Sajnos a bátyám Új Év után visszament a Londonba. Nemrég elkezdett randizni egy lánnyal. Megkért, hogy még ne beszéljek erről anyáéknak, de egy vacsoránál véletlenül kikotyogtam, azóta anya minden alkalmat kihasznál arra, hogy a lányról faggassa Konrádot. Hoppá.
Karola és Gábor közt dúl a szerelem, ugyanúgy, mint Veca és Tamás közt. A legjobb barátnőm váratlanul sokkolt a hírrel, hogy ő és Tomi összejöttek. Persze örültem a hírnek, mert ők ketten igazán jó párost alkotnak, csak fogalmam sincs, hogy mikor melegedtek össze ezek ketten, mert a suliban semmi jelét nem mutatták. De most már értem, hogy Veca mért pillantott olyan gyakran az utolsó padsorba.
Netti szakított az barátjával, de kicsit sem szomorú, hogy most szingli, mert egy kis szabadságra van szüksége. Detti pedig még mindig a számára tökéletes pasit keresi, ezért gyakran elmegy randikra abban a reményben, hogy megtalálja a Nagy Őt.
Ármin és Bálint elmondásuk alapján nagyon jól megvannak barátnő nélkül. Hát ezt nem nagyon veszem be, főleg Bálint részéről, mert tisztában vagyok vele, még ha tagadja is, hogy belezúgott egy kilencedikes aranyos vörös hajú lányba. Mi más magyarázata lenne annak, hogy folyton körülötte lebzsel és ahányszor meglátja felragyog a szeme?
És ami Áront illeti, vele most semmilyen a kapcsolatom. Bocsánatot kért egy hosszú sms-ben, amit elfogadtam, de megbeszéltem vele, hogy jobb lenne megmaradni csak jó ismerősöknek és ezt ő elfogadta. Tudtam, hogy fájdalmat okoztam neki, de semmi jó nem sült volna ki abból, ha megpróbálunk barátok maradni.
Márk és én remekül megvagyunk. A kis vitáink sem hiányoznak a kapcsolatunkból, e nélkül nem is mi lennénk. Persze soha sem fajulnak el addig ezek a viták, hogy komolyan összevesszünk. Legalábbis eddig nem volt gond.
- Kérdezhetek valamit? - kérdem, miközben egymáshoz bújva fekszünk az ágyán.
- Akkor is megkérded, ha nemet mondok. - mosolyog rám és kisöpri a hajam az arcomból.
- Ez igaz. - kuncogok.
- Na ki vele!
- Első nap, amikor találkoztunk, mért löktél fel? - kérdem, kicsit sem szépítve a kérdésen.
- Erre most muszáj válaszolnom? - néz rám elkínzott arccal, én pedig bólintok.
Belefúrj az arcát a vállamba és egy nagyot sóhajt, amivel csiklandozza a nyakam. Majd felül és egyenesen rám néz. Én is felülök.
- Oké. Elmondom, de többé erről szót sem ejtünk. - bólintok. - Aznap egyest kaptam kémiából. Ez még nem lett volna olyan vészes, de utána valaki nagyon feldühített. Erre meglátom a lányt, akit nyár óta figyelek Facebook-on és nem hiszek a szememnek, hogy tényleg ott van az én sulimba.
- Tessék? - kérdem értetlenül. - Az utolsó részét elmagyaráznád?
- Mielőtt találkoztunk volna, ismertelek már a Facebook-ról. Láttam, hogy Krisz egy képedhez kommentál és megakadt rajtad a szemem. - vonja meg a vállát.
- De akkor mért nem jelöltél ismerősnek? És ezt eddig mért nem mondtad?
- Én nem szoktam senkit bejelölni, mások szoknak engem. És hogy eddig ezt mért nem árultam el? Azért, mert sérti az egómat. - adja meg a válaszokat, majd csókot nyom a számra. - Ezt nem árulhatod el senkinek? Értve vagyunk? - próbál komolyan rám nézni, de mosoly bujkál a szája sarkában.
- Ne aggódj Nem fogom lerombolni a rólad kialakított képet. - biztosítom mosolyogva. - De még mindig nem értem, hogy mért löktél fel.
- Szerettem volna, ha megjegyzel.
- Hát... elérted a célod.
- Ezt örömmel hallom. - átkarolja a derekam és magához húz. - Ami azt illeti, nem akartalak fellökni. Arra gondoltam, hogy egy picit neked megyek, de gyengébbnek bizonyultál, mint gondoltam.
- Nem is vagyok gyenge! - tiltakozom és meglököm a vállát, de ő erősen tart a derekamnál fogva és esélyem sincs ellene.
- Akkor úgy fogalmazok, hogy hozzám képest vagy az. Így jobban tetszik? - dörgölte az orrát az enyémhez.
- Egy kicsit. - suttogom, majd megcsókolom, amit ő szívesen viszonoz.
Észre sem veszem és máris a hátamon találom magam, Márk teste pedig szorosan préselődik az enyémhez. Kifulladásig csókolózunk, majd mikor elhúzódik, csak úgy kiszalad a számon:
- Szeretlek.
- Tudom. - kuncog a fülembe.
- Erre nem ezt szokják mondani. - adom a durcit.
- Tényleg? - vág csodálkozó képet, én meg legszívesebben lerúgnám az ágyról.
- Ja.
- Igazad van. - nyom puszit a homlokomra, én meg várakozva nézek rá. - Szeret...em a gitárom. - mondja, én meg dühösen mellkason vágom.
- Szemét vagy!
- Tudom. És bocs. - sóhajt egyet majd megint neki kezd. - Szeret...em a...
- Nem kényszerítelek arra, hogy kimond. - pattanok fel az ágyról és a táskámat keresem. Tényleg dühös vagyok, de nem akarom, hogy kimondja, ha nem gondolja komolyan.
- Ne, ne! Ne menj haza! - ugrik fel ő is és oda jön hozzám.
- De igen. Haza kell mennem tanulni. - próbálom beadni a legrosszabb hazugságot.
- Ne hazudj! Péntek van. - átöleli a derekamat, hogy ne tudjak meglógni. - Nézz rám! - nem teszek így, ezért egyik kezével felemeli az állam. - Mért nem vártad meg, hogy befejezzem a mondatom? Azt akartam mondani, hogy szeretem a barátnőmet. - megrebben a szívem, de rögtön attól kezdek félni, hogy csak azért mondta, mert nem akart megbántani.
- Ne kell ezt mondanod, ha nem vagy biztos benne. - mondom halkan.
- Figyelsz rám, te őrült nőszemély?! Szeretlek! - néz komolyan a szemembe. - Ha nem így volna, akkor nem mondanám.
- Tényleg? - kérdezek vissza, mert képtelen vagyok felfogni, amit mondott.
- Nem hiszel nekem? Mert ha így van kénytelen vagyok bebizonyítani neked. És addig nem nyugszom, amíg el nem hiszed, édes Annácskám! - néz játékosan, de egyben őszintén a szemembe.
- Hiszek neked! - átkarolom a nyakát és boldogan csókolom meg, mert tudom, hogy tényleg őszintén gondolja.
Biztos, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, hogy egyikünk megsértődik és összeveszünk, de tudom, hogy ő is annyira szeret engem, mint én őt és ez megnyugtat, mert tudom, hogy legközelebb is kibékülünk és minden alkalom ugyanolya édes lesz, mint most.
Vége!
Köszönöm nektek, hogy olvastátok a blogot és néha véleményt is írtatok.
A Kamaszkori zűröket befejeztem, de nem a blogolást. Már van is egy új ötlet a tarsolyomban, de még egy kis ideig várok azzal, hogy megosszam másokkal.
Még jelentkezem! :)
Puszil titeket,
Daphne! :*
