21. fejezet

 Nem. Nem vagyok agresszív. De ezt nem tűrhettem el. Amúgy meg nem is gondolkodtam, a kezem önálló életre kelt.
 - Aú! - kapta a kezét az arcához - Jó erős az ütésed. - dörzsölte az arcát szórakozottan.
 - Jobb lett volna, ha féken tartod a kezed,  seggarc! - vett a védelmébe Krisz, miközben fenyegetően közelebb nyomult Edhez.
 - Bocs, Krisz! Én nem tudtam... tényleg nem tudtam, hogy veled van. - próbálta kihúzni magát a csávából, de nagyon be volt tojva.
 - Nem számít, hogy kivel van! Nem viselkedünk seggfejül egy lánnyal! Megértetted?! - kérdezte olyan hangsúllyal, amitől én is megijedtem, pedig nem rám volt dühös.
 - Me-eg.
 - Rendben! Gyere! - fogta meg a kezem, és bennebb vezetett a házba. - Szerinted mért mondtam, hogy cseréld le a farmert? Hát ezért! El sem hiszed, hogy mennyi szar alak jár ilyen bulikba.
 - Bocs, de honnat tudtam volna? Tudod jól, hogy a bulizás nem az én asztalom. - mentegetőztem.
 - Mindegy, hagyjuk. Ott vannak a haverjaim! - mutatott egy kanapéra, amire egy csomóan rá voltak zsúfolódva, azzal szemben egy dohányzóasztalon is ültek páran.
 Amikor megláttam a társaságot, kezdtem bepánikolni. Lányok is meg fiúk is voltak ott és legtöbbjük mind végzős. Egyiket sem ismertem személyesen, de elég népszerűek voltak a suliban.
 - Figyelj! - állítottam meg és szembe fordultam vele. - Szerintem itt van pár osztálytársam meg barátom, megyek és megkeresem őket.
 - Szó sem lehet róla. Nem maradhatsz őrizet nélkül.
 - Mi? Ezt nem mondod komolyan! Nem vagyok dedós! - mondtam mérgesen.
 - Látod, hogy mi történt az imént is. Úgy hogy gyere csak velem.
 Húzott tovább a barátai felé. A kanapéhoz érve köszönt mindenkinek és lepacsizott a haverjaival. Addig én csak ott esetlenül álldogáltam.
 - Kit hoztál magaddal? - érdeklődött egyik osztálytársa, Robi. A nevét onnat tudtam, hogy hallottam már a suliban, hogy így szólítsák őt. Persze ő nem ismert engem.
 - Ő Anna az unokatesóm. - Krisz kijelentése után Robi már bátorkodott végigmérni, ami miatt nagyon kellemetlenül éreztem magam. Ezek után bemutatta a barátait, de kevésnek maradt meg a neve.
 Szorítottak nekünk helyet a dohányzóasztalon, majd el kezdtek beszélgetni valamiről, ami engem hidegen hagyott, ezért inkább a tömeget pásztáztam. Voltak ismerős arcok a suliból, de legtöbbjüket csak látásból ismertem. Reménykedtem benne, hogy talán itt vannak Karoláék vagy Bálinték, de sehol sem láttam őket. Azt azonban észre vettem, hogy Krisz és egy Betty nevű lány folyton szemeznek meg mosolyognak egymásra, de csak ennyi. Még csak nem is beszélgetnek.
 - Hé! - löktem oldalba. - Menj és táncolj vele!
 - Mi? - tette az értetlent, mire felhúztam a szemöldököm. - Nem!
 - Na gyere! - húztam távolabb a többiektől a karjánál fogva. - Na ide figyelj! Nem azért jöttél, hogy bébiszitterkedj és én sem azért, hogy felügyeljenek. Szóval most fogod magad és szépen elmész Bettyvel táncolni!
 - Jó! De akkor rábízlak Robira. - jelentette ki komolyan.
 - Nane! Csak rá ne, könyörgöm!
 - Annácskát nyugodtan bízd csak rám. - szólt bele egy hang a beszélgetésbe.
 - És rá sem, kérlek! - néztem rá a legkönyörgöbb tekintetemmel.
 - Ti együtt énekeltetek, ugye? - kérdezte, mire mi bólintottunk. - Akkor gondolom már jól ismeritek egymást.
 - Persze. - vigyorgott Márk és rám kacsintott, mire a pulzusom is meglódult.
 - Akkor rád bízom Annát. És ne hagyd, hogy még egyszer letapizzák! - ezzel ott is hagyott minket és úgy tett, ahogy mondtam neki: felkérte Bettyt táncolni.
 - Mégis ki tapizott le? - kérdezte Márk, közben megfeszültek a vállai.
 - Nem számít. Már lerendeztem. - vontam vállat. Amúgy meg nagyobb mértékben Krisz rendezte le a fenyegető szavaival, de azért az én pofonom se volt semmi.
 - Ha nem mondod el, úgyis megtudom. Szóval? - fonta karba a kezét várakozóan.
 - Ed. - mondtam sóhajva.
 - Ed. - ismételte utánam.
 - Igen.
 - A seggfej! - fújtatott dühösen.
 - De ne aggódj. Mondtam már, hogy elintéztem őt. - mosolyogtam elégedetten.
 - És azt is megtudhatnám, hogy hogy csináltad?
 - Felpofoztam.
 - Hm... - bólintott elismerően, de volt benne egy kis gúny is. - Gondolom sikerült elijesztened magadtól.
 - Ne gúnyolódj! - böktem mellkason, mire ő elkapta a kezem.
 - Gyere, igyunk valamit! - kezdett húzni maga után. - Szereted a sört? - állt meg egy asztal előtt, ami tele volt mindenféle itallal.
 - Nem iszom alkoholt.
 - Nem is adnák neked alkoholt. De ez például alkoholmentes. - nyomott a kezembe egy citromos sört és magához is vett egyet.
 - Ez jó lesz!
 - Menjünk fel az emeletre! Ott kevesebben vannak.
 Kézen fogott és elindultunk az emelet felé. Gondolom, mondanom sem kell, hogy a szívem mennyire gyorsan kalapált. Már majdnem a lépcső előtt voltunk, amikor egy gyilkoló pillantással találtam szembe magamat. Márk barátnője úgy öt méterrel odébb állt és szúrósan méregetett minket. Rögtön kitéptem a kezem a Márkéból, mire megállt és kérdőn nézett rám.
 - Ez most komoly?! Itt van a barátnőd és te engem felügyelsz? - vontam kérdőre. - Amúgy meg, ha belelgondolok, akkor sem kellene ezt tenned, ha nem lenne itt. Nem hiszem el...
 - Nyugodj már le! Már nem a barátnőm. - oké. Annyira ledöbbentem, hogy meg sem tudtam szólalni. A belsőm viszont örömtáncot járt.
 - Öö...  De miért? - kérdeztem hülyén.
 - Csak. - vonta meg a vállát. - Most már mehetünk? - bólintottam, mire ő megfogta a kezem és a lépcső felé vezetett, ám ott keresztezték az utunkat.
 - Szia, Márk! Jó látni téged! - mosolygott csábosan az ex, viszont amikor rám nézett villámot szórt a szeme.
 - Szia, Blanka.
 - Ki ez? - mutatott felém. Milyen kedves!
 - Ő itt Anna. Anna, ő pedig Blanka. - mutatott be minket egymásnak.
 - Helló! - köszöntem oda, de ő újból Márknak szentelte a figyelmét.
 - Nincs kedved meginni velem valamit? - próbált tovább nyomulni, én pedig kezdtem bepöccenni.
 - Bocs, de Annával még bele sem ittunk a sörünkbe. - mutatta fel a még fel nem bontott dobozos sört. - Mi most megyünk. Jó szórakozást! - otthagytuk és felmentünk az emeletre.
 Bevallom, elképesztően jól esett, hogy inkább az én társaságomat választotta a Blankáé helyett. Talán nem is amiatt, mert kedvel vagy hasonlók, de akkor is. Most velem van és nem vele! Igaz, hogy nem úgy, ahogy szeretném... Inkább be sem fejezem ezt a mondatot, mert semmi értelme.
 Az emeleten is van valami "másodnappali" féle, vagy inkább játszó szoba, mert van ott egy biliárd és egy csócsó asztal. Mindkettőnél játszódtak, de Márkot nem érdekelte, mivel tovább húzott maga után egy ajtóig. Kinyitotta, majd még mindig a kezemet fogva bevezetett. Egy hálószobában találtam magam, ami biztos a házigazdáé volt, akinek már nem emlékszem a nevére.
 - Nem lesz gond, hogy itt vagyunk? - tettem fel feszengve a kérdést. De nem azért feszengtem, mert féltem, hogy ide tilos belépnünk, inkább azért, mert ketten voltunk egy helyiségbe Márkkal. Igaz, hogy nem ez az első eset, hogy kettesben vagyunk, de az, amikor náluk voltam valahogy más volt.
 - Ha baj lenne, akkor bezárták volna az ajtót.
 Leült az ágyra és kibontotta a sörét. Én is ugyanezt tettem, hogy ne csak álldogáljak esetlenül a szoba közepén.
 - Kinyissam a söröd? - kérdezte.
 - Kösz, de egydül is megy.
 Egy ideig csak ültünk szótlanul és a sört iszogattuk. Elég kínos szitu volt, de nem tudtam, hogy milyen témával szakítsam félbe a csendet. De neki volt mondanivalója.
 - Sajnálom a Blankás szitut.
 - Nem a te hibád. Szerintem szeretne téged visszaszerezni.
 - Nem csak erre gondoltam. - mondta, majd tartott pár másodperc szünetet. - Sajnálom, hogy nem mondtam el akkor, hogy van valakim. Az AKKOR azt jelenti, amikor megcsókolt.
 - Mért nem mondtad el? - tettem fel az első kérdést, ami a legjobban érdekelt.
 - A kirándulás után szakítani akartam vele.
 - De nem szakítottál rögtön azután. - világítottam rá a lényegre.
 - Nem. Mert dühös voltam.
 - Rám. - jelentettem ki.
 - Igen, de - hidd el - magamra sokkal jobban. - kortyolt egy nagyot a söréből, majd letette a földre.
 - Magadra? Miért?
 - Mert egy béna helyet választottam. - csóválta meg bosszúsan a fejét.
 - Tessék? - kérdeztem vissza döbbenten, mert azt hittem rosszul hallok.
 - Egy olyan helyet kellett volna választanom, ahol biztosan nem nyitnak ránk. - Basszus! Basszus! Basszus! - Jól hallottad. Ne nézz így rám! - kivette a kezemből a sörös dobozt és az övé mellé letette a földre. - Valószínűleg ez is egy rossz hely és 85% az esély arra, hogy ránk nyitnak, de most megint meg foglak csókolni!
 És megcsókolt.

Sziasztok! Sokat nem fűznék hozzá a részhez, csak annyit, hogy remélem tetszett. :)
Kérlek hagyjatok jelet magatok után!

Üdv, Daphne! 

20. fejezet

 Csütörtök délután elmentem Áronnal moziba úgy, ahogy megbeszéltük és kívánságom szerint megnéztük a Rango-t. Nagyon sokat nevettünk, még akkor is amikor nem volt benne semmi vicces, ezért kétszer is megszólítottak minket, de ez sem tudta elvenni a jókedvünket. Szóval nagyon szuperül éreztük magunkat.

 Amikor haza értem a szüleim azzal a hírrel vártak, hogy kaptak egy értesítést, ami arról szól, hogy nyertek egy wellness hétvégét Siklóson (persze csak két személyre), amit kár lenne kihagyni. Mondtam nekik, hogy nem bánom, ha elmennek nélkülem. Persze nagyon örültek a válaszomnak. Elmondták, hogy holnap reggel nyolckor indulnak, már ki is vették mindketten a holnapi szabit, vasárnap estére pedig hazajönnek. Így jött össze az, hogy a hétvégémet Elza néniéknél töltöttem, vagyis Kriszéknél.

 Pénteken suli után haza mentem, összeszedtem pár cuccot, amire szükségem lehet a következő két napban, utána át is cuccoltam a rokonokhoz. A vendég szobát kaptam meg, ahová ideiglenesen be is költöztem.

 Épp a ruháimat csomagoltam ki, amikor Krisz rontott be a szobámba és levágta magát az ágyra.

 - Hé! Most igazítottam meg az ágyneműt! - szóltam rá.

 - Na és? Így is, úgy is összefiszkolod. - vont vállat.

 Mivel az én laptopom volt a közelben, így Krisz azt az ölébe vette és zenét tett rajta. Én befejeztem a cuccaim pakolását és a kezembe vettem az angol és kémia füzetem, hogy gyorsan leírjam hétőre a házit.

 - Ne tanulj, már! - próbálta kikapni a kezemből az angol füzetem.

 - Miért?

 - Van időd egész hétvégén.

 - Ha leírom most, akkor nem kell bajlódnom vele máskor. - adtam meg a választ, amin elgondolkodott.

 - Hm, ezen még így nem gondolkodtam el.

 Ezek után hagyott házit írni, de még mindig üvölttette a zenét. Szerencsére sikerült gyorsan leírnom a kémiát és az angolt is és már be is csomagoltam hétfőre a táskámba.

 - Ma este egyik osztálytársamnál hazi buli lesz. Jössz? - kérdezte, amikor leültem mellé, hogy megnézzem, mit csinál.

 - Hát...nem is tudom. Nem szokásom bulizni. - húztam el a szám, bár egyik részem szívesen ment volna.

 - Gyere már! Csak egy ártatlan buli lesz. - nógatott tovább.

 - Ártatlan? Azt kétlem...

 - Oké, nem ártatlan, de nem lesz ott semmi gáz.

 - De fogalmam sincs, hogy mit vesznek fel a lányok egy ilyen buliba. - ez igaz volt. Tényleg nem tudtam. Az amerikai tinifilmekben, könyvekben a lányok mindig szexi ruhácskákat hordanak ilyen alkalmakkor, de ez itt nem Amerika.

 - Tél van és hideg. A legtöbb lány ilyenkor farmert szokott felvenni, kivéve azok, akiknek feltűnési viszketegségük van. Biztosan van egy szexi farmerod. - magyarázta.

 - Farmerom az van, de honnat tudjam, hogy azt szexinek tartsák mások, vagy nem? - kérdeztem széttárt karral.

 - Majd én megmondom, miután elkészültél. Pontosan két órád van rá. - nézett rá az órára, majd ott hagyott egyedül.

 Gyorsan lezuhanyoztam és hagytam, hogy magától megszáradjon a hajam, mert így egyenes lesz és nem kell sokat bajlódnom vele. Nem hoztam sok ruhát, de egy fél órát töltöttem azok előtt, amik itt voltak, amíg kiválasztottam a megfelelő darabokat. Felvettem azt a csőfarmert, amit az előadáson viseltem (igen, azt ami annyira rámfeszül), mellé pedig egy fekete csipke bluzot, aminek az ujj része átlátszó csipke és a könyökömig ér. A smikkel nem vaciláltam sokat, csak egy kis szempillaspirált és az eperszínű és illatű labellomat használtam.

 - Kész vagy? - nyitott be kopogás nélkül Krisz.

 - Így jó leszek? - fordultam körbe.

 - Nem. - mondta komolyan, mire értetlenül néztem rá. Nem tudtam eldönteni, hogy mi nem jó rajtam. - Vegyél át egy másik nadrágot!

 - Mégis miért? Nem elég szexi?

 - Azért, mert nem szeretném egész este a testőröd szerepét játszani.

 - Nem is kell. Amúgy meg a többi nadrágom nem passzol a felsőmmel. - mutattam a vadiúj ruhadarabomra.

 - Ami azt illeti, azt is átvehetnéd...

 - Jajj, ne már! Inkább menjünk, vagy itthon maradok! - csebre vágtam a mobilom és pár forintot, majd a földszintre mentem, hogy felvegyem a fekete bokacsizmám. A kabátomat levettem a fogasról és azt is felvettem, Krisz is ugyanígy tett.

 - Anya, apa! Elmentünk! - kiáltotta Krisz, hogy meghallják a szülei.

 - Várjatok csak! - sietett ki az előszobába Jóci bácsi. - Először is: vigyázz Annára!

 - Emiatt nem kell aggódnod! - nyugtatta Krisz.

 - Másodszor pedig: éjfélre itthon legyetek!

 - Ne már, apa! Akkor van a buli közepe és legjobb része.

 - Akkor fél egyre.

 - Egyre.

 - Háromnegyed egy és ez az utolsó szavam.

 - Oké. - egyezett bele nem túl vidáman.

 Krisz kölcsön kérte az anyukája kocsiját. Mikor van rá lehetősége szeret menőzni, mivel egy hónapja megszerezte a jogsiját. A kocsiút kb. húsz percig tartott. Egy eléggé nagy ház előtt parkoltunk le, amiből üvöltött a zene és mindenhol égve volt a villany. Kevés autó parkolt itt, ezért kicsit megnyugodtam, hogy nem lesz annyira csúfolásig tele a ház, hogy az ember úgy érzi, hogy mindjárt klausztrofóbiát kap.
 Kiszálltunk a kocsiból és a ház felé vettük az irányt. Az ajtó előtt Krisz maga elé tessékelt, mivelhogy a "Hölgyeké az elsőbbség", de inkább megkértem, hogy menjen ő elől, mivel nekem teljesen ismeretlen a terep. De most már elismerem, hogy ez nagy hiba volt a részemről.
 Az bejárati ajtó nyitva volt, ezért csak pár emberen kellett árverekednünk magunkat és már bent is voltunk. Nem számítottam arra, ami bent fogadott. Egy szóval: káosz. Még körül sem néztem normálisan, amikor valaki belemarkolt, igen.... a fenekembe. Gyorsan megfordultam  és szembe találtam magam egy eléggé kába, de vigyorgó tekintettel.
 - Hé, te ismerős va... - nem tudta befejezni a mondatát. A kezem reflexszerűen mozdult és meg sem állt az arcáig, amin óriásit csattant.

Sziasztok! Rég nem írtam, tudom. Sajnos nemrég elveszítettem a nagymamámat és az eszem egyáltalán nem állt a történetre. Most már kezdek belenyugodni a veszteségbe és olyan lenni, mint régen. Emiatt egy kicsit bűntudatom van. Nem tudom, hogy ti voltatok már ilyen helyzetben, de egyik részem szeretne tovább lépni, a másik pedig még mindig gyászolni. Szóval jelenleg a kettő között vagyok. Amikor a suliban vagyok, úgy érzem, hogy minden olyan, mint régen, de amikor haza érek rámtör a hiányérzet.
Ennyit rólam. Remélem, hogy tetszett a rész és várjátok a következőt. Ha igen, akkor pipáljatok és ha van kedvetek, akkor írjatok kommentet.
Üdv, Daphne! :)