24. fejezez

 Továbbra is ott toporogtam az osztály közepén és azon evődtem, hogy hogy úszhatnám meg ezt balhé nélkül. Mert bárhogyan is döntök, az lesz belőle.
 - Gyere! Veca foglalt nekünk helyet. - ragadott karon Karola és a leghátsó sorba vezetett, ahol Veca üldögélt egyedül. Összetoltunk két széket és hárman rázsúfolodtunk.
 - Örök hála! - súgtam oda Karolának.
 - Jöttem egyel neked. Tudod... Gábor miatt.
 Miután mindenki elhelyezkedett, a tanárnő megkért minket, hogy álljunk fel, keressünk egy partnert magunknak és meséljük el neki, hogy mit csináltunk a hétvégén. Persze mindezt angolul. Ja. És azt is kihangsúlyozta, hogy ha lehet az ellenkező nemből válasszunk partnert. Remek!
 Felálltam és kiszemeltem a legközelebbi hímneműt, aki nem más volt, mint Ármin. Megfogtam a két karját és szembe fordítottam magammal, ezzel jelezve a többiek felé, hogy ő az én párom. Épp kezdtem volna el dumálni, amikor valaki befurakodott közénk. Na vajon ki?
 - Bocs, Ármin, de azt hiszem lenyúltad a párom. - jegyezte meg lazán Márk.
 - Á, dehogy. Eddig neked őrizgettem, nehogy valaki lecsapja a kezedről. - pacsiztak le egymással, majd Ármin rám kacsintott és ott hagyott minket. Áruló!
  - Szóval, nem meséled el, hogy milyen volt a hétvégéd?
  - Mért nem mesélsz te? - kérdeztem.
  - Oké. De magyarul, mert félek, hogy angolul nem értenéd meg. - gúnyolódott, mire én megforgattam a szemem  és összefontam magam előtt a karom.
 - Ha szeretnéd tudni, ötösre állok angolból.
 - Oh, bocs. Elfelejtettem, hogy németből vagy annyira pocsék. - piszkált tovább. És mit ne mondjak, sikerült felhúznia.
 - Hagyj békén! Utállak! - hátat fordítottam neki azzal a szándékkal, hogy faképnél hagyom, de erre ő megfogta a karom és a hátamhoz simult, majd a fülembe suttogott.
 - Amikor megcsókollak, eszedbe sem jut ilyesmit mondani nekem. - lefagytam. És nem csak azért, amit mondott. Leginkább amiatt, hogy ilyen közel állt hozzám. Éreztem a hátamon a teste melegét, a szíve ritmusos dobbanásait. A lehelete csiklandozta a fülemet és jól eső borzongás futott végig rajtam.
 Megfordultam, hogy a szemébe nézzek. Egy lépést hátráltam, hogy ne legyünk annyira közel egymáshoz.
 - Mért csinálod ezt? - kérdeztem.
 - Mit? - vonta össze értetlenül a szemöldökét.
 - Ha jól értettem, azt mondtad, hogy szeretnél járni velem. Viszont nem teszel ennek érdekében semmit. Inkább gúnyolódsz és folyton megpróbálsz zavarba hozni. Szóval, elmondanád, hogy mit is akarsz pontosan? - az eddigi kaján vigyor eltűnt a képéről, helyette komolyan nézett a szemembe.
 - Megbeszélhetnénk ezt az órák végén?
 - Bocs, de ma nem érek rá. - ugyanis anyával rögtön suli után vásárolni megyünk. De ezt nem kötöttem az orrára.
  - Rendben. Akkor majd máskor. - mondta leszegett orral.

 A következő angol óra unalmasan telt. A tanárnő valami unalmas regényből olvasott fel nekünk. A strébereken kívül senki sem figyelt, de a tanárnő ezt valamiért észre sem vette.
 A szokásos kis csapatommal hagytam el a suli területét. Vagyis Vecával, Karolával, Nettivel és Dettivel. A hátunk mögött pár méterrel jött Ármin, Bálint és Márk, amit megpróbáltam figyelmen kívül hagyni. Elköszöntem a lányoktól és az útszéli parkolóban anya kocsiját kerestem a szememmel, amit nemsokára meg is találtam, de a vezető ülésnél senki sem ült. Ehelyett egy ismerős alak támaszkodott a kocsi oldalának. Sötétszőke haja hosszabb volt és ziháltabb, mint mikor legutóbb láttam. Arca kissé borostás volt, az öltözete sportosan elegáns volt, mint általában. Az igazat megvallva, nagyon nagyon jóképű volt. A szemébe néztem, mire rám villantotta legszebb mosolyát. Ezután már nem is gondolkodtam. Elkezdtem szaladni felé, mire kitárta a két karját, így én beleugrottam, amikor odaértem. Hosszasan ölelgettük egymást, majd letett a földre (mivel eddig a lábam nem érintette azt).
 - Meghíztál húgi, vagy mért vagy nehezebb, mint legutóbb? - kérdezte viccelődve.
 - Nekem is hiányoztál! - adtam egy puszit az arcára.
 - Tudod, hogy te is.
 - De mégis mit keresel itt? Nem úgy volt, hogy csak Karácsonyra jössz? - érdeklődtem.
 - Sikerült hamarabb elszabadulnom.
 - Anyáék tudták, hogy jössz?
 - Igen. Megkértem őket, hogy ne szóljanak neked. Szuper meglepetés vagyok, mi? - terelt közben be a kocsiba, majd ő is beszállt.
 - Vegyél vissza az egódból. - böktem oldalba.
  - Egyedül csak te bajlódsz az egómmal. Másoknak bejön.
 - Mások buta emberek. - adtam meg a választ, mire ő el kezdett nevetni. - Mi van?
 - Még, hogy az én egóm nagy.  - csóválta a fejét.
 - Van kitől tanulnom. - vontam meg a vállam.  - Amúgy hova megyünk?
 - Haza. Vár az ünnepi ebédem.
 Ekkor érkezett egy sms-en. Kivettem a zsebemből a mobilom és megnyitottam az üzenetet.
Márk: "Jól mulatsz? Most már értem mért nincs ma rám időd"