4. fejezet

Már egy hete járok ebbe a suliba, de különös módon még nem találkoztam Krisztiánnal, az unokatesómmal. Pedig ő is ebbe a suliba jár. Kedves tőle, hogy nem vette a fáradságot, hogy megkeressen. Igaz, én sem erőltettem meg magam. Gondoltam, hogy addig nem is fogunk találkozni, amíg véletlenül össze nem futunk. De legnagyobb meglepetésemre első óra után megjelent az osztályunkban.
A lányok olvadoztak és még levegőt is elfelejtettek venni, amikor meglátták. Tudtam, hogy menő, meg hogy tapadnak rá a csajok, de azt nem hogy ennyire.
- Na végre megvagy! - állt meg a padom előtt, majd sóhajtott egy nagyot és széttárta a karját egy ölelésre.
- Mintha napok óta kerestél volna. - mondtam tettetett gúnnyal, utána pedig megöleltem és egy cuppanos puszit kaptam az arcomra. (Gyerekkori szokása. Tudja, hogy utálom!) Az osztályban hirtelen csend lett. Felvont szemöldökkel néztem körbe és meg kellett állapítanom, hogy minden szem ránk szegeződik. Kérdőn néztem Kriszre, de ő csak megvonta a vállát. Pár másodpercnek el kellett telnie, hogy megértsem ezt az egészet. Tehát. Krisz a suli egyik nagymenője, a lányok rajonganak érte és szerintem mindenki félreértelmezte ezt az egész szituációt.
Ez be is bizonyosodott, amikor pár perc múlva Krisz elhagyta az osztályunkat.
- Anna! Te jársz Krisszel? - kérdezte döbbenten Veca. Többen is közelebb jöttek és kíváncsian várták a válaszom.
- Nem. - nevettem el magam.
- Pedig úgy tűnt.
- Krisz az unokatesóm. - mondtam az értetlenkedő arcoknak.
- Tényleg? - dobódott fel Detti.
- Igen.
- Hú! Megkönnyebbültem. - fújta ki a levegőt.
Karola egy szúrós pillantással jutalmazta Dettit, mire a szőke lány kicsit megszeppenve leült a helyére. Most már tisztában vagyok azzal, hogy a három lány közül ki a főnök.
A többiek is leültek a helyükre, mivel bejött a tanár és megkezdődött a biológia óra. A tanár nem kérdezett semmit, az sem zavarta, hogy sokan nem írták a leckét. A többiek szerint senkit sem ismer és nem is törekszik arra, hogy megismerjen bárkit is. Kicsit fura alak.
Következő óra kémia volt. A tanár dolgozatot íratott, amit persze én nem tudtam, mivel két héttel ezelőtt szólt, azóta pedig nem esett szó róla. Tuti nem lett ötös.
A két angol óra hamar eltelt. Az első órán új leckét vettünk, a másodikon pedig activity-t játszódtunk.
Egyedül indultam haza, mivel Veca az anyukájával vásárolni ment.
A suli előtt Áronnal találkoztam. Megkérdezte, hogy haza kísérhet-e és én igent mondtam. A sulitól nem messze megint ott ácsorgott a bagós társaság, köztük Márk is. Mikor meglátott minket, csak felvonta a szemöldökét, utána gúnyosan felnevetett. Szó nélkül hagytuk a reakcióját (amit nem tudok mire vélni) és elsétáltunk.
- Márkkal nem kedvelitek egymást, ugye? - kérdeztem.
- Nem.
- És miért? Van ennek valami különösebb oka, például egy lány? - érdeklődtem tovább.
- Egészen eddig nem volt, csak szimplán nem bírtuk egymást. De azt hiszem most már van. - válaszolta, utána rámmosolygott. Igazából most vettem észre, hogy mennyire helyes. Biztos van egy pár hódolója. Mivel a legtöbb lánynál két dolog számít, ha egy fiúról van szó: a kinézet és a népszerűség. Áron pedig eléggé ismert a suliban.
- Ezt, hogy érted?
- Mindegy. Nem fontos. - legyintett és elterelte a témát.
A házunk előtt még pár percet beszélgettünk. Nem hívtam be, mert anya még nem ért haza, apa pedig későig dolgozott és elég félre érthető lenne, ha egy fiúval ketten tartozkódnánk egy házban.
Mivel a szüleim nem voltak otthon, ebéd nem volt, így csináltam magamnak pár szendvicset és felvonultam velük a szobámba. Tanultam egy kicsit és megcsináltam a házikat, utána bekapcsoltam a laptopom. Jött pár lényegtelen értesítésem, egy üzenetem egy régi barátnőmtől és egy barát felkérésem. Kicsit meglepődtem, amikor megláttam az utóbbinál a nevet. Horváth Márk. Kis gondolkodás után elfogadtam, annak ellenére, hogy nem kedvelem. Mivel ismerem és ő a duett partnerem, így elég nagy bunkóság lett volna nem elfogadnom. Ránéztem a profiljára meg a képeire, csupán kíváncsiságból. Hát, mit is mondjak? A képeire háromszáznál is több like-ot kap, az üzenőfalán egy csomó poszt (legtöbb lányoktól) és szerintem, ha kiírná azt, hogy 'Múú!' arra is kapna több száz like-ot meg virtuális szívet.
Estére haza értek a szüleim, így együtt vacsoráztunk. Anya készített lasagne tésztát, ami az egyik kedvencem. Elmeséltem nagyjából a napomat, többek között a kémia dolgozatot. Hiába mentegtőztem, hogy nem tudtam, hogy írunk, mert felhozták ellenem 'A rendes diákok minden órára készülnek' dumát. Erről enyit.
Felmentem a szobámba, gondoltam lefekvésig netezek. Nem várt személy üzent facebookon.
Horváth Márk: Annácska, ne hülyéskedj! Áron?
Nemes Anna: Igen. Áronnal jó barátok vagyunk. Amúgy mondtam már, hogy csak Anna!!!
Horváth Márk: Barátok, mi? :))
Nemes Anna: Mi olyan vicces ebben?
Horváth Márk: Mindegy. Nem számít.
Nemes Anna: Úgysem érdekel a véleményed!
Horváth Márk: Tényleg?
Nemes Anna: Tényleg.
Horváth Márk: Biztos? :D
Nemes Anna: Biztos!!!
Horváth Márk: Amúgy jól áll rajtad a világos farmer. Tetszik, ami ma rajtad volt.
Elkerekedett szemekkel bámultam az üzenetre. Most komolyan megdícsér a suli egyik legmenőbb pasija?
Nemes Anna: Igen?
Horváth Márk: Azt mondtad, hogy nem érdekel a véleményem. :D
A francba! Totál beégés! Hirtelen azt sem tudtam, hogy mit írjak. Szerencse, hogy nem látott, mert az arcom színét a vörös rózsa is megirigyelte volna.
Nemes Anna: Nem is!
Horváth Márk: Jó éjt, Annácska! :))