16. fejezet

 Hirtelen azt sem tudtam, hogy mi történt velem. Szükségem volt pár másodpercre, mire észbe kaptam.

 - Anna! Jól vagy? - kérdezte aggódalmasan Márk, miközben letérdelt mellém ő is és Bálint is.

 A sofőr közben kiszállt a kocsiból és úgy tűnt, ő még nálam is jobban megijedt.

 - Annyira sajnálom! Olyan gyorsan ott termettél, hogy későre vettelek észre és nem tudtam megállni. - magyarázkodott. - Mondd, hogy nem esett bajod!

 - Jól vagyok. - néztem rá és csak most vettem észre, hogy egy fiatal fiú az, úgy húsz év körüli. - Az én hibám volt.

 - Dehogy volt a te hibád! Jobban kellett volna figyelnie! - csattant fel Márk és haragosan nézett a fiúra.

 - Tényleg nagyon sajnálom! - mondta bűnbánóan.

 - Az én hibám. Nem néztem szét. - közben Bálint megfogta a kezem és felhúzott, mire felszisszentem a csuklómba nyilaló fájdalomtól. Eddig nem is éreztem a bennem szétáradó adrenalin miatt.

 - Hadd nézzem! - nyúlt a kezemért Márk, de nem voltam hajlandó felé nyújtani.

 - Semmiség, nem fogok bele halni. - vontam meg a vállam, pedig iszonyúan fájt.

 - Beviszlek a kórházba. - ajánlotta fel a gázolóm.

 - Nem! Majd mi elkísérjük. - ellenkezett Márk, mire Bálint helyeslően bólintott.

 - Nem megyek veletek sehová! - mondtam a két jóbarátnak.

 - Inkább mész egy idegennel? - hitetlenkedett Márk.

 - Igen. Szerintem jobb társaság nálatok. - vetettem oda.

 - Ezt te sem gondolhatod komolyan! - rázta meg a fejét rosszalóan Bálint. - Hívunk egy taxit és elmegyünk veled a kórházba.

 - Inkább vele megyek. - mutattam a fiú felé és a kocsihoz léptem. Ő kinyitotta az anyósülés melletti ajtót, hogy beszálljak, de egy másik kéz megállított és becsapta az ajtaját.

 - Jó. De én is veled megyek. - mondta Márk és kinyitotta a hátsó ülés ajtaját, majd betuszkolt és ő is beült mellém, mielőtt tiltakozhattam volna.

 Útközben felhívtam anyát. Az elején azt hitte, hogy viccelek, amikor azt mondtam, hogy elütött egy autó. Végül mikor megértette azt hittem, hogy sokkot kap, annyira megijedt. Megnyugtattam, hogy nincs nagy bajom és jelenleg a kórház felé tartok. Erre azt mondta: "Ne aggódj édes kicsikém, anyuci mindjárt elmegy érted és minden rendben lesz." Erre a mondatára majdnem elnevettem magam. Nem szeretem az ilyen nyálas szövegeket, de anya szájából annyira aranyosan és egyben viccesen hangzott, hogy majdnem elérzékenyültem. Csak majdnem. De azért örültem, hogy egyedül én hallottam. Másképp elég ciki lett volna.

 Közben megtudtam a gázolóm nevét. Gábor. Nagyon kedves volt. Ezerszer bocsánatot kért, amiért elgázolt, én pedig ugyanennyiszer elmondtam, hogy nem az ő hibája volt, hanem az enyém.

 A kórházban egyenesen a sürgősségi osztályra mentünk, ahol egy középkorú orvos fogadott minket. Megvizsgálta a kezem és megállapította, hogy nincs nagy baj, csak egy rándulás. Gézzel szorosan körbe tekerte és meghagyta, hogy ne erőltessem. Milyen kár, hogy nem vagyok balkezes. Nemsokkal később anya is megérkezett. Hosszasan átölelt, utána egy csomó kérdést zúdított rám. Először csúful nézett Gáborra, de elmondtam neki is, hogy az én figyelmetlenségemnek köszönhetően történt ez a baleset.
 - Ne haragudj, hogy ennyi galibát okoztam ma neked! - mondtam Gábornak miközben kifelé mentünk a kórházból.
 - Semmi gond. Mostanában úgy is unalmas volt az életem. - mosolygott rám.
 - De szerintem nem arra vágytál, hogy valaki a kocsid elé vesse magát.
 - Ez igaz. Amúgy az a fiú a barátod? - mutatott hátra Márkra, aki anyával beszélgetett. Anya nagyon hálás volt neki, amiért elkísért engem a kórházba. A végén puszipajtások lesznek.
 - Nem. Egyáltalán nem. - ráztam a fejem tiltakozóan. - Hallhattad, hogy nem vagyunk képesek normális hangnemben beszélni egymással.
 - Pedig folyton szúros szemekkel néz rám.
 - Ő már csak ilyen. Nem bírja elviselni, ha nem ő van a figyelem központjában.
 - Akkor elkérhetem a számod? - kérdezte mosolyogva. - Szívesen elvinnélek kiengesztelésül moziba.
 - Oké, megkapod. De csak mert ilyen jófej vagyok. - felnevetett.
 - Vagy azért, mert nekem nem lehet elletmondani. - mosolyogva oldalba böktem, majd bepötyögtem a számom a mobiljába.
 Elköszönt tőlem, majd anyáéktól és elhajtott.
 - Gyere Márk, hazaviszünk! - ajánlotta fel anya.
 - Köszönöm, de inkább gyalog megyek. Még be kell ugranom valahová. - mondta, de éreztem, hogy hazudik. Csak nem akar velem egy légtérben lenni. Már megint.
 - Rendben. Szia Márk! És mégegyszer köszönöm, hogy eljöttél Annával. - hálálkodott anya és beszállt a kocsiba.
 - Szívesen. Viszlát! - hátat fordított és elindult. Mielőtt beszálltam volna én is még Márk után kiálltottam.
 - Hé, Márk! - hátrafordult. - Köszönöm! - bólintott, majd elment.
 Csak otthon néztem a mobilomra, amire egy csomó sms érkezett.

Jól vagy? Ugye nem esett bajod? Haza engednek, vagy bent tartanaka a kórházban? Bálint mondta, hogy Márk veled ment. Tényleg? Hívj fel, mert aggódom! - Veca.

Mondd, hogy ez nem öngyilkossági kísérlet volt! Ugye nincs nagy bajod? Válaszolj, amint tudsz! - Karola.

 Ezeken kívül jött még Nettitől, Dettitől, Ármintól, Tamástól (ami így szólt: Élsz még?) meg Bálinttól is. Mindenkinek válaszoltam röviden és megígértem, hogy holnap elmesélem a részleteket.

 Anya és apa részletesen kifaggatott, hogy hogy is történt a baleset, persze kihagytam azt a részt, hogy Márkkal vitatkoztam. Miközben azt vázoltam, hogy az elején fel sem fogtam, hogy mi történt velem, s közben anya azt hajtogatta, hogy "Ó, szegénykém!" úgy gondoltam, eljött az alkalom, hogy bevalljam a mai bűnömet.

 - Ma kidobtak matekról és van egy igazolatlan órám.

 - Biztos nagyon megilyedhettél. - mondta anya. Úgy tűnik ő még leragadt a balesetnél.

 - Megyek, pihenek egy kicsit. - álltam fel gyorsan, hogy eltűnjek, mielőtt eljuk a tudatukig az, amit mondtam.
 Persze a pihenés abból állt, hogy bekapcsoltam a laptopom és elhelyezkedtem vele az ágyban. Ahogy felléptem Skype-ra, rögtön videohívásom érkezett a bátyámtól.
 - Na mi van húgi? Megint hozod a formád?
 - Haha, nagyon vicces. Ennyire aggódsz értem? - kérdeztem durcásan.
 - Persze, hogy aggódom érted. Hisz egyedül még a zebrán sem tudsz átmenni. - nevetett.
 - Ne gúnyolódj! Amúgy honnat tudod, hogy mi történt?
 - Apától. De most tényleg, hogy történt ez a baleset? - érdeklődött most már komolyan.
 - Figyelmetlen voltam. - vontam meg a vállam.
 - Ezen annyira nem lepődöm meg. Egyedül voltál?
 - Mondhatni.
 - Ez pontosan mit jelent? - vonta össze a szemöldökét.
 - Egyedül mentem át az úton, de pár méterre tőlem ott voltak a... valakik. - kerestem a megfelelő szót, mert nem tudtam, hogy nevezzem a három fiút, akikkel mostanság nem a legjobb a viszonyom.
 - Kik azok a valakik? - kérdezősködött tovább.
 - Az osztálytársam és a haverjai.
 - Szóval fiúk?
 - Igen.
 - Ők vonták el a figyelmedet? - piszkálódott.
 - Igen... Vagyis nem! - felvonta egyik szemöldökét. - Nem úgy, ahogy gondolod.
 - Akkor magyarázd meg.
 - Jajj ne már, Konrád! Pont neked?
 - Mért ne? A bátyád vagyok.
 - Hát jó. - sóhajtottam. - Kicsit összekaptam velük.
 - Érdekesen hangzik. Folytasd csak. - vigyorgott.
 - Bálint az egyik legjobb barátom, de összevesztünk.
 - Mért? - kíváncsiskodott.
 - Mert titkolózott előttem.
 - Mit titkolt el?
 - Nem számít. Inkább hagyjuk. - próbáltam lezárni a témát, de nem hagyta.
 - Gyerünk már! Ne kelljen mindent harapófogóval kihúzni belőled!
 - Eltitkolta, hogy Márknak barátnője van.
 - Ki az a Márk? - nézett kíváncsian a kamerába.
 - A legjobb barátja...
 - És aki tetszik neked. - egészítette ki a mondatom.
 - Honnan tudod? - kérdeztem hitetlenkedve.
 - A húgom vagy. Úgy ismerlek, mint a tenyeremet. - mosolygott büszkén.
 - Azért annyira nem...
 - Még miről kellene tudnom?
 - Semmiről. - vágtam rá gyorsan.
 - Te is tetszel a srácnak?
 - Nem tudom. Lehet. De már mindegy. - húztam el szomorúan a szám, amit nem kellett volna, mert Konrád is észrevette.
 - Mért mondod ezt?
 - Mert totál ki van akadva rám. Igazából tényleg miatta nem figyeltem - és most nem hibáztatni akarom -, mert mikor kijöttem a suliból vitatkoztunk. Elmondtam neki, hogy tudom, hogy van barátnője, erre ő azzal védekezett, hogy nem gondolkodott tisztán, amikor megcsókolt. - ömlöttek belőlem a szavak. - De azért ma elkísért a kórházba, de még mindig nem hajlandó velem normálisan beszélni...
 - Azt mondod, hogy megcsókolt?!
 - Neked is pont ezt kellett megjegyezned...
 - És te hagytad?!
 - Nem veled akarom ezt megbeszélni. Hagyjuk ezt a témát. - zártam le.
 - Amikor hazamegyek szívesen elbeszélgetek vele.
 - Te akarsz lenni a védelmező bátyó? - nevettem fel.
 - Eddig is az voltam.
 - Á, tényleg. Szilveszterkor, amikor Vlad meg akart csókolni nem hagytad. - nevettem az emlék felidézésétől. Vlad a volt barátom, akivel azelőtt szakítottam, mielőtt elköltöztünk. Az apukája román, az anyukája pedig magyar. Szilveszterkor még nem jártunk, de még azelőtt gyakran találkozgattunk. Akkor kivételesen egy helyen szilvesztereztünk a bátyámmal, de többet nem is akarok. Pontban éjfélkor, amikor Vlad meg akart csókolni, ő megjelent és ellökte tőlem és megparancsolta neki, hogy ne merészeljen hozzám nyúlni. Ennek ellenére egy hétre rá mégis összejöttünk.
 - Nem bírtam azt a csávót.
 - Ezt eddig is tudtam.
 - Ne hagyd, hogy szórakozzom veled ez a Márk, vagy bárki más!
 - Emiatt ne aggódj! Amúgy meg mikor látogatsz meg?
 - A téli szünetben. Hiányzom?
 - Csak hiszed. - mondtam játékosan.
 - Milyen kár. Pedig akartam ajándékot vinni neked. De ha így van, akkor inkább nem költöm rád a pénzem. - próbált szomorúnak mutatkozni, de még kamerán keresztül is láttam a nevetőráncokat a szeme körül.
 - Csak vicceltem. Tudod, hogy mennyire szeretlek. Szóval, mit veszel nekem?
 - Ne nagyon ragadtasd el magad, csak valami olcsó kacatot kapsz.
 - Te szemét!
 Még beszéltünk pár percet és nagyon feldobta a kedvem. Sosem gondoltam volna, hogy valaha fiúkról fogok beszélni a bátyámmal, de őszíntén nagyon jól esett kiönteni neki a szívem. Azt hiszem igaz az a mondás, hogy a legjobb lelki támasz a testvér. Legalábbis, ha létezik ez a mondás.

Sziasztok! Itt a nyári szünet! :D Pihenjetek, strandoljatok és olvassatok sokat! Amúgy meg remélem tetszett a rész. Ha igen akkor pipáljtok!
Jó nyarat nektek! Puszi :*

15. fejezet

 Vasárnaptól nem próbáltam meg beszélni sem Áronnal, sem Márkkal. Úgy döntöttem, hogy várok még pár napot, amíg lenyugszanak, utána beszélek velük. Legalábbis így volt, egészen ma reggelig.

 Ma reggel egyedül mentem suliba. Időben elindultam, s lassan ballagtam a suli felé. Közben zenét hallgattam és azon gondolkodtam, hogy majd mit mondok Áronnak. Hé, bocsi Áron, de rohadtul tetszik Márk és nem tudtam neki ellenállni! Hát ez így nem lesz jó. Valami olyasmit kell majd kitalálnom, amiből leszűri, hogy tényleg sajnálom, hogy megbántottam.

 A Márknak szánt monológomat nem tudtam kieszelni, mivel már majdnem a suli elé értem, a látottaktól pedig lefagytam. Ott állt Márk és - szó szerint - a nyakában egy sötét vöröses-barnás hajszínű lány csimpaszkodott, aki meglehetősen nagyon csinos volt és idősebb volt nálam és festett volt a haja és jó volt a smikje és nagyobb mellei voltak az enyémnél. Soha ilyen erősen nem tört rám a féltékenység. Szóval Márknak barátnője van. De mióta? Talán tegnap vagy tegnapelőtt jöttek össze? Vagy még azelőtt...

 Nem is tudom, hogy melyik érzés volt a legerősebb bennem. Féltékenység, szomorúság, csalódottság vagy a düh. Hirtelen észbe kaptam, hogy ott álldogálok egyedül, mint egy hülye, így fogtam magam és bementem a pontosan velem szemben lévő boltba. Szerencsére Márk nem vett észre, ez egy kicsit megnyugtatott.

 Kár, hogy nem egy bevásárlóközpont van a kisbolt helyett, mert ott eltölthetném az időt addig, amíg a turbékoló pár el nem húz az iskola kapujából. Jelenleg semmire sem volt szükségem a boltból, de úgy döntöttem veszek egy almát és egy csomag zsepit. Az almáknál hosszasan válogattam, hogy teljen az idő, az elárusító néni pedig már helyettem is kezdte unni. Végül kiválasztottam egyet, ami nem is a legszebb volt, de nem nagyon érdekelt.

 Mikor kiléptem a boltból épp akkor érkezett meg Bálint a suli elé. Biztos vagyok benne, hogy ő tudott erről az egészről, de nem szólt nekem. Ez elég szarul esett. Márk elbúcsúzott a csajtól. Csókkal. Csókkal!!! Nekem pedig összeszorult a mellkasom. A két fiú együtt bement a suliba, így én is nyugodtan bemehettem. Márk csaja közvetlenül mellettem ment el. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy fél vállal neki megyek, de végül visszafogtam magam és inkább bementem a suliba.

 Amikor beértem az osztályba Veca észrevette, hogy a tegnapinál is rosszabb a kedvem. Megkérdezte, hogy mi bajom van, de csak annyit mondtam, hogy később elmondom. Amúgy mindent elmeséltem neki a Márk-Áron dologról, amikor hazaértem vasárnap.

 Szünetben aztán Vecával lementünk az udvarra, hogy ott nyugodtan tudjunk beszélni.

 - Barátnője van. - jelentettem ki, mire ő értetlen arcot vágott.

 - Kinek?

 - Igen. Kinek van barátnője? - kérdezte Karola. Erre Netti és Detti is felkapták a fejüket, akik mögötte jöttek. Bizalmatlanul néztem a két lányra, de Karola megnyugtatott. - Bennük nyugodtan megbízhatsz. Tartsák a szájukat. Ugye lányok?

 - Lakat van a számon. - mondta Netti és helyeselt Detti is.

 - Szóval? - sürgetett Karola.

 - Márknak.

 - Tessék? - kiáltottak fel egyszerre, mire páran felénk fordultak.

 - Mégis mióta? Az előtt vagy az után? - érdeklődött tovább a göndör hajú lány.

 - Fogalmam sincs. Ma reggel láttam őket a suli előtt.

 - Biztos, hogy a barátnője? - kérdezte szomorúan Veca.

 - Biztos. Láttam, amikor megcsókolja... - halkult el a hangom és sajnáltam, hogy nem tudom jobban palástolni az érzéseimet.

 - A szemét! - kiáltott fel Karola.

 - Hogy nézett ki az a lány? - érdeklődött Netti.

 - Hát... idősebb lehetett nálunk, vöröses-barnás haja volt és... nagyon csinos volt.

 - Kiss Blanka! - kiáltotta csendesen Netti, ha lehetséges ilyesmi. Kérdőn néztünk rá. - Márk barátnője. A csaj első éves egyetemista, tehát két évvel idősebb Márknál.

 - És... mióta járnak? - kérdeztem.

 - Úgy egy hónapja.

 Erre nem tudtam mit mondani. Szóval ő sértődik meg, mert egyik legjobb barátomnak magyarázkodom, de ő nyugodtan megcsókolhat, miközben neki barátnője van. Hirtelen azt kívántam, hogy bárcsak nem hagytam volna, hogy megtörténjen az a csók és inkább felpofoztam volna. Még az eddiginél is jobban sajnáltam, hogy megbántottam Áront.

 Hagytam Karolát, hogy beavassa Nettit és Dettit is ebbe az egész zűrbe. Mind a négyen együttérzően néztek rám és Márkot minden rossznak elhordták. Ezek után a napom egyre rosszabb lett.

 Mivel ma egész nap egy szót sem váltottam Bálinttal, ő észre vette, hogy valami gond van. Haragudtam rá, mert nem mondta el, hogy Márk jár valakivel, még akkor sem, amikor annyira rosszul éreztem magam és magamat tartottam a legnagyobb bűnbaknak. Matek óra közepén pisszegést hallottam a hátam mögött. Először nem fordultam hátra, de a tollával megérintette a hátam.

 - Mi van? - suttogtam indulatosan, amikor hátra néztem.

 - Én is ezt kérdem.

 - Akkor semmi. - fordultam vissza.

 - Nem úgy néz ki. - megvontam a vállam válaszként. - De most komolyan, Anna!

 - Azt hittem, barátok vagyunk. - suttogtam a vállam fölött.

 - Megtennétek, hogy szünetben folytatnátok az eszmecserét? - szólt ránk Orsós tanár úr.

 - Igen. Elnézést! - mondtam.

 - Azok is vagyunk. - pusmogta a fülembe Bálint.

 - Igen? És szerinted a barátok titkolóznak egymás előtt.

 - Miről beszélsz? - adta az értetlent.

 - Mért nem mondtad el, hogy Márknak barátnője van? - vontam kérdőre.

 Nem válaszolt hirtelen.

 - Sajnálom... Márk megkért rá.

 - Sajnálhatod is. De tudod mit? Nem érdekel!

 - Megérthetnél engem is egy kicsit! Márkkal kiskorunk óta barátok vagyunk. Nem árulhattam el csak úgy!

 - Mondom, hogy nem érdekel!

 - Akkor duzzogj csak tovább! - mondta már ő is dühösen.

 - Megtennétek, hogy termen kívül folytatnátok a vitatkozást?! - kérdezte türelmetlenül a tanár. Biztosan a kelleténél kicsit hangosabban vitatkoztunk. Egyikünk sem mozdult, mire a tanár újból megszólalt. - Fáradjatok ki. Ha lehetne még ma!

 Veca aggódva nézett rám, de én szó nélkül fogtam magam és kimentem a teremből. A lány mosdóba vettem az irányt, hogy ne kelljen egy légtérben lennem Bálinttal. Nem érdekelt az sem, hogy milyen büntetés vár ránk.

 A büntetés szerencsére csak egy igazolatlan óra lett. Anya biztosan ki fog akadni, de nem aggódtam emiatt. Ennél sokkal nagyobb problémáim vannak. A következő órákban levegőnek néztük egymást Bálinttal. Ő nem próbált meg magyarázkodni, én pedig nem próbáltam megérteni. Egydül indultam haza. Veca a nagymamájához ment, Karoláék pedig manikűröztetni.

 Márk, Bálint és Dani szokás szerint a suli előtt ácsorógtak, tehát kénytelen voltam elhaladni melletük. Eldöntöttem, hogy feléjük sem nézek, mintha ott sem lennének. De ez nem bizonyult valami könnyű feladatnak.

 - Szia, Anna! - köszönt Dani.

 - Szia! - köszöntem vissza egyedül neki.

 - Valaki ma bal lábbal kelt. - motyogta az orra alatt Márk.

 - Nem hiszem el, hogy még van pofád ezt mondani. - mondtam hitetlenkedve, ami kezdett dühvé alakulni.

 - Talán valami gond van? - kérdezte tettetett érdeklődéssel.

 - Igen. Te!

 - Hát persze, hogy én vagyok. Mindig én vagyok... De most azt nem értem, hogy mért?

 - Talán én csókolók meg valakit, aki nem a barátnőm? - kérdeztem irónikusan. Nem válaszolt. Bálintra pillantott, aki védekezően felemelte a kezét.

 - Van, hogy az ember nem gondolkodik elég tisztán. - mondta nyugodt hangon. Úgy éreztem, hogy valaki a szívemet szorongatja. Szóval rossz döntésnek gondolja azt, hogy megcsókolt.

 - Igen. Erre már rájöttem. - mondtam, majd elindultam a zebra felé.

 Szét sem néztem, csak a szavaira koncentráltam és arra, hogy nehogy elbőgjem magam. A következő pillanatban pedig arra eszméltem, hogy valaki a nevemet kiáltja, miközben egy gumi csikorog közvetlenül mellöllem és kicsúszik alólam a talaj.

Helló-belló! Itt a rész :) Remélem elnyerte a tetszéseteket.

14. fejezet

 Amikor mindketten otthagytak, akkor tudatosult bennem, hogy mindent elrontottam. Ma este megbántottam két fiút is, akik egyáltalán nem közömbösek számomra. Valószínűleg Áron soha többé nem fog velem szóba állni. Tönkretettem a barátságunkat.

 Márkról pedig ezek után nem is álmódhatok. Az amúgy is ingatag kapcsolatunkat - amiből talán több is lehetett volna -, most teljesen elrontottam.

 Hirtelen könnyek kezték el csípni a szemem. Gyorsan a női mosdó felé vettem az irányt, nehogy valaki így lásson. Amikor becsaptam magam után az ajtót már nem bírtam visszatartani könnyeimet, utat törtek maguknak és eláztatták az egész arcomat. Megfordultam és egy kíváncsian fürkésző, barna szempárral találtam szembe magam.

 - Valami gond van? - tette fel magához képest kedvesen a kérdést Karola. Nem tudtam válaszolni, mert kitört belőlem a zokogást. Nem kérdezősködött tovább, odajött hozzám és átölelt, én pedig a vállán jól kisírtam magam.

 Pár perc múlva, amikor sikerült megnyugodnom és abbahagynom az egerek itatását a kagylóhoz vezetett, hogy megmossam az arcom, majd vécépapírt hozott, hogy kifujjam az orrom.

 - El akarod mesélni? - kérdezte, én pedig bólintottam, majd mesélni kezdtem. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha a sokak szerint "Jégkirálynő" Karolna vállán fogom kisírni magam és neki fogom elpanaszolni a gondjaimat. Amíg meséltem, ő türelmesen hallgatott és egy rosszindulatú megjegyzést sem tett felém.

 - Szerinted nagyon szánalmas vagyok, amiért pár perc alatt sikerült két fiút is elüldöznöm magamtól?

 - Jajj, dehogy! Az a két tuskó nem érdemli meg, hogy miattuk szomorkodj! - mondta határozottan. - Szerintem meg kellett volna hallgatniuk téged és nem elrohanniuk. Gyáva és szemét húzás volt ez tőlük.

 - Én pedig megértem, hogy látni sem akarnak engem. Mindkettővel csókoloztam 24 óra alatt...

 - Ne hibáztasd magad! Ők csókoltak meg!

 - De én viszonoztam!

 - Ha nem viszonoztad volna, akkor most az lenne a baj! - hozta fel sorba az érveket, hogy ne hibáztassam magam, én mégis ramatyul voltam. - Gyere, jót tenne neked egy kiadós alvás.

 A szobánk előtt Bálint ácsorgott a falnak támaszkodva és szánakozva nézett rám. Nem csodálom! A szemem biztos vörös volt és duzzadt a sok bőgéstől.

 - Elmondta? - kérdeztem halkan, Márkra és az esténkre utalva.

 - El. - mondta.

 - Olyan hülye vagyok... - megint könnyek kezdtek el gyűlni a szemembe. Én nem vagyok egy síros lány! Bálint szorosan átölelt, én pedig belecsimpaszkodtam a melegítő felsőjébe.

 - Dehogy vagy hülye! Márk könnyen bedühödik. Általában rosszul kezeli az ilyen helyzeteket.

 - Nagyon elcsesztem? - egy hajszál választott el megint a sírástól.

 - Csak egy kicsit. Majd rendbe jön minden! - biztatott és egy puszit adott a homlokomra. Pár percig még így álldoglátunk, de Karolának kezdett elege lenni belőle és megköszörülte a torkát.

 - Most megyek és lefekszem. - bólintott. - És megtennéd, hogy nem mondod el neki, hogy szétbőgtem a fejem?

 - Lakat van a számon. - mosolyodott el. - Jó éjt, lányok!

 - Neked is!

 Detti és Netti már mélyen aludtak, mikor mi lefeküdtünk. Még mindig furcsa volt, hogy Karolával osztottam meg ezt az egészet. De igazából kicsit megkönnyebbültem. Karola nem is olyan rossz, mint amilyennek mutatja magát.

 - Hé, Karola. - szólítottam meg halkan.

 - Igen?

 - Köszönöm! - mondtam.

 - Szívesen! - pár másodperc múlva megkérdezte. - De ugye többet nem sírsz?

 - Minden erőmmel azon leszek.

 Másnap reggel Karola határozottan kijelentette, hogy velem fog ülni a buszon hazafelé menet és nem fogja engedni, hogy depresszióba essek. Az utóbbit amúgy sem terveztem, de jó érzéssel töltött el, hogy mellettem áll.

 Megpróbáltam beszélni Áronnal, de amikor odamentem hozzá, ő közölte velem, hogy nincs kedve beszélni velem. Borzasztóan rosszul esett, de utána hirtelen a düh vette át a büntudatot. Karola szerint gyerekes ez a viselkedés a részéről, és most már én is kezdem ezt gondolni.

 Márkról inkább ne is beszéljünk. Ő egy pillantásra sem méltatott, így nem is mentem oda hozzá, hogy tisztázzuk a helyzetet.

 Végül úgy döntöttem, hogy ha a fiúk nem állnak szóba velem, akkor én nem is próbálkozom tovább. Csak az a helyzet, hogy megint nagy gondban vagyok. Márk még mindig a duett társam, az előadás pedig szerdán lesz. És ma vasárnap van!

Sziasztok! Kicsit rövid rész lett és nem történt benne sok érdekes dolog, majd a következő rész eseménydúsabb lesz. :)