Sziasztok! :) Üdv a blogomon! Már régóta agyalok ezen a történeten és úgy döntöttem, hogy most megosztom azokkal, akik szeretik a tini sztorikat. Pár fejezet már meg van írva előre, de most csak a prológust töltöttem fel. Nemsokára hozom az első fejezetet. Jó olvasást! :)
Sajnos, ha az ember kiskorú, nem döntheti el egyedül, hogy mit szeretne kezdeni az életével. A szülei mondják meg neki, hogy hova mehet vagy hova nem, akar suliba menni vagy nem akar és el akar költőzni vagy nem. Nálam is így van ez. Én az utolsó miatt vagyok kiakadva. Nem kérdezték meg, hogy szeretnék-e költözni. Egyszerűen kijelentették, hogy egy hét múlva költözünk Budapestre és ennyi.
Napok óta nem vagyok hajlandó normálisan beszélni a szüleimmel. Nem vagyok egy lázadó típus, de most teljesen magam alatt vagyok. Elválasztottak a szülővárosomtól és a barátaimtól. Nehezek tudok beilleszkedni egy közösségbe, nekem pedig új iskolába kell járnom. Folyton amiatt görcsölök, hogy nem fognak majd befogadni a már összeszokott társaságukba. Kicsit félek, hogy majd kicikiznek, mert új diák vagyok, méghozzá erdélyi. Nem tudom, hogy milyen véleménnyel vannak az erdélyi magyarokról, csak remélni merem, hogy nem fogja ez őket zavarni.
Az új szobámba már majdnem berendezkedtem. Csak néhány fotó maradt, amit majd a falra szeretnék kitenni.
- Anna segítenél? - jött be anya a szobámba.
- Miben? - kérdeztem. Amiért haragszom a szüleimre nem mondok nemet ilyen helyzetekben.
- Berendezni Konrád szobáját.
- Oké, megyek.
Konrád a bátyám. Sajnos ő nem velünk él. Három éve kiköltözött Angliába, hogy ott járja ki az egyetemet. Amikor csak teheti meglátogat minket, így tehát neki is kell egy külön szoba.
Örülök, hogy anya megkért, hogy segítsek. Így legalább lefoglalom a gondolataimat és nem feszengek annyira a holnapi nap miatt. Kíváncsi vagyok az új osztályomra, de közben tartok attól, hogy nem fogadnak be a közösségükbe. Remélem jól sül el a holnapi nap.
