, amit akarsz! - fordult Márk felé. - Legyetek boldogok! - hátat fordított nekünk és sebesen elment.

 - Áron, várj! - kiáltottam utána.

 - Nehogy már magyarázkodni akarj neki! - mondta Márk dühösen.

 - De ő a barátom...

 - Hát akkor menj utána! - vetette oda bosszúsan és ő is elviharzott, engem egyedül hagyva.

Sziasztok! Végre sikerült megírnom a 13. részt is. Remélem, hogy tetszett. Ha igen, akkor pipáljatok! :)

U.I.: Bocsi a hibákért!