- Mindent el akarsz cseszni nekem, mi? - kérdezte Márk Árontól. - De tudod mi? Most nem fogod. - ölelte át a derekam, én meg azt hittem ott helyben elájulok. Nem azért, mert Márk szorosan ölelt, hanem a helyzet miatt. Mert fogalmam sem volt, hogy mi fog kisülni ebből az egész szituációból.
- Elmehettek ti a fenébe! - sziszegte dühösen, majd hátat fordított és félre lökve az ajtóban állókat, elment.
- Áron! - kiáltottam utána, de meg sem hallotta. Ezt hallva, Márk karja megfeszült, majd elengedett és tett egy lépést hátra.
- Menj csak utána! - mondta tiszta gúnnyal a hangjában. - Komolyan mondom, menj csak!
Totál beparáztam, mikor ezt mondta. Kihallatszott a hangjából a düh és tudtam, hogy ha most nem teszek valamit, akár el is áshatom magam, de Márknak már nem fogok kelleni.
- Nem. - jelentettem ki.
- Mi? Nem mész a legjobb barátod után, aki féltékenységi rohamot kapott, hogy kiengeszteld?!
- Mért? Ezt szeretnéd? - kérdeztem, habár tudtam rá a választ.
- Csinálj, amit akarsz. - rázta meg a fejét lemondóan.
- Jó. - mondtam, majd odaléptem hozzá, lábujjhegyre álltam, megfogtam a két arcát és a számat az övére tapasztottam.
Meglepődött. Először nem is viszonozta a csókomat, majd mikor rájött arra, hogy mi is a helyzet átölelte a derekamat és hevesen el kezdte falni a számat. Azt hiszem túlságosan beleéltük magunkat, mert egy idő után egy csomó húú-zást meg füttyögést hallottunk, mire elhúzódtunk egymástól. Mondanom sem kell, hogy az arcom rögtön paprikavörösbe váltott. Persze Márk nem zavartatta magát, önfeledten vigyorgott, majd a fülembe suttogott.
- Vörös az arcod, csak nem zavarba jöttél? - piszkálódott, mire oldalba könyököltem.
- Hülye. - mondtam, de ő csak kinevetett és nyomott egy puszit a fejemre.
- Azt hiszen párkapcsolati tanácsadó leszek. Nagyon jó vagyok benne. - jegyezte meg Bálint.
- Attól még nem vagy jó benne, mert összezártál két embert. - csitítottam, hogy ne ragadtassa el magát.
- De összehoztalak titeket, nem? - nem válaszoltam, mert nem tudtam erre a választ. Tényleg úgy tűnt, mintha egy pár lettünk volna, de ezt nem jelentettük ki.
Mivel én nem válaszoltam, Márk megadta helyettem a választ.
- De. - erre nagyot dobbant a szívem és nem tudtam elfojtani a mosolyomat. Persze ezt Márk észre vette és látszólag kedvére való volt, mert kaptam tőle egy szájra puszit.
Épp ekkor becsengettek és ő felajánlotta, hogy elkísér az osztályomig. Bálint gyorsan lelépett, mert nem akart a plusz egy fő lenni, mi pedig kézen fogva elindultunk a legfölső emeletre. A folyosón kicsit kellemetlen volt végig haladni, mert szinte mindenki megbámult, egyesek pedig össze is súgtak. Nesze neked népszerű barát! Márk megérezhette, hogy kellemetlenül érzem magam, mert bátorítóan megszorította a kezem, majd elengedte és inkább átkarolt, hogy nagyobb biztonságban érezzem magam.
- Suli után haza kísérlek. De addig amúgy is találkozunk. - mondta, amikor már az ajtó előtt álltunk.
- Oké. - mondtam, majd lehúztam a nyakánál fogva és egy búcsúnak szánt csókot adtam neki. Mikor elhúzódtunk egymástól eszembe jutott valami, ami tudtam ,hogy nem fog neki tetszeni, de muszáj volt elmondanom. - Ugye nem fogjátok megölni egymást Áronnal?
- Megpróbálom, oké? - fújt egyet. - De ha ő kezdeményez, akkor nem hagyom magam.
- Figyelj! Tudom, hogy ez nem fog tetszeni neked, de... beszélnem kell Áronnal. - erre csak megforgatta a szemét. - Szeretném vele tisztázni a dolgokat. Ennyi. Nem szeretnék rosszban lenni vele.
- Értem.
- De ugye nem haragszol?
- Még egy csókért cserébe nem. - mondta már játékosan, én meg szívesen teljesítettem az óhaját.
Persze mire beértem az osztályba már mindenki tudta a nagy hírt. Hogy honnan? A válasz neve Bálint.
Még, hogy a lányok pletykások...
Na szóval. Veca mikor meglátott rögtön a nyakamba ugrott, Karola, Netti és Detti körém gyűlt, hogy elmeséljek minden apró részletet. A lényeges eseményeket már ismerték, mert Bálint azokról is beszámolt.
Márkkal minden szüneten együtt lógtunk. Az első szünetben a mi osztályunkban voltunk, de mivel a kedves osztálytársaim folyton kíváncsian hallgatóztak és mind körülöttünk ugráltak, úgy döntöttünk, hogy semleges helyen töltjük el együtt a szüneteket (udvar, büfé, folyosó).
Ahogy megbeszéltük, haza is kísért. Fél órán keresztül beszélgettünk a kapu előtt. Sajnos ezt az otthon ülő bátyám is észre vette és muszáj volt kidugnia az orrát a házból, hogy bemutatkozzon.
Miután meghallotta Márk nevét egy mindent tudó mosoly kúszott az arcára.
- Szóval te vagy az, aki annyira elcsavarta a húgom fejé, hogy nem az útra figyelt, mikor elütötte az autó. - ő és Márk viccesnek találták ezt a beszólást, én kevésbé.
- Elcsavartam a fejed? - kérdezte Márk győzelemittasan, de erre nem voltam hajlandó válaszolni. - És mesélt rólam? - intézte ezt a kérdését a bátyámhoz, mire ő helyeslően bólintott.
- Amúgy nem úgy volt, hogy most rosszban vagytok és próbáljátok utálni egymást? - vonta fel gyanakvóan a szemöldökét a bátyám. Én megint hallgatásba burkolóztam, ezért Márk szólalt meg.
- Szeretnéd inkább te elmondani a bátyádnak vagy mondjam én?
- Az van, hogy...aaa...kibékültünk. - mondtam nehézkésen, mert hát az elején mindig nehéz az ilyesmiről beszélnem a családtagjaimnak.
- Annyira, hogy már csókolóztok is? - próbált komolyságot erőltetni magára a bátyám, kevés sikerrel.
- Láttad?
- Épp ezért jöttem ki, mert kíváncsi voltam, hogy ki turkál a húgom szájában. - mondta, mire megint úgy elpirultam, mint a paradicsom. - Ugye ez nem valami barátság extrákkal?
- Mivel Anna ilyen kis szégyenlős, elmondom én. Együtt járunk. - puszilta meg a hajamat, én pedig a mellkasába fúrtam a fejem.
Nincs több tagadás.
Szeretem.
Sziasztok! Sajnálom, hogy csak most hoztam a részt. Mikor lett volna időm írni, akkor lusta voltam, mikor pedig lett volna kedvem, akkor időm nem volt.
Tudom... kicsit elfuserált lett. Ha van kedvetek írjátok le a véleményeteket és pipáljatok! :D
Üdv, Daphne! :)
- Azt hiszen párkapcsolati tanácsadó leszek. Nagyon jó vagyok benne. - jegyezte meg Bálint.
- Attól még nem vagy jó benne, mert összezártál két embert. - csitítottam, hogy ne ragadtassa el magát.
- De összehoztalak titeket, nem? - nem válaszoltam, mert nem tudtam erre a választ. Tényleg úgy tűnt, mintha egy pár lettünk volna, de ezt nem jelentettük ki.
Mivel én nem válaszoltam, Márk megadta helyettem a választ.
- De. - erre nagyot dobbant a szívem és nem tudtam elfojtani a mosolyomat. Persze ezt Márk észre vette és látszólag kedvére való volt, mert kaptam tőle egy szájra puszit.
Épp ekkor becsengettek és ő felajánlotta, hogy elkísér az osztályomig. Bálint gyorsan lelépett, mert nem akart a plusz egy fő lenni, mi pedig kézen fogva elindultunk a legfölső emeletre. A folyosón kicsit kellemetlen volt végig haladni, mert szinte mindenki megbámult, egyesek pedig össze is súgtak. Nesze neked népszerű barát! Márk megérezhette, hogy kellemetlenül érzem magam, mert bátorítóan megszorította a kezem, majd elengedte és inkább átkarolt, hogy nagyobb biztonságban érezzem magam.
- Suli után haza kísérlek. De addig amúgy is találkozunk. - mondta, amikor már az ajtó előtt álltunk.
- Oké. - mondtam, majd lehúztam a nyakánál fogva és egy búcsúnak szánt csókot adtam neki. Mikor elhúzódtunk egymástól eszembe jutott valami, ami tudtam ,hogy nem fog neki tetszeni, de muszáj volt elmondanom. - Ugye nem fogjátok megölni egymást Áronnal?
- Megpróbálom, oké? - fújt egyet. - De ha ő kezdeményez, akkor nem hagyom magam.
- Figyelj! Tudom, hogy ez nem fog tetszeni neked, de... beszélnem kell Áronnal. - erre csak megforgatta a szemét. - Szeretném vele tisztázni a dolgokat. Ennyi. Nem szeretnék rosszban lenni vele.
- Értem.
- De ugye nem haragszol?
- Még egy csókért cserébe nem. - mondta már játékosan, én meg szívesen teljesítettem az óhaját.
Persze mire beértem az osztályba már mindenki tudta a nagy hírt. Hogy honnan? A válasz neve Bálint.
Még, hogy a lányok pletykások...
Na szóval. Veca mikor meglátott rögtön a nyakamba ugrott, Karola, Netti és Detti körém gyűlt, hogy elmeséljek minden apró részletet. A lényeges eseményeket már ismerték, mert Bálint azokról is beszámolt.
Márkkal minden szüneten együtt lógtunk. Az első szünetben a mi osztályunkban voltunk, de mivel a kedves osztálytársaim folyton kíváncsian hallgatóztak és mind körülöttünk ugráltak, úgy döntöttünk, hogy semleges helyen töltjük el együtt a szüneteket (udvar, büfé, folyosó).
Ahogy megbeszéltük, haza is kísért. Fél órán keresztül beszélgettünk a kapu előtt. Sajnos ezt az otthon ülő bátyám is észre vette és muszáj volt kidugnia az orrát a házból, hogy bemutatkozzon.
Miután meghallotta Márk nevét egy mindent tudó mosoly kúszott az arcára.
- Szóval te vagy az, aki annyira elcsavarta a húgom fejé, hogy nem az útra figyelt, mikor elütötte az autó. - ő és Márk viccesnek találták ezt a beszólást, én kevésbé.
- Elcsavartam a fejed? - kérdezte Márk győzelemittasan, de erre nem voltam hajlandó válaszolni. - És mesélt rólam? - intézte ezt a kérdését a bátyámhoz, mire ő helyeslően bólintott.
- Amúgy nem úgy volt, hogy most rosszban vagytok és próbáljátok utálni egymást? - vonta fel gyanakvóan a szemöldökét a bátyám. Én megint hallgatásba burkolóztam, ezért Márk szólalt meg.
- Szeretnéd inkább te elmondani a bátyádnak vagy mondjam én?
- Az van, hogy...aaa...kibékültünk. - mondtam nehézkésen, mert hát az elején mindig nehéz az ilyesmiről beszélnem a családtagjaimnak.
- Annyira, hogy már csókolóztok is? - próbált komolyságot erőltetni magára a bátyám, kevés sikerrel.
- Láttad?
- Épp ezért jöttem ki, mert kíváncsi voltam, hogy ki turkál a húgom szájában. - mondta, mire megint úgy elpirultam, mint a paradicsom. - Ugye ez nem valami barátság extrákkal?
- Mivel Anna ilyen kis szégyenlős, elmondom én. Együtt járunk. - puszilta meg a hajamat, én pedig a mellkasába fúrtam a fejem.
Nincs több tagadás.
Szeretem.
Sziasztok! Sajnálom, hogy csak most hoztam a részt. Mikor lett volna időm írni, akkor lusta voltam, mikor pedig lett volna kedvem, akkor időm nem volt.
Tudom... kicsit elfuserált lett. Ha van kedvetek írjátok le a véleményeteket és pipáljatok! :D
Üdv, Daphne! :)
