13. fejezet

 Hogy ha a tegnapi nap érdekesen alakult, akkor a mai napra nincsenek szavak. De kezdjük az elejéről.

 Tegnap este, miután Márk szívélyesen félbeszakította Áronnal a csókunkat, elég kellemetlenül éreztem magam a többiek társaságában. Nem tudtam, hogy hogyan viselkedjek ezek után Áronnal, így kerültem a pillantását. Bálint és Ármin is rosszallóan néztek rám, Márk pedig otthagyta a társaságot és kiment. Én sem bírtam sokáig ott maradni és felmentem a Karoláékkal közös szobánkba. Felhívtam Vecát és beszámoltam a napomról részletesen. Fél óra beszélgetés után lefeküdtem, persze aludni nem tudtam.

 Úgy egy óra múlva megjöttek a szobatársaim és be nem állt a szájuk. Nem érdekelte őket, hogy valaki aludni is szeretne. Sőt, Karola fel is ébresztett (mivel úgy tettem, mintha aludnák), hogy elmondjam, hogy milyen volt Áronnal csókolózni. Csak annyit mondtam, hogy "Jó", nem volt kedvem részletesen beszámolni neki semmiről. Szerencsére ezután békén hagytak és én alvásra kényszerítettem magam.

 Ma az egri várat látogattuk meg, ami nagyon tetszett, azon kívül, hogy az ofő mindenről kiselőadást tartott. Különös módon a menő szobatársaim befogadtak maguk közé, így végig az ő társaságukban voltam. És még az idegeimet sem ették meg.

 - Nézzétek, milyen cuki az a fiú! - suttogta Detti, hogy a tőlünk úgy négy méterre álló fiú ne hallja meg. Amúgy meg tényleg az volt.

 - Menj oda hozzá! - mondta Karola.

 - Mi? Hogy én? - kérdezte megszeppenve.

 - Igen. Menj és mutatkozz be neki! - unszolta Netti is.

 - Nem merek!

 - Ne légy gyáva! - forgatta a szemét Karola.

 - Jöjjön valaki velem.

 - Jajj, Detti! Nem vagy már tíz éves. - mérgelődött Netti.

 - Menj oda és kérdezz tőle valamit. - adtam tippet én is.

 - Mégis mit?

 - Például, hogy ide valósi-e.

 - Oké. De gyere velem! - fogta meg a kezem, hogy nehogy elszökjek előle.

 - Rendben. De te beszélsz. - adtam be a derekam.

 Ketten elindultunk a szőke fiú felé, míg Karola és Netti távolabbról figyeltek minket. Detti izgatottan megszorította a kezem, mire én egy "Nyugi"-t suttogtam felé.

 - Szia! - köszöntünk.

 - Sziasztok! - mosolygott ránk a fiú.

 - Én Detti vagyok, ő pedig a barátnőm, Anna. - nyújtotta a kezét a szőkeség a fiú felé, majd én is követtem a példáját.

 - Nándi vagyok. - mutatkozott be.

 - Idevalósi vagy? - érdeklődött Detti.

 - Igen. Gondolom, ti nem, mivel még nem láttalak errefelé.

 - Budapestiek vagyunk. Amúgy gyakran jársz ide?

 - Nem. Csak a barátommal azt beszéltük meg, hogy itt találkozunk és végigjárjuk a várat, mivel rég nem voltunk itt. - magyarázta Nándi. - Meg is jött! - nézett át a vállunk felett mosolyogva. Mi is megfordultunk és egy átlagosnak mondható, barna hajú fiú közeledett felénk. Ezek után egy olyan dolog történt, amire egyikünk sem számított. A fiú odalépett Nándihoz és egy futó csókkal köszöntötték egymást. A mellettem álló Detti annyira lefagyott, hogy mozdulni sem bírt. Én hamar felébredtem a sokkból és megpróbáltam nem kellemetlenné tenni a helyzetet.

 - Örültünk a találkozásnak, de nekünk most mennünk kell. Vár az ofőnk. Sziasztok! - köszöntem el és magam után húztam Dettit.

 A szememmel intettem Karolának és Nettinek, hogy jöjjenek utánunk. Detti még mindig sokk alatt állt ezért egy kicsit megráztam.

 - Hé! Élsz még?

 - E-ez meg m-mi volt? - kérdezte dadogva.

 - Hát... úgy tűnik, hogy a srác meleg. - mondtam sajnálkozva.

 - De hát olyan helyes...

 - Tudom. De meglátod, majd találsz egy nála helyesebb pasit. - próbáltam vígasztalni.

 - Nehogy már emiatt sírva fakadj! - szólalt meg Karola, aki időközben megérkezett. - Nem is volt annyira nagy ász. Te jobbat érdemelsz nála.

 - Amúgy is, túl messze laktok egymástól. A távkapcsolatok nem működnek. - szállt be a vígasztalásba Netti is.

 - Igazatok van! Azt hiszem elfogadom Dani randi ajánlatát.

 - Ez a beszéd, drágám! - ölelte át Karola.

 Ez volt az a pillanat, amikor rájöttem, hogy ők nem is annyira rossz társaság.  Néha tényleg undokok és kényesek, de van jófej énük is. És ami nagyon fontos, hogy nagyon jó barátok. Én pedig gyakran nagyon előítéletes vagyok.

 Ezután Dettinek nagyon jókedve lett és ez feldobta az egész társaságot.

 Az időjárás nem volt a legkellemesebb, az ofő mégis úgy döntött, hogy milyen jó lenne elsétálni a Tűzoltó Múzeumig. Nem volt más választásunk, így elindultunk az késő őszi, szeles időben az Eger-patak túloldalára.

 - Anna, beszélhetnénk? - hallotam meg a mögöttem jövő Áron hangját.

 - Persze. - mondtam, de legszívesebben elrohantam volna.

 - Talán haragszol rám a tegnap este miatt? - kérdezte.

 - Nem, dehogy.

 - Mégis kerülsz engem.

 - Én nem kerüllek. - tiltakoztam.

 - De igen. Ha a csók miatt haragszol...

 - Tényleg nem haragszom. - szakítottam félbe. - Csak... nem tudtam, hogyan viselkedjek veled ezután. - sütöttem le a szemem, mert éreztem, hogy fülig elpirulok.

 - Nem kell másképp viselkedned velem. Még mindig barátok vagyunk. Vagy nem így gondolod?

 - De igen. Ne haragudj, hogy ilyen hülye vagyok néha! - öleltem át, ő pedig viszonozta az ölelésemet.

***

 - Mért nem a Termálfürdő közelében van a szállásunk? Most akkor nyugodtan átmehetnénk lubickolni. - mérgelődött Netti, miközben a körmét lilára festette a szobánkban.

 - Azért, mert az ofő sajnálja tőlünk a luxust. - adta meg a választ Karola.

 - Most akkor egész este itt fogunk unatkozni? - kérdezte Detti.

 - Majd valamit kitalálunk. - felelte Karola, miközben göndör haját szárította.

 Én már fél órája befejeztem a zuhanyzást és azóta az ágyon heverek a plafont kémlelve. Jelenleg még semmi érdekfeszítőt nem találtam rajta. Közben megszólalt a mobilom, s az éjjeliszekrényről elvettem. Egy SMS Bálinttól.

Gyere le az ebédlőbe!

 Nem kérdeztem, hogy mért, amúgy is unatkoztam. Szerencsére még nem öltöztem pizsamába, így fogtam magam és rögtön le is mentem.

 - Hova mész? - kérdezte Karola.

 - Bálint beszélni akar velem. Majd jövök!

 Csendesen közlekedtem, mert már tizenegy óra is elmúlt, az ofő pedig megkért, hogy ne maradjunk fent sokáig. Nem kószált senki a folyosón, de ez nem azt jelentette, hogy alszanak a többiek. Leosontam a lépcsőn és az ebédlő fele vettem az irányt. Szétnéztem minden irányba és mivel tiszta volt a levegő nyugodtan benyitottam az ebédlő ajtaján. Nem az a személy várakozott a megadott helyen, akire számítottam.

 - Bálint hol van? - kérdeztem.

 - Nem tudom. - válaszolta.

 - Azt írta, hogy itt vár rám.

 - Az nem ő volt.

 - Hát akkor ki? - kérdeztem meglepetten.

 - Én. - mondta nyugodtan. - Kölcsön vettem a mobilját.

 - És mért akartad, hogy ide jöjjek?

 - Kérdezni akarok valamit.

 - Mobilon is megtehetted volna. - adtam meg a logikus választ.

 - Az nem ugyanolyan.

 - Na halljuk a kérdést. - vártam karba tett kézzel a kérdését. Fogalmam sem volt róla, hogy mit akar tudni.

 - Együtt vagy Áronnal?

 - Mi? Nem! - nevettem fel erőltetetten.

 - De hagytad, hogy megcsókoljon. - nézett rám hitetlenkedve.

 - Csak a hülye játék miatt.

 - Ma mégis úgy ölelkeztetek az úton, mint a szerelmesek. - lépett közelebb és nem lehetett nyugodtnak nevezni.

 - Csak barátok vagyunk! De nem is értem, hogy neked ez mért fontos. - mondtam ingerülten.

 - Azért, mert így nyugodtan megtehetem ezt!

 A következő dolog olyan gyorsan történt, hogy az elején fel sem tudtam fogni. Márk elém lépett, egyik kezével átfogta a derekam, a másikkal a nyakam és ellentmondást nem tűrően megcsókolt. Nem tudtam mit tenni, visszacsókoltam. Sőt, átöleltem a nyakát és beletúrtam sötétbarna hajába, ezzel még közelebb húzva magamhoz. Alig kaptam levegőt, de nem akartam eltávolódni tőle és azt hiszem, ő is így volt ezzel. Úgy éreztem, hogy ha csókolózással teherbe lehetne esni, akkor én most ötös ikrekkel lennék várandos. Soha életemben nem csókolt meg így senki. A szívem olyan gyorsan és hangosan kalapált, hogy biztos voltam abban, hogy Márk is hallja, de most az egyszer nem érdekelt. Eddig még magam előtt is tagadtam, de most már világossá vált előttem a kép, hogy odavagyok ezért a srácért, még akkor is, ha néha az idegeimre megy.

 Hosszú percekig csókolóztunk szorosan összeölelkezve, de még mindig nem akarodztunk elválni egymástól. Közben beszívtam férfias illatát, amitől kellemes bizsergés futott végig a testemen.

 - Ezt nem hiszem el! - kiáltott fel valaki az ajtó irányából, mire szétrebbentünk.

 Áron állt az ajtóban ökölbe szorított kézzel. Hitetlenkedve nézett hol rám, hol Márkra.

 - Pont te, Anna?!

 - Áron, én...

 - Ne akarj nekem magyarázkodni! - csattant fel dühösen.

 - Te pedig fog vissza magad! - nézett rá Márk fenyegetően.

 - Most gondolom, büszke vagy magadra, hogy megszerezted, amit akarsz! - fordult Márk felé. - Legyetek boldogok! - hátat fordított nekünk és sebesen elment.

 - Áron, várj! - kiáltottam utána.

 - Nehogy már magyarázkodni akarj neki! - mondta Márk dühösen.

 - De ő a barátom...

 - Hát akkor menj utána! - vetette oda bosszúsan és ő is elviharzott, engem egyedül hagyva.

Sziasztok! Végre sikerült megírnom a 13. részt is. Remélem, hogy tetszett. Ha igen, akkor pipáljatok! :)

U.I.: Bocsi a hibákért!

12. fejezet

 A héten háromszor (!!!) is jártam Márkéknál, persze csak a próba miatt. És egyszer még kémiából is segítettem. Amúgy most már van remény arra, hogy összejöjjön a produkciónk.
 Hiba volt Vecával annyi mindent tervezgetni a hétvégi kirándulásra, mert amire elérkezett péntek, a kirándulás ideje, ő belázasodott. Én pedig totál kiakadtam. Csak Veca miatt iratkoztam fel erre a hülye kirándulásra, erre ő nem tud jönni. Így mi lesz velem? Persze nem hibáztatom, mert nem önszántából betegedett le. Így is el szeretett volna jönni, de a szülei temészetesen nem engedték.
 Az ofőék egy buszt béreltek fel, mivel nem vállalkoztak akkora feladtatra, hogy körülbelül 30 diákot szem előtt tartsanak a vonaton. Péntek reggel (nekünk nem kellett suliba mennünk), amikor megérkeztünk a suli elé rögtön elfogott az aggódás. Az osztályomból rajtam kívül még öt lány jött a kirándulásra és közülük csak kettőt tudok a barátaim közés sorolni. Katát és Lizát. Velük sem valami szoros a kapcsolatom. Karola, Netti és Detti nem igazán barátkozó típus.
 Az első próblémám az volt, hogy nem tudtam ki mellé üljek a buszon. Ott volt Bálint és Ármin, de biztosra vettem, hogy ők együtt ülnek. Tamás pedig az új barátnőjével ült, egy tizenegyedikes lánnyal. Miközben a felszállásra vártunk, Bálint megérezhette, hogy mi aggaszt.
 - Hé! Ülsz velünk? - karolta át lazán a vállam.
 - Nem ketten ültök Árminnal? - érdeklődtem.
 - Leghátul ülünk. Ott öt ülés van.
 - Oké.
 Óriási megkönnyebülés volt, hogy nem hagyott cserben és így nem kell egyedül ülnöm, mint egy lúzer.
 A csomagokat betettük a busz csomagtartójába, a két ofő megszámolta a diákjait, utána pedig felszálltunk. Anyát még hazaküldtem az indulás előtt. Nem akartam, hogy ott várakozzon, amíg elindulunk, mert hát nem vagyok már dedós. Szerencsére megértette, hogy már nagylány vagyok, így egy rövid búcsú után el is ment. A busz leghátuljára mentem és elfoglaltam egyik ablak melletti ülést. Bálint mellém ült le, mellé pedig Ármin. A másik két üres ülésre - nem is értem mért is lepődtem meg - Márk és Dani ült. Az igaz, hogy Márkkal mostanában elviseljük egymást, de nem lettünk puszi pajtások. Főleg olyankor a leg elviselhetetlenebb, amikor társaságban vagyunk.
 Mivel Áront sehol sem láttam, így írtam neki egy SMS-t.

 Hol vagy? Sehol sem látlak.

 Fél perc múlva érkezett is a válasz:

Kicsit elkéstem. :D De már a buszon ülök. Kb. a közepén. Te hol ülsz?

Leghátul.

 Felemelkedtem a székről, hátha meglátom. Ő is felállt és hátra nézett, így megláttuk egymást. Integettem neki, ő pedig visszaintett.

Majd, ha unatkozol előre jöhetsz. :D

Oké. :)

 Elindultunk. A fiúk elvoltak, valami videojátékról beszéltek. Engem annyira nem érdekelt, így elővettem a fülhallgatómat, bedugtam a mobilomba és zenét hallgattam.

 Körülbelül fél óra telhetett el, amikor meguntam és úgy döntöttem, hogy előre megyek Áronhoz és Marcihoz. Bálint eléggé útban volt, így meglökdöstem, hogy álljon félre, de nem volt hajlandó mozdulni.

 - Kiengednél?

 - Hova mész? - érdeklődött.

 - Kicsit előbbre.

 - Csak nem unod a társaságom? - kérdezte felvont szemöldökkel és hamiskás mosollyal.

 - De igen, mivel nem is foglalkozom velem. - adtam a sértődöttet.

 - Akkor most csakis tied a figyelmem.

 - Késő. Már besértődtem.

 - Milyen kár. - húzta el szomorkásan a száját, de egyáltalán nem volt szomorú.

 - Na, kiengedsz vagy nem?

 - Na jó, menj!

 Összehúzta a lábait, így kifértem és előbbre mentem, egészen Áron üléséig.

 - Sziasztok!

 - Helló! - köszönt vissza a két fiú.

 - Anna, megtennéd, hogy leülsz?! - kérdezte szigorúan az ofő, amikor meglátta, hogy a busz közepén állok.

 - Gyere ide! - Áron megfogta a kezemet és közé meg Marci közés húzott.

 - Szerinted nem baj, hogy hárman ülünk két ülésen? - kérdeztem.

 - Dehogy. Amúgy sem mondta, hogy hova ülj.

 - Ez igaz.

 - Látom, Bálintékkal ülsz. - húzta el keserűen a száját. - Veca mégsem jött?

 - Nem. Belázasodott. Pedig csakis miatta iratkoztam fel erre a kirándulásra. - sóhajtottam.

 - Hé! Az kicsit sem számít, hogy én itt vagyok? - kérdezte sértődötten.

 - Dehogynem, te lüke! Csak tudod, Veca... ő Veca.

 - Bocs, hogy velem nem tudsz pletykálni.

 - Mi nem szoktunk pletykálni! - bokszoltam bele a vállába.

 - Hogy is volt az a beszélgetés? - tettetett mély gondolkodást. - "Hallottátok, hogy a kilencedikes Edithnek tíz évvel idősebb pasija van?" - idézte Vecát elváltoztatott hangon.

 - De ez tényleg igaz volt. - mentegetőztem.

 Még percekig beszélgettünk mindenféléről. Áron képes bármiről ódákat zengeni. Az ofő ezután mindenkit visszazavart a helyére, mert kezdett egy nagy káosz kialakulni a buszon.

 Visszamentem a helyemhez, de azt valaki elfoglalta.

 - Visszaengednél? - kérdeztem.

 - Ja. - felelte kedvetlenül. - Bálint, told arrébb a hátsód! - Bálint felnézett Dani telefonjából és amikor meglátott rám vigyorgott és eggyel tovább ült, az ő helyét pedig elfoglalta Márk.

 Én becsússzantam a helyemre, úgy, hogy megpróbáltam nem Márk lábához érni. Természetesen ez nem jött össze, mert őfelsége nem erőltette meg magát, hogy könnyedén beférjek. Mivel Bálint, Ármin és Dani belebújtak az utóbbi mobiljába és mélyen elmerültek egy játékban, én úgy döntöttem, hogy megint zenét hallgatok. Márk is ezt tette. Miközben a Converse válltáskámból próbáltam előhalászni a fülhallgatóm, az megakadt valamiben és nem akart szabadulni. Erre jó erősen meghúztam és végre sikerült kiszabadítanom. A csatlakoztató rész nélkül, mivel elszakadt.

 - A francba! - káromkodtam halkan és mérgesen visszagyűrtem a táskámba. Dühösen néztem ki az ablakon, de semmi szórakoztatót nem találtam a tájban.

 Ekkor a mellettem ülő megérintette a könyököm, én pedig felé fordultam. Egyik kezével a fülhallgatója egyik felét nyújtotta felém.

 - Kösz! - mondtam és a fülembe helyeztem a fülhallgatót.

 Black Veil Brides-t hallgatott, egyik kedvenc számomat tőlük, a Goodbye Agony-t. Nem beszéltünk az út további részében, de végig együtt hallgattunk zenét. Fura helyzet volt az, hogy nem próbáltuk egymás fejét leharapni, de jó volt ez a "tűzszünet" közöttünk..

***

 Egy diákok számára fenntartott panzióban volt a szállásunk. A szobabeosztás nem sikerült a legjobbra, legalábbis számomra. Kata és Liza egy kétszemélyes szobába került, így én kifogtam a legjobb társaságot. Karolát, Nettit és Dettit. Megpróbáltam bíztatni magam. Két éjszakát csak kibírsz velük, Anna!

 Amúgy a pénteki napra csak várostnézés volt a program, így a délután szabad volt. A panzióban volt egy szórakozásra kialakított terem biliárd, ping pong asztallal, tévével és kanapékkal meg fotelekkel. A legtöbben itt ütötték el az időt. Én csak késő délután mentem le, addig beszéltem Vecával, a szüleimmel, és még a bátyámmal is, Konráddal.

 - Anna! Gyere játszani! - kiálltott oda hozzám Bálint, amikor lementem a játékterembe.

 - Mit?

 - Felelsz vagy mersz. - kicsit elhúztam a szám, mert ez nem tartozik a kedvenceim közé. - Gyere már!

 Végül odamentem, de nem nagy kedvvel. A játékban részt vett a három szobatársam, Bálint, Ármin, Dani, Márk, Áron és még pár tizenegyedikes, akiket csak látásból ismerek.
 Az első kérdező Detti volt, aki Márkot ejtette áldozatul.
 - Márk. Felelsz vagy mersz?
 - Felelek. - válaszolta.
 - A teremben van olyan lány, aki bejön neked? - a kérdés végén elpirul.
 - Van. - mondta a választ pár másodperc múlva.
 Az a lány biztosan Karola vagy Netti. Ő a két legmenőbb csaj a társaságban, jól néznek ki, a fiúk pedig oda vannak értük.
 A következő két személy két tizenegyedikes volt. Mindketten felelnek, de nem nagyon értettem a kérdésüket, mivel nem ismerem őket.
 - Anna. - szólalt meg Bálint, amikor ő következett. Meg ne próbáljon szivatni! - Felelsz vagy mersz?
 - Felelek. - nem tétováztam a válasszal, minél hamarabb túl akartam esni rajta.
 - Eddig hány barátod volt? - ciki, nem ciki az igazat mondtam.
 - Öö... kettő. De egyik még kilenc éves koromban volt.
 - És a másik? - érdeklődött.
 - Tizehat. - vallottam be. Igazából tizenöt éves koromban jöttem össze vele és egészen augusztus végéig jártunk. Két héttel azelőtt szakítottunk, mielőtt elköltöztünk. Nem volt egy nagy szerelem, de azért fontos volt nekem. - Hé! Ez két kérdés volt! - eszméltem fel, de Bálint csak szórakozottam megvonta a vállát.
 Marcin volt a sor és legjobb barátjára, Áronra esett a választása.
 - Merek. - válaszolta Áron, még a kérdés előtt. Marci kajánul elmosolyodott, majd kiadta az utasítást.
 - Csókolj meg valakit a teremből!
 Áron először kicsit meghökkent, de utána nyugodtan körbejártatta tekintetét a szobán, majd megállapodott rajtam. A szívem hangosan dübörgött a mellkasomban és a tenyerem is izzadni kezdett. Most meg fog csókolni?! Lassan felállt és elém lépett. Felnéztem rá, ő pedig az arcomat tanulmányozta. Mivel nem mondtam semmit tiltakozásképpen, lehajolt hozzám és ajkamra helyezte ajkait. Önkéntelenül is lehunytam a szemem és résnyire nyitottam a számat. Nem tétovázott, nemsokára megérzem a nyelvét a sajátomhoz érni. Továbbra sem húzodtam el, viszonoztam a csókot. Igaz, hogy csak barátok vagyunk, de Áron jó pasi és a csók is jól esett. Egyik kezét az arcomra simította, de ekkor egy hang szakított félbe.
 - A folytatásra nem vagyunk kíváncsiak.

11. fejezet

 A mai tanítás túl hamar eltelt. Máskor örültem volna ennek, de ma egyáltalán nem, mivel a délutánomat Márknál kellett töltenem.

 Körülbelül ötre értem oda hozzájuk. Csak Márk és az öccse, Dávid volt otthon. Ahogy beértem a házba Dávid rögtön odaszaladt hozzám és megragadta a kezem.

 - Játszasz velem? - kérdezte, én pedig nem tudtam ellenállni ennek az aranyos kisfiúnak. Épp igent akartam mondani neki, amikor a bátyja megelőzött.

 - Nem, nem játszik veled!

 - Légyszí! - kérlelt tovább.

 - Öcskös! Most nincs erre időnk. Anna most hozzám jött. - majdnem elnevettem magam először is azért, mert Annának nevezett az Annácska helyett, másodszor pedig azért, mert "hozzá jöttem".

 Dávid szomorúan lesütötte a fejét, nekem pedig majd megszakadt a szívem érte.

 - Miután végeztünk, azután játszok veled egy picit. Oké? - felcsillant a szeme és beleegyezően bólintott.

 Miután felmentünk Márk szobájába, Márk értetlenül csóválta a fejét.

 - Képtelen vagyok felfogni, hogy az öcsém egyetlen szomorú pillantással hogyan képes bármit elérni.

 - Úgy, hogy ő aranyos. - adtam meg az egyszerű választ.

 - A lányok szerint én is az vagyok. - mondta büszke mosollyal.

 - Egy kicsit nem túl nagy az egód?

 - De igen. Csak az a helyzet, hogy van miért nagy legyen.

 - Inkább hanyagoljuk ezt a témát. Van elég dolgunk.

 Az elkövetkezendő másfél órában a zongorakíséretet gyakoroltuk össze a gitárkísérettel, és énekelni is megróbáltunk, ami nem ment valami fényesen, mivel Márk nem tanulta meg a szöveget. Néha-néha összekaptunk, de csak a szokásos miatt. Ő beszól, én visszaszólok és így kialakul egy kis vita. Semmi komoly.

 - Komolyan mondom, ha hétfőre nem tanulod meg a szöveget, én nem fogok veled énekelni! - próbáltam fenyegetni a próba végén, habár tudtam, hogy nem sokat érek vele.

 - Bocs. Nem volt időm. - mentegetőzött.

 - Hát persze. Te nagyon elfoglalt ember vagy.

 - Ha hiszed, ha nem, kémiát tanultam.

 - Szeretnéd, ha kikérdeznélek? - kérdeztem, annak reményében, hogy kiderül, hogy hazúgság, amit mondott.

 - Nem kell.

 - Talán nem tanultál eleget?

 - Mondd, ezt most direkt csinálod? - szólalt meg dühösen. - Ez... nekem kellemetlen.

 - Kellemetlen?

 - Az. Nekem nem megy a kémia. - vallotta be zavartan. Azt hiszem ezt felírom a naptárba. Horváth Márk zavarba jött!

 - Nem te vagy az egyedüli, akinek nem megy. És meg lehet tanulni.

 - Szerinted nem próbálkozom?!

 - Kivel? Egyedül? - felsóhajtott és elfordította a fejét. - Add ide a kémia füzeted!

 - Mégis minek? - kérdezte értetlenül.

 - Csak add ide! - felállt, elsétált az íróasztaláig és egy füzettel tért vissza. - Szóval, mit nem értesz?

 - A reakciókkal van a legnagyobb próblémám.

 - Az nem annyira nehéz!

 - Mondja ezt a stréber. - gúnyolódott.

 - Ki kérem magamnak! - könyököltem oldalba.

 - Csak vicceltem! - emelte fel védekezően a kezét.

 - Most figyelj és hanyagold a vicceidet. A kénsav és a víz... - és magyaráztam és magyaráztam, amíg teljesen be nem sötétedett.

 Mire feleszméltünk már nyolc óra volt. Márk felajánlotta, hogy haza kísér, én pedig elfogadtam. Már a szülei is haza értek, de csak akkor vettük észre, amikor lementünk. Reméltem, hogy Dávid nem haragszik meg azért, mert nem játszódtam vele. Emiatt nem kellett volna aggódnóm, mivel mikor a nappaliba értünk a kanapén, a tévé előtt találtunk rá és az igazak álmát aludta.

 Márk egészen hazáig kísért. Mikor a házunk elé értünk pár másodpercig szótlanul álltunk, egyikünk sem tudta, mit mondhatna. Végül Márk mentette meg a kínos pillanatot.
 - Szóval... kösz a segítséget! Kémiából...
 - Szívesen! - válaszoltam. Ezek után megint csend állt be közénk. Mit mondhattam volna?
 - Akkor... majd hétfőn találkozunk.
 - Oké. Szia! - köszöntem el tőle és a kapu felé léptem.
 - Szia! - megfordult és ő is haza indult.
 Egész este azon töprengtem, hogy mért ilyen? Úgy értem, hogy általában mindig bunkó, de ritkán vannak egészen jó pillanatai, amikor normálisan viselkedik. Egyszerűen képtelenség kiigazolódni rajta...

Tudom, hogy ez a rész is elcsépelt lett! :( A következő részt eseménydúsabbra tervezem. Pár nap és jön is! :)