12. fejezet

 A héten háromszor (!!!) is jártam Márkéknál, persze csak a próba miatt. És egyszer még kémiából is segítettem. Amúgy most már van remény arra, hogy összejöjjön a produkciónk.
 Hiba volt Vecával annyi mindent tervezgetni a hétvégi kirándulásra, mert amire elérkezett péntek, a kirándulás ideje, ő belázasodott. Én pedig totál kiakadtam. Csak Veca miatt iratkoztam fel erre a hülye kirándulásra, erre ő nem tud jönni. Így mi lesz velem? Persze nem hibáztatom, mert nem önszántából betegedett le. Így is el szeretett volna jönni, de a szülei temészetesen nem engedték.
 Az ofőék egy buszt béreltek fel, mivel nem vállalkoztak akkora feladtatra, hogy körülbelül 30 diákot szem előtt tartsanak a vonaton. Péntek reggel (nekünk nem kellett suliba mennünk), amikor megérkeztünk a suli elé rögtön elfogott az aggódás. Az osztályomból rajtam kívül még öt lány jött a kirándulásra és közülük csak kettőt tudok a barátaim közés sorolni. Katát és Lizát. Velük sem valami szoros a kapcsolatom. Karola, Netti és Detti nem igazán barátkozó típus.
 Az első próblémám az volt, hogy nem tudtam ki mellé üljek a buszon. Ott volt Bálint és Ármin, de biztosra vettem, hogy ők együtt ülnek. Tamás pedig az új barátnőjével ült, egy tizenegyedikes lánnyal. Miközben a felszállásra vártunk, Bálint megérezhette, hogy mi aggaszt.
 - Hé! Ülsz velünk? - karolta át lazán a vállam.
 - Nem ketten ültök Árminnal? - érdeklődtem.
 - Leghátul ülünk. Ott öt ülés van.
 - Oké.
 Óriási megkönnyebülés volt, hogy nem hagyott cserben és így nem kell egyedül ülnöm, mint egy lúzer.
 A csomagokat betettük a busz csomagtartójába, a két ofő megszámolta a diákjait, utána pedig felszálltunk. Anyát még hazaküldtem az indulás előtt. Nem akartam, hogy ott várakozzon, amíg elindulunk, mert hát nem vagyok már dedós. Szerencsére megértette, hogy már nagylány vagyok, így egy rövid búcsú után el is ment. A busz leghátuljára mentem és elfoglaltam egyik ablak melletti ülést. Bálint mellém ült le, mellé pedig Ármin. A másik két üres ülésre - nem is értem mért is lepődtem meg - Márk és Dani ült. Az igaz, hogy Márkkal mostanában elviseljük egymást, de nem lettünk puszi pajtások. Főleg olyankor a leg elviselhetetlenebb, amikor társaságban vagyunk.
 Mivel Áront sehol sem láttam, így írtam neki egy SMS-t.

 Hol vagy? Sehol sem látlak.

 Fél perc múlva érkezett is a válasz:

Kicsit elkéstem. :D De már a buszon ülök. Kb. a közepén. Te hol ülsz?

Leghátul.

 Felemelkedtem a székről, hátha meglátom. Ő is felállt és hátra nézett, így megláttuk egymást. Integettem neki, ő pedig visszaintett.

Majd, ha unatkozol előre jöhetsz. :D

Oké. :)

 Elindultunk. A fiúk elvoltak, valami videojátékról beszéltek. Engem annyira nem érdekelt, így elővettem a fülhallgatómat, bedugtam a mobilomba és zenét hallgattam.

 Körülbelül fél óra telhetett el, amikor meguntam és úgy döntöttem, hogy előre megyek Áronhoz és Marcihoz. Bálint eléggé útban volt, így meglökdöstem, hogy álljon félre, de nem volt hajlandó mozdulni.

 - Kiengednél?

 - Hova mész? - érdeklődött.

 - Kicsit előbbre.

 - Csak nem unod a társaságom? - kérdezte felvont szemöldökkel és hamiskás mosollyal.

 - De igen, mivel nem is foglalkozom velem. - adtam a sértődöttet.

 - Akkor most csakis tied a figyelmem.

 - Késő. Már besértődtem.

 - Milyen kár. - húzta el szomorkásan a száját, de egyáltalán nem volt szomorú.

 - Na, kiengedsz vagy nem?

 - Na jó, menj!

 Összehúzta a lábait, így kifértem és előbbre mentem, egészen Áron üléséig.

 - Sziasztok!

 - Helló! - köszönt vissza a két fiú.

 - Anna, megtennéd, hogy leülsz?! - kérdezte szigorúan az ofő, amikor meglátta, hogy a busz közepén állok.

 - Gyere ide! - Áron megfogta a kezemet és közé meg Marci közés húzott.

 - Szerinted nem baj, hogy hárman ülünk két ülésen? - kérdeztem.

 - Dehogy. Amúgy sem mondta, hogy hova ülj.

 - Ez igaz.

 - Látom, Bálintékkal ülsz. - húzta el keserűen a száját. - Veca mégsem jött?

 - Nem. Belázasodott. Pedig csakis miatta iratkoztam fel erre a kirándulásra. - sóhajtottam.

 - Hé! Az kicsit sem számít, hogy én itt vagyok? - kérdezte sértődötten.

 - Dehogynem, te lüke! Csak tudod, Veca... ő Veca.

 - Bocs, hogy velem nem tudsz pletykálni.

 - Mi nem szoktunk pletykálni! - bokszoltam bele a vállába.

 - Hogy is volt az a beszélgetés? - tettetett mély gondolkodást. - "Hallottátok, hogy a kilencedikes Edithnek tíz évvel idősebb pasija van?" - idézte Vecát elváltoztatott hangon.

 - De ez tényleg igaz volt. - mentegetőztem.

 Még percekig beszélgettünk mindenféléről. Áron képes bármiről ódákat zengeni. Az ofő ezután mindenkit visszazavart a helyére, mert kezdett egy nagy káosz kialakulni a buszon.

 Visszamentem a helyemhez, de azt valaki elfoglalta.

 - Visszaengednél? - kérdeztem.

 - Ja. - felelte kedvetlenül. - Bálint, told arrébb a hátsód! - Bálint felnézett Dani telefonjából és amikor meglátott rám vigyorgott és eggyel tovább ült, az ő helyét pedig elfoglalta Márk.

 Én becsússzantam a helyemre, úgy, hogy megpróbáltam nem Márk lábához érni. Természetesen ez nem jött össze, mert őfelsége nem erőltette meg magát, hogy könnyedén beférjek. Mivel Bálint, Ármin és Dani belebújtak az utóbbi mobiljába és mélyen elmerültek egy játékban, én úgy döntöttem, hogy megint zenét hallgatok. Márk is ezt tette. Miközben a Converse válltáskámból próbáltam előhalászni a fülhallgatóm, az megakadt valamiben és nem akart szabadulni. Erre jó erősen meghúztam és végre sikerült kiszabadítanom. A csatlakoztató rész nélkül, mivel elszakadt.

 - A francba! - káromkodtam halkan és mérgesen visszagyűrtem a táskámba. Dühösen néztem ki az ablakon, de semmi szórakoztatót nem találtam a tájban.

 Ekkor a mellettem ülő megérintette a könyököm, én pedig felé fordultam. Egyik kezével a fülhallgatója egyik felét nyújtotta felém.

 - Kösz! - mondtam és a fülembe helyeztem a fülhallgatót.

 Black Veil Brides-t hallgatott, egyik kedvenc számomat tőlük, a Goodbye Agony-t. Nem beszéltünk az út további részében, de végig együtt hallgattunk zenét. Fura helyzet volt az, hogy nem próbáltuk egymás fejét leharapni, de jó volt ez a "tűzszünet" közöttünk..

***

 Egy diákok számára fenntartott panzióban volt a szállásunk. A szobabeosztás nem sikerült a legjobbra, legalábbis számomra. Kata és Liza egy kétszemélyes szobába került, így én kifogtam a legjobb társaságot. Karolát, Nettit és Dettit. Megpróbáltam bíztatni magam. Két éjszakát csak kibírsz velük, Anna!

 Amúgy a pénteki napra csak várostnézés volt a program, így a délután szabad volt. A panzióban volt egy szórakozásra kialakított terem biliárd, ping pong asztallal, tévével és kanapékkal meg fotelekkel. A legtöbben itt ütötték el az időt. Én csak késő délután mentem le, addig beszéltem Vecával, a szüleimmel, és még a bátyámmal is, Konráddal.

 - Anna! Gyere játszani! - kiálltott oda hozzám Bálint, amikor lementem a játékterembe.

 - Mit?

 - Felelsz vagy mersz. - kicsit elhúztam a szám, mert ez nem tartozik a kedvenceim közé. - Gyere már!

 Végül odamentem, de nem nagy kedvvel. A játékban részt vett a három szobatársam, Bálint, Ármin, Dani, Márk, Áron és még pár tizenegyedikes, akiket csak látásból ismerek.
 Az első kérdező Detti volt, aki Márkot ejtette áldozatul.
 - Márk. Felelsz vagy mersz?
 - Felelek. - válaszolta.
 - A teremben van olyan lány, aki bejön neked? - a kérdés végén elpirul.
 - Van. - mondta a választ pár másodperc múlva.
 Az a lány biztosan Karola vagy Netti. Ő a két legmenőbb csaj a társaságban, jól néznek ki, a fiúk pedig oda vannak értük.
 A következő két személy két tizenegyedikes volt. Mindketten felelnek, de nem nagyon értettem a kérdésüket, mivel nem ismerem őket.
 - Anna. - szólalt meg Bálint, amikor ő következett. Meg ne próbáljon szivatni! - Felelsz vagy mersz?
 - Felelek. - nem tétováztam a válasszal, minél hamarabb túl akartam esni rajta.
 - Eddig hány barátod volt? - ciki, nem ciki az igazat mondtam.
 - Öö... kettő. De egyik még kilenc éves koromban volt.
 - És a másik? - érdeklődött.
 - Tizehat. - vallottam be. Igazából tizenöt éves koromban jöttem össze vele és egészen augusztus végéig jártunk. Két héttel azelőtt szakítottunk, mielőtt elköltöztünk. Nem volt egy nagy szerelem, de azért fontos volt nekem. - Hé! Ez két kérdés volt! - eszméltem fel, de Bálint csak szórakozottam megvonta a vállát.
 Marcin volt a sor és legjobb barátjára, Áronra esett a választása.
 - Merek. - válaszolta Áron, még a kérdés előtt. Marci kajánul elmosolyodott, majd kiadta az utasítást.
 - Csókolj meg valakit a teremből!
 Áron először kicsit meghökkent, de utána nyugodtan körbejártatta tekintetét a szobán, majd megállapodott rajtam. A szívem hangosan dübörgött a mellkasomban és a tenyerem is izzadni kezdett. Most meg fog csókolni?! Lassan felállt és elém lépett. Felnéztem rá, ő pedig az arcomat tanulmányozta. Mivel nem mondtam semmit tiltakozásképpen, lehajolt hozzám és ajkamra helyezte ajkait. Önkéntelenül is lehunytam a szemem és résnyire nyitottam a számat. Nem tétovázott, nemsokára megérzem a nyelvét a sajátomhoz érni. Továbbra sem húzodtam el, viszonoztam a csókot. Igaz, hogy csak barátok vagyunk, de Áron jó pasi és a csók is jól esett. Egyik kezét az arcomra simította, de ekkor egy hang szakított félbe.
 - A folytatásra nem vagyunk kíváncsiak.

11. fejezet

 A mai tanítás túl hamar eltelt. Máskor örültem volna ennek, de ma egyáltalán nem, mivel a délutánomat Márknál kellett töltenem.

 Körülbelül ötre értem oda hozzájuk. Csak Márk és az öccse, Dávid volt otthon. Ahogy beértem a házba Dávid rögtön odaszaladt hozzám és megragadta a kezem.

 - Játszasz velem? - kérdezte, én pedig nem tudtam ellenállni ennek az aranyos kisfiúnak. Épp igent akartam mondani neki, amikor a bátyja megelőzött.

 - Nem, nem játszik veled!

 - Légyszí! - kérlelt tovább.

 - Öcskös! Most nincs erre időnk. Anna most hozzám jött. - majdnem elnevettem magam először is azért, mert Annának nevezett az Annácska helyett, másodszor pedig azért, mert "hozzá jöttem".

 Dávid szomorúan lesütötte a fejét, nekem pedig majd megszakadt a szívem érte.

 - Miután végeztünk, azután játszok veled egy picit. Oké? - felcsillant a szeme és beleegyezően bólintott.

 Miután felmentünk Márk szobájába, Márk értetlenül csóválta a fejét.

 - Képtelen vagyok felfogni, hogy az öcsém egyetlen szomorú pillantással hogyan képes bármit elérni.

 - Úgy, hogy ő aranyos. - adtam meg az egyszerű választ.

 - A lányok szerint én is az vagyok. - mondta büszke mosollyal.

 - Egy kicsit nem túl nagy az egód?

 - De igen. Csak az a helyzet, hogy van miért nagy legyen.

 - Inkább hanyagoljuk ezt a témát. Van elég dolgunk.

 Az elkövetkezendő másfél órában a zongorakíséretet gyakoroltuk össze a gitárkísérettel, és énekelni is megróbáltunk, ami nem ment valami fényesen, mivel Márk nem tanulta meg a szöveget. Néha-néha összekaptunk, de csak a szokásos miatt. Ő beszól, én visszaszólok és így kialakul egy kis vita. Semmi komoly.

 - Komolyan mondom, ha hétfőre nem tanulod meg a szöveget, én nem fogok veled énekelni! - próbáltam fenyegetni a próba végén, habár tudtam, hogy nem sokat érek vele.

 - Bocs. Nem volt időm. - mentegetőzött.

 - Hát persze. Te nagyon elfoglalt ember vagy.

 - Ha hiszed, ha nem, kémiát tanultam.

 - Szeretnéd, ha kikérdeznélek? - kérdeztem, annak reményében, hogy kiderül, hogy hazúgság, amit mondott.

 - Nem kell.

 - Talán nem tanultál eleget?

 - Mondd, ezt most direkt csinálod? - szólalt meg dühösen. - Ez... nekem kellemetlen.

 - Kellemetlen?

 - Az. Nekem nem megy a kémia. - vallotta be zavartan. Azt hiszem ezt felírom a naptárba. Horváth Márk zavarba jött!

 - Nem te vagy az egyedüli, akinek nem megy. És meg lehet tanulni.

 - Szerinted nem próbálkozom?!

 - Kivel? Egyedül? - felsóhajtott és elfordította a fejét. - Add ide a kémia füzeted!

 - Mégis minek? - kérdezte értetlenül.

 - Csak add ide! - felállt, elsétált az íróasztaláig és egy füzettel tért vissza. - Szóval, mit nem értesz?

 - A reakciókkal van a legnagyobb próblémám.

 - Az nem annyira nehéz!

 - Mondja ezt a stréber. - gúnyolódott.

 - Ki kérem magamnak! - könyököltem oldalba.

 - Csak vicceltem! - emelte fel védekezően a kezét.

 - Most figyelj és hanyagold a vicceidet. A kénsav és a víz... - és magyaráztam és magyaráztam, amíg teljesen be nem sötétedett.

 Mire feleszméltünk már nyolc óra volt. Márk felajánlotta, hogy haza kísér, én pedig elfogadtam. Már a szülei is haza értek, de csak akkor vettük észre, amikor lementünk. Reméltem, hogy Dávid nem haragszik meg azért, mert nem játszódtam vele. Emiatt nem kellett volna aggódnóm, mivel mikor a nappaliba értünk a kanapén, a tévé előtt találtunk rá és az igazak álmát aludta.

 Márk egészen hazáig kísért. Mikor a házunk elé értünk pár másodpercig szótlanul álltunk, egyikünk sem tudta, mit mondhatna. Végül Márk mentette meg a kínos pillanatot.
 - Szóval... kösz a segítséget! Kémiából...
 - Szívesen! - válaszoltam. Ezek után megint csend állt be közénk. Mit mondhattam volna?
 - Akkor... majd hétfőn találkozunk.
 - Oké. Szia! - köszöntem el tőle és a kapu felé léptem.
 - Szia! - megfordult és ő is haza indult.
 Egész este azon töprengtem, hogy mért ilyen? Úgy értem, hogy általában mindig bunkó, de ritkán vannak egészen jó pillanatai, amikor normálisan viselkedik. Egyszerűen képtelenség kiigazolódni rajta...

Tudom, hogy ez a rész is elcsépelt lett! :( A következő részt eseménydúsabbra tervezem. Pár nap és jön is! :)

10. fejezet

 - Szerintem a te segítségedre van a legkevésbé szükség, Ed!

 Nem tudtam mire vélni ezt a beszólását, de már alapból idegesített, hogy beleszól abba, amihez semmi köze.
 - Bocs, Márk! Nem tudtam, hogy lestoppoltad. - mondta az Ed nevű fiú.
 - Engem nem stoppolt le senki! - emeltem fel a hangom. Mi az, hogy lestoppolt?! Engem nem lehet csak úgy lestoppolni! Amúgy is, honnan vette ezt a baromságot. Nyílt titok, hogy Márkkal utáljuk egymást.
 - Nyugi! - tette a vállamra a kezét Ármin. - Ed nem úgy gondolta.
 Nem akartam hangulatgyilkos lenni, ezért nyugodtságot erőltettem magamra és a továbbiakban hagytam, hogy Ármin tanítson gördeszkával leereszkedni a lejtőn.
 Körülbelül tíz perc telhetett el, amikor megjelent Áron a pályán Marcival és egy másik barátjával, akinek nem tudom a nevét. Én személy szerint örültem nekik, vagyis inkább Áronnak. Ellenben Márk és Bálint szúros szemekkel néztek rájuk, és ahogy észre vettem Ármin sem repesett az örömtől. Még mindig nem értem, hogy mi ez a nagy rivalizálás, vagy utálat köztük.
 - Szia, Anna! - jött oda hozzám Áron és átölelt. Már megszoktam, hogy mindig így üdvözöl.
 - Szia! - köszöntem én is és viszonoztam az ölelését.
 - Fura, hogy itt látlak, de azért örülök neked! - karolta át a vállam és egy puszit is adott a homlokomra. Azt hiszem ő a legkedvesebb fiú, akit ismerek. Talán ezért is kedvelem annyira.
 - Most vagyok itt először.
 - Ha szeretnéd legközelebb szólok, ha jövünk és akkor te is jöhetnél velünk. - ajánlotta fel, de mielőtt válaszolhattam volna az Ed nevű fiú szólalt meg hangosan, hogy a pálya másik végében lévő Márk meghallja őt.
 - Ááá, szóval ő stoppolta le a csajt. - mélyet lélegeztem, hogy lenyugtassam magamat. Azt hiszem, ha mégegyszer meghallom a lestoppolni szót, akkor kikaparom valaki szemét.
 Márk nem válaszolt, csak egy szúrós pillantással jutalmazta Edet, majd a pillantása rám siklott és a kézre, ami átölelt a vállam fölött. Csak egy pillanat volt az egész, de valami érzelem láttam megjelenni az arcán, amit nem tudtam eldönteni, hogy mi lehet. De lehetséges, hogy képzelődtem.
 Nem maradtam sokáig a gördeszka pályán, még délután öt előtt haza értem. A fiúk persze még maradtak, de kicsit nyomasztó volt a hangulat, legalábbis nekem. Mivel Bálint és Ármin nem jön ki valami jól Áronnal, és egyikőjüket sem akartam megbántani, így futkároztam egyik bandától a másikig. Pár perc Áronékkal, pár perc Bálintékkal (ahol megjegyzem: Márk is ott volt; szerencsére megkímélt a beszólásaitól). Ettől a fusside-fussvisza dologtól eltekintve jól éreztem magam.

***

 A suli az utóbbi hetekben elég húzos lett. A tanárok folyton feleltetnek és dolgozatokat íratnak velünk. Vannak olyan napok, hogy még szüneteken sem tudunk megszusszanni, mivel olyankor mindenki a következő órára ismétel, vagy legtöbb esetben tanul. Jegyek szempontjából elég jól állok. A németem az hármas, amivel maximálisan meg vagyok elégedve, a tesi, fizika és kémia meglepően négyes (pozitív értelemben), a többi jelenleg ötös, de még simán ronthatok.

 Miközben a zene terem fele tartottunk, észre vettem, hogy Veca megállás nélkül SMS-eket vált valakivel. Amúgy egész nap ezt csinálta, sőt a tegnap is, de nem kérdeztem rá, hogy kivel. Most viszont kezdtem kíváncsi lenni.
 - Na ki vele! Kinek az SMS-ei foglalnak le ennyire?
 Veca arca halványan pirosra váltott, majd egy mosoly kíséretében megszólalt.
 - Találkoztam egy fiúval.
 - Igen? - kíváncsian néztem rá és vártam, hogy folytassa.
 - A hétvégén a húgommal a plázában jártunk. És hát egy fiú véletlenül kiverte a kezemből a forró csokimat. - mesélte fülig érő szájjal. - Elnézést kért és azt mondta, hogy vesz nekem másikat. Mondtam, hogy nem szükséges. Így megkérdezte a nevem, hogy bejelölhessen facebook-on. Azt mondta, hogy majd meghív egy forró csokira vagy üditőre.
 - És te csak simán megmondtad a neved neki. Azt sem tudtad, hogy ki ő. - nem tetszett nekem ez az egész, mivel Veca eléggé naiv és nem szerettem volna, ha megbántják.
 - Nyugi, nincs vele semmi gond. Annyira aranyos. - áradoztott. - Egy csomót beszélgettünk face-en és lekérte a számomat.
 - Hát jó. De ha valami gond lenne vele, ha nagyon rád tapad, akkor csak szólj. - szóltam rá szigorúan.
 - Oké.
 Mondtam már, hogy imádom a zenét? És a zene órát is imádnám, ha valaki nem menne folyton az agyamra.
 Vecával besétáltunk a terembe és elfoglaltuk a szokásos helyünket. Áront ma nem láttam suliban, biztosan nem is jött, így a bal kezem felőli szék üresen állt. Már becsengettek és a tanár is bejött, de Márk még nem érkezett meg. Reméltem, hogy ma nem jön órára, mert néha el szokta lógni az utolsó órákat. De éppen helyet foglalt a tanár, mikor kopogás nékül berontott. Oké, ez kicsit túlzás, de tényleg hangosan jött be. Fehér tanár úr csak rosszallóan megcsóválta a fejét, de nem szólt egy szót sem. Ahogy Márk elindult hátrafelé, a szokásos helyére, én megpróbáltam nem rá nézni, de egy pillanatra mégis felé fordultam, mire találkozott a tekintetünk. Persze én rögtön el is fordítottam a fejemet és közben szidtam magamat, mert még annyit sem tudok megparancsolni magamnak, hogy "Ne nézz arra!". Ezután eldöntöttem, hogy nem fogok tudomást venni a hátam mögött ülő fiúról.
 Persze egy dolog eldönteni, más dolog megtartani. Pedig tényleg megpróbáltam, de nehéz, ha folyton a székem lábát rugdossa, és a mellette ülővel olyan hangosan beszélget, hogy én is hallom. Ha kedvelném, akkor azt mondanán, hogy egész kellemes a hangja. De mivel nem kedvelem, így nem mondok ilyet!
 Mivel nem volt ma kedvünk az unalmas zenetörténelmet hallgatni, megkértük a tanárt, hogy had énekelhessünk. A tanár átlagba véve eléggé jófej, így megengedte. Persze senki sem az unamas népdalokra gondolt, ezért ismert modern zenéket kezdtünk el énekelni.
 A második számnál tarthattunk, amikor egy meleg leheletet éreztem a fülemnél, majd valaki belesuttogott.
 - Hangosabban, Annácska! Nem hallom a hangod. - a hátamon végigfutott a hideg, a szívem is hevesebben kezdett verni. De mért? Hisz annyira utálom!
 - Elég, ha én hallom. - válaszoltam kimérten.
 - Ugye tudod, hogy két hét múlva mindenki előtt kell majd énekelj?
 - Igen, tudom. - fordultam hátra, hogy ránézzek. - De ahogy észre veszem a mi produkciónból nem lesz semmi.
 - Dehogy nem! Meglátod.
 - Próbák nélkül nem fogok kiállni. - tiltakoztam ugyanolyan barátságtalanul.
 - Akkor gyere át próbákra. Eddig is jöhettél volna, de úgy vettem észre, hogy jobb programaid akadtak. Például a mozizás. - húzta el keserűen a száját.
 - Mozizás? - kérdeztem vissza, hiszen októbertől csak háromszor voltam moziban. Egyszer Vecával és kétszer Áronnal.
 - Ja.
 - Amúgy meg honnat tudhattam volna, hogy átmehetek? Nem hívtál! - tettem fel szemrehányóan a kérdést.
 - Mért nem kérdezted meg? - fonta össze maga előtt a karját.
 - Talán, mert bunkó vagy? - tettem fel költőien a kérdést.
 - Vagy talán, mert gyáva vagy? - kérdezett vissza, amitől kezdtem bepöccenni.
 - Nem vagyok gyáva! - sziszegtem az arcába.
 - Akkor bizonyítsd be! - hajolt közelebb az arcomhoz, amitől a szívverésem a torkomban éreztem. Egy csomó hülye dolog futott át az agyamon, hogy mire gondolhatott ezzel a mondattal, de gyorsan félre söpörtem őket az agyamból és megpróbáltam okosan válaszolni.
 - Hát jó! - kíváncsian fürkészte az arcomat én meg próbáltam magabiztosnak tűnni, pedig annyira zavarban voltam, hogy biztos a kezem is remegett volna, ha nem lett volna ökölbe szorítva. - Akkor mit szólsz, ha holnapután átmegyek?
 Meglepetten nézett rám. Nem tudom, hogy mit várt tőlem, de biztosan nem gondolta volna, hogy így rá merek kérdezni. Nem csodálom, hisz én is alig hittem el. Tudom, hogy egyeseknek ez nem nagy cucc, de én nem vagyok magabiztos és tolakodó fajta.
 - Nekem oké. - válaszolta, én pedig előre fordultam.
 Persze az egész beszélgetésünket figyelemmel kísérte három szempár. Egyik Veca, aki velem együtt hátra fordult, a másik kettő meg Bálint és Márk egyik haverja (azt hiszem Daninak hívják). Ők Márk két oldalán ültek.
 Veca elismerően rámpillantott és izgatottan megszorította a kezem, amiből tudtam, hogy alig várja, hogy kivesézzük a dolgot.
 Ez így is történt. Hazáig ezt elemeztük, majd este skype-on is. Alig bírtam leállítani, főleg akkor, amikor folyton azt kérdezte, hogy nekem tényleg nem jön-e be. Amikor pedig azt mondtam, hogy nem, akkor kezdte Márk pozitívumait sorolni, hátha meg tud győzni arról, hogy ezen változtassak. Ekkor már tényleg nem bírtam tovább és tudom, hogy nem szép dolog, de egy ócska dumával leráztam.
 Amikor lefeküdtem azon gondolkodtam, hogy talán egy kicsit hazudtam Vecának. De tényleg csak egy kicsit. Attól még utálom Horváth Márkot.

9. fejezet

 Szerdán Kelemen tanár úr azt a feladatot adta, hogy jövő hétre készítsünk egy bemutatót egy híres városról. A feladatot párban kell elvégezni, mármint ketten. Névsor szerint alakultak ki a párok, így én Bálinttal kerültem össze. Sajnos nem mi választottuk ki a várost, mert cetlit kellett húznunk, amin  a város neve volt. Bálint Tokiót húzta ki, pedig én Rio-t akartam. De azért Tokió sem rossz.

 Hétvégén át is jött, hogy nekikezdjünk a munkánknak. Miután megérkezett bemutatkozott anyáéknak, majd a szobámba mentünk. Szerencsére a szüleimnek nem volt ellenvetése ez ellen, másképp picit ciki lett volna.

 - Pont ahogy elképzeltem! - helyezte kényelembe magát az ágyamon, pontosabban hanyat vágta magát.

 - Mit? - kérdeztem értetlenül.

 - A szobád. - közben alaposan körbe pillantott. Kék falak, barna bútorzat, egy földgömb az íróasztalom egyik felén, másikon laptop, könyvek a polcon, pár együttesről plakát a falon (All Time Low, Fall Out Boy, Arctic Monkeys). Tudom, nem annyira lányos.

 - Azt hittem, csalódni fogsz, amiért nem rózsaszín. - viccelődtem.

 - Csalódtam is! Hol van Justin a falról? - vinnyogta tettetett hisztériával.

 - Sajnos nincs róla poszterem, de ha majd kapok egyet, azt neked neked adom.

 - Nagyon kedves!
 Neki láttunk a feladatnak. Közben megint rájöttem, hogy Bálint mennyire okos. Nem is értem, hogy hogyan lehet annyi egyese meg kettese. Talán a magatartásával van a legnagyobb gond. Körülbelül két órája dolgoztunk rajta, amikor megszólalt Bálint mobilja.
 - Csá! ... Annánál vagyok ... Nyugi, csak tanulunk ... Most? ... Jó ötlet ... 20 perc. - és lerakta.
 - Menned kell? - kérdeztem, mivel nem tudtam kivenni a beszélgetésből a lényeget.
 - Ja. Neked nincs kedved jönni? - a kérdésére kérdőn felhúztam a szemöldököm.
 - Mégis hova?
 - A gördeszka pályára.
 - Az ilyen pályák nem nekem valók. Tudok deszkázni, de csak egyenes területen.
 - Akkor majd megtanítunk. - nem hiszem, hogy lenne rá türelme, de azért kedves, hogy felajánlotta.
 - Kikkel tanítotok meg? Mégis kik lesznek ott? - kíváncsiskodtam.
 - Ott lesz Ármin és néhány fiú a suliból.
 - És lányok lesznek ott?
 - Lehet. Nem tudom. - vonta meg a vállát.
 - De alig ismerek pár személyt a suliból. - kerestem a további kifogásokat.
 - Akkor itt az idő megismerned őket. - kacsintott.
 Megkérdeztem anyáékat, hogy mehetek-e. A válasz igen volt, így felvettem valami "deszkásokhoz méltót". Farmer csőnaci, rövid ujjú póló, rá egy sportos, nem túl vastag dzseki és a Vans cipő. Előkerestem a deszkám és már készen is álltam. Bálint is magához vette a sajátját, ami eddig az előszobánkban volt.
 Mikor már majdnem a pályához értünk, csak úgy kíváncsiságból megkéredeztem:
 - Amúgy kivel beszéltél telefonon?
 Kerülte a pillantásomat és nem nagyon akart válaszolni.
 - Bálint?!
 - Oké. Márkkal.
 - Na ne! Mért nem mondtad? - vontam kérdőre és megálltam.
 - Épp ezért. Akkor nem jöttél volna.
 - Igazad van. És most azt hiszem megyek is haza. - fordultam meg és már indultam is, de megfogta a karom és nem engedett.
 - Nem lehetsz ilyen! - sóhajtott. - Nem értem, mi bajod Márkkal?
 - Minden! - vágtam rá.
 - Azt hiszen az az Áron gyerek van rossz hatással rád. Csak ő és a haverjai utálják Márkot.
 - Ha arra gondolsz, hogy Áron manipulál engem, akkor az nem igaz! Nem kedvelem Márkot, mert bunkó! - magyaráztam.
 - Vagy nem akarod kedvelni, mert tetszik neked.
 - Mi?! Dehogy! - tiltakoztam. Az igaz, hogy ő a suli talán legmenőbb, leghelyesebb fiúja, de nekem akkor sem jön be. Legalábbis azt hiszem. Persze, hogy Márk nem az én esetem! Hisz annyira bunkó. Sajnos a bunkóságánál ezerszer helyesebb. Talán egy kicsit tényleg tetszik. De ez nem változtat semmin. És ez szigorúan titkos! - Ez nem igaz!
 - Jó! Ha akarod, hogy elhiggyem, akkor most velem jössz a pályára. Oda, ahol ott van Márk és a többiek. - ezzel sikerült rábeszélnie, így tovább gurultunk a pálya felé.
 A pályán körülbelül 10-en voltak. Körölnéztem, hátha találok lányokat is, de csalódnóm kellet. Mind fiúk voltak, akik minket néztek. Az összesen. De nem csak egy futó pillantásra néztek ránk. Még a deszkázást is abbahagyták. Ez igazi bámulás volt, a kellemetlen fajtából.
 - Mért bámulnak minket? - rángattam meg Bálint dzsekijének az ujját.
 - Nem minket bámulnak, hanem csak téged.
 - Mégis mért? - kérdeztem zavartan. Végig néztem magamon, de nem túl feltűnően, hogy meggyőződjek, nincs semmi gond a ruhámmal. Nem volt.
 - Ha hiszed ha nem, van rajtad mit nézni. - vigyorgott, s közben ő is végig nézett rajtam tetőtől talpig. - De lehet csak azért, mert ide lányok nem szoknak járni.
 - Várjunk csak! De ugye ez nem olyan terület, ahol az a szabály, hogy "Lányoknak belépni tilos!"?
 - Dehogy! Egyszerűen csak itt még lányt nem láttak. - magyarázta, én pedig kicsit megkönnyebbültem. De a zavarom még mindig nem múlt el.
 Közelebb mentünk a többiekhez, vagyis Bálint magával húzott. Lepacsizott Árminnal, Márkkal és még pár fiúval, akiket nem ismertem.
 - Nahát! - ki más szólalhatott meg elsőnek, ha nem Márk. - Annácskát is hoztad magaddal?
 - Nem volt rá szükség. Egyedül is sikerült eljönnöm. - válaszoltam nyugodt hangon.
 Szerencsére Ármin megmentett egy újabb márkféle beszólástól.
 - Szia Pilla! - ölelte át a vállamat. Nemrég ezt a becenevet adta nekem. Azt mondta azért, mert hosszúak a szempilláim. Szerintem annyira azért nem, de nekem mindegy. Nem vitatkoztam vele, mivel az ő szájából aranyos volt hallani ezt a nevet. - Gurulunk egyet?
 - Inkább nem. - ráztam meg a fejem. - Nem vagyok annyira jó benne.
 - Nem olyan nehéz. Gyere, megtanítalak! - húzott egy kisebb lejtőhöz.
 - Szóljatok, ha szükségetek van a segítségemre! - kiáltott oda nekünk egy fiú, akit életemben először láttam. Ármin kinyitotta a száját, hogy feleljen neki, de Márk megelőzte.
 - Szerintem a te segítségedre van a legkevésbé szükség, Ed!

8. fejezet

 Már majdnem két hónapja itt vagyok és egyre jobban beilleszkedem az új osztályomba. Én magam sem gondoltam volna, hogy ilyen simán fog menni, mivel nem vagyok annyira barátkozó típus. És láss csodát, szereztem új barátokat, ami kettőnél is több.
 Ott van Veca, akivel nagyon rövid idő alatt összebarátkoztam. Most már ő az a személy, akivel mindent és mindenkit kibeszélhetek. Szinte mindent elmondunk egymásnak. Azért csak szinte, mivel vannak gondolataink, amiket szívesebben megtartunk magunknak és nem szeretnénk, ha egy halandó lélek is tudomást venne róla. Legalábbis én így vagyok vele. Áron is nagyon jó barátom lett. Csomót beszélgetünk szünetekbe, mobilon, vagy chaten. Néha haza is kísér. Az elején azt hittem, hogy többet jelentek neki, mint egy barát, de most már ilyesmire nem gyanakszom, mivel akkor jobban közelített volna felém. Bálinttal is egész jól kijövök. Gyakran szívat, de már kezdem megszokni. Vele, Árminnal és Tomival nevetek a legtöbbet. Egyszer miattuk majdnem kicsaptak óráról. Egész jó haverok, leszámítva azt, hogy gyakran kiröhögnek. Például németórán, amikor valamit rosszul mondok (nem vagyok jó németből), vagy ha megijedek egy darázstól. Legrosszabb esetben, amikor Márk miatt vagyok ideges. Ami gyakran megesik. Egyszerűen az idegeimre megy. Akárhányszor találkozom vele, mindig tartogat számomra egy csípős beszólást, és még az Annácskáról sem szokott le. Ritkán tartunk próbát. Eddig kétszer voltam nála, de nem sokat haladtunk. Igazából még csak ott tartunk, hogy kiválasztottuk a számot és megbeszéltük, hogy ő gitáron fogja kísérni, én meg zongorán. Hát... őt inkább nem sorolom a barátaim közé.
 Az osztályom többi tagjával is jól kijövök, kivéve, ha sehogy sem jövök ki velük (lásd Karola, Netti). Egyesek kicsit furának tartják vagy nem nézik jó szemmel, hogy több fiú barátom van, mint lány, de engem ez nem zavar. Ez mindig is így volt. A bátyámmal és a barátaival sok időt töltöttem kissebb koromban, utána is jobban kijöttem a fiúkkal, mint a lányokkal. Persze volt legjobb barátnőm, de legjobb barátom is. Abigél és Berti. Kicsit úgy érzem, hogy lecseréltem őket Vecára és Bálintra. Ez nem szándékos volt, de így jött össze. Egyre kevesebbet beszélek velük, főleg Abigéllel. Nem hibáztatom őket és magamat sem. Ez a távolság hibája.
 Péntek van és ofő óra. Alig bírom nyitva tartani a szemem. Kellett nekem késő estig olvasni! De nem tehetek róla, Az Útvesztő annyira jó volt, hogy nem tudtam letenni addig, amíg be nem fejeztem az első kötetet.
 Az ofő valami kirándulásról beszél, ami két hét múlva lesz. Egerbe lesz a kirándulás, ami két éjszakás lenne és a 11.B osztály is jönne velünk. Biztosan azért szervez a két osztály közös kirándulást, mivel a matek tanár, az ofő férje, aki a 11.B osztály osztályfőnöke. Az ofő megkéri, hogy akik menni szeretnének nyújtsák fel a kezüket. Én úgy döntök, hogy inkább leengedve tartom a kezem. 11. osztály? Horváth Márk? Inkább kihagyom!
 - Anna! Légyszi gyere! - kérlel Veca.
 - Semmi kedvem! - rázkom közben a fejem.
 - Lécci-lécci-lécci!
 - Nem.
 - De akkor olyan egyedül érezném magam. - görbíti le a száját, nekem pedig megesik rajta a szívem.
 - Legyen. - adom be a derekam és felnyújtom én is a kezem.
 Csak kibírok három napot Márkkal. Vagy talán nem is jön. Mért kell nekem mindenért eszembe jusson?! Reménykedem abban, hogy nem jön. Amúgy meg Áron is ott lesz, vele biztosan jól fogom érezni magam.
 Kata elkéri a lapot az ofőtől, amin azok neve áll, akik részt vesznek a kiránduláson. Miután átolvasta, Bálint is elkéri. Vecával hátra fordulunk, mivel ő és Ármin a hátunk mögött ült. Én is próbálom elolvasni a neveket, de nehézkésen megy, mivel nem tudok fejjel lefele olvasni.
 Bálint felém emeli a fejét és gonoszkásan elmosolyodik.
 - Van számodra egy jó hírem.
 - Mi lenne az? - kérdezem érdeklődve.
 - Három napig a duett partnered fog boldogítani. Márk is jön!

Bocsánat, hogy ilyen összecsapottra és rövidre sikeredett ez a fejezet. Ígérem, a következő jobb lesz. :)

7. fejezet

Péntek reggel rosszkedvűen ébredtem. Pedig egy szép napnak néztünk elébe. Napsütés, könnyű órák, hétvége. De egy valami elrontotta. Mégpedig az, hogy ma délután Márknál kellett "lógjak". Közöltem a szüleimmel, hogy délután ne aggódjanak miattam, ha nem találnak, mert egy sulitársamnál leszek, egy iskolai feladat miatt.
Szokatlan módon becsengetés előtt 1-2 perccel estem be a terembe. Köszöntem és leültem a helyemre. Előszedtem a németfüzetem és belelapoztam. Veca észre vette, hogy ma bal lábbal keltem.
- Rossz kedved van? - kérdezte.
- Igen. - sóhajtottam.
- Csak nem Márkhoz mész ma látogatóba? - kérdezte idegesítő mosollyal Bálint.
- Ezt nem nevezném látogatásnak. Ez inkább kényszerhelyzet. - Bálint továbbra is idétlenül vigyorgott, mintha élvezné a helyzetet. - És megtennétek, hogy a nap további részében nem juttatnátok eszembe a délutáni programomat?!
- Biztosan jól fogtok szórakozni. - csípkelődött tovább Bálint.
- Bálint! - szóltam rá indulatosan.
A vita nem folytatódott, mivel bejött a tanárnő és elkezdődött a németóra.
A második órán - földrajzon - sikerült lekötnöm a figyelmem az új tananyaggal. Valamennyivel jobb lett a kedvem és már Vecával is jól elbeszélgettem. Elmondta, hogy holnap moziba megy egy "nagyon-nagyon cuki" fiúval. Nem csódálom, hogy valaki randira hívta, mivel Veca nagyon szép lány. Körülbelül 165 cm, szőke, hosszú haja van, gyönyörű zöld szemei és jó alakja. Sok lány megírigyelheti a külsejét.
Mivel ma, amióta megérkeztem a suliba ki sem tettem az osztályból a lábam, utolsó óra (ofői) előtti szünetben lementem az udvarra Vecával. Rögtön össze is futottunk Áronnal. Egy padhoz sétáltunk és leültünk rá. Veca leakadt rólunk, mert az egyik hódolója hívta telefonon.
- Mit csinálsz ma délután? - tette fel a kérdést váratlanul Áron.
- Át kell menjek Márkhoz.
- A zene óra miatt?
- Más okom nincs rá. - mondtam kedvetlenül.
- Akkor jó. - fújta ki a levegőt hosszasan. Fél percig mindketten hallgattunk, majd megint megszólalt. - Figyelj, ha bunkó lesz vagy nyomulni próbál csak szólj és én...
- Nyugi. Semmi ilyesmi nem lesz. Amúgy sem hagynám magam. De azért kösz. - mosolyogtam rá, amit ő viszonzott. - Most megyek órára. - mondtam, mivel megszólalt a csengő.
- Oké. Akkor majd találkozunk! - intettem neki és felmentem az osztályba.
Ofő órán kaptam egy kis leszidást a tesiórás incidens miatt, de szerencsére túléltem. Bár a fiúk élvezték a leszidásom, óra után pedig üdvözöltek a klubban. Nem értettem ezt a klub dolgot, de aztán Boti elmondta, hogy a klub neve "Engem már kiosztott Orsós Ágnes" és így már minden világos lett.

Miután haza értem gyorsan ebédeltem, átvettem egy másik ruhát - nem is értem, hogy mért - és elindultam Márkékhoz. Nem laktak messze tőlünk, úgy 10 perc volt az út gyalog. Mikor oda értem ellenőríztem újból a lakcímet, majd kifújtam magam, közben felmértem a terepet. Egy csendes környéken laktak, a ház kicsivel nagyobb volt a miénknél, földszint és egy emelet. Erőt vettem magamon és becsengettem a kaputelefonon. Pár másodperc múlva egy női hang szólalt meg, gondolom Márk anyukája.
- Jó napot! Anna vagyok és Márkhoz jöttem, mert együ...
- Ó. Említette a fiam. - rögtön ki is nyílt a kapu én meg besétáltam. Az ajtón egy negyven év körüli nő sétált ki, csinos volt és ápolt. Rögtön megláttam közte és Márk közötti hasonlóságot.
- Gyere csak! - invitált beljebb. - A nevem Klára. - mutatkozott be. - Menj fel nyugodtam az emeletre. Az első szoba jobbra a Márkké. - bólíntottam és elindultam.
Márk szobájából zene szűrődött ki és hallottam, hogy beszél valakivel. Csak remélni mertem, hogy nincs vendége. Bekopogtam, de nem jött válasz. Megismételtem, de még mindig semmi válasz. Nem volt kedvem tovább ácsorogni az ajtó előtt, így benyitottam.
Hát, nem erre a látványra számítottam. Márk egy kábé 5 éves kisfiút tartott a kezében, de nem olyan gyengéden, ahogy a kisbabákat fogni szokják. A lábától fogva fejjel lefele tartotta.
- Elmondod végre, hogy hová tetted? - kérdezte kicsit sem kedvesen.
- Te meg mit csinálsz szegény gyerekkel?! - kérdeztem kicsit hangosabban a kelleténél. Szerencse, hogy becsuktam magam mögött az ajtót.
- Nehogy ezt a kis ördögfiókát védd! - kapta felém a fejét.
- Tedd már le szegényt!
- Nem érdemli meg! Legfeljebb azt, hogy fejre ejtsem.
- Meg ne próbáld! - parancsolta rá. Gyorsan oda mentem, az ölembe kaptam a kisfiút, mire Márk elengedte a lábait. - Menekülj! - mondtam a kisfiúnak, ő pedig gyorsan kiszaladt a szobából.
- Ezt most mért kellett? - csattant fel.
- Csak megmentettem. - mosolyogtam ártatlanul. - Az öcséd?
- Ja.
- Azért lehetnél vele gyengédebb is.
- Hah... ez a kisördög nem ért a szép szóból. Tudod mit csinált? - nemet intettem a fejemmel. - Eldugta a mobilomat. Órák óta azt keresem, de sehol sem találom. - akaratnaul is felnevettem, mire egy rosszalló pillantást kaptam. - Ez nem vicces!
- Bocs! - és megint felnevettem.
- Annácska, befejezted? - kérdezte, de már láttam rajta, hogy nem mérges.
- Igen. Bocs! - kifújtam magam és próbáltam komoly maradni.
- Nem ülsz le?
Odasétáltam egyik foteljéhez és leültem. Nemsokára az anyukája jött és hozott valami inni meg harapni valót.
Mivel egy ideje csendben ültünk, megszólaltam.
- Gondolkodtál már a zenén?
- Nem.
- Haladás. - jegyeztem meg szemforgatva.
- Kedves, hogy átöltöztél miattam. - jegyezte meg váratlanul.
- M-mi? Nem miattad öltöztem át! - tiltakoztam zavartan. - Amúgy ma nem is találkoztunk. Honnan tudod, hogy átöltöztem?
- Láttalak. Áronnal voltál.
- Akkor sem miattad öltöztem át! Csak így volt kedvem!
- Mit bírsz benne annyira?
- Mármint Áronban? - bólíntott. - Először is, ő nem egy bunkó seggfej.
- És engem annak tartasz. - mosolygott gúnyosan. - De ennyi, csak ezért kedveled?
- Nem. Feltudnák sorolni ezer érvet, hogy mért, de nem ezért jöttem.
- Szóval a zene. Játszol valamilyen hangszeren? - kérdezte.
- Zongorázom. - válaszoltam.
- Mióta?
- Kilenc éve. Gondolom te zongorázol és gitározol. - mondtam, mivel megláttam a szobájában álló elektromos zongorát és egy akusztikus gitárt.
- Ja. - ezután odaültünk a laptopja elé és elkezdtünk zenék után kutakodni.
Sokat vitatkoztunk. Hülyébbnél hülyébb ötleteket vetettünk fel. Az elején még nevettünk is rajta, de egy idő után már egyáltalán nem találtam viccesnek. Megegyeztünk abban, hogy semmi szerelmes, nyálas szám nem jöhet szóba. Már kezdtem félni, hogy lehetetlen számunkra ez a feladat. Márk betett egy Black Veil Brides számot, a Nobody's hero-t és azon poénkodott, hogy majd ezt fogjuk előadni. Semmi kifogásom nem lett volna ellene, mert szeretem a BVB-t, de szerintem ez nem suliba illő. De ekkor beugrott valami. Kikaptam Márk kezéből a laptopot és gyorsan gépelni kezdtem.
- Csak óvatosan! - figyelmeztetett, mivel aggreszívan nyomkodtam a billentyűzetet.
- Megvan! - kiáltottam fel boldogan. - Ismered?- gyorsan elolvasta a zene címét.
- Ja.
- Mit szólsz hozzá? - kérdeztem reménykedve.
- Jöhet.
- Szerintem is.
- Zongora- vagy gitárkíséret?
- Legyen mindkettő. - zártam le a témát.
- Most lássuk, mit tudsz, Annácska! - vigyorgott rám.
- Ezt hogy érted?
- Énekelj valamit!
- Nem fogok énekelni előtted! - ellenkeztem.
- Pedig muszáj lesz. Együtt fogunk énekelni, nem emlékszel?
- De...
- Na gyerünk! - vágott közbe. - Énekelj valamit!
- Mit?
- Amit akarsz.
Semmi kedvem nem volt előtte énekelni, de igaza volt. Együtt fogunk duettezni, tehát így is úgy is hallani fog énekelni. Jobb minél hamarabb átesni ezen.
- Rendben. De csak akkor, ha te is énekelsz valamit.
- Megegyeztünk. Hölgyeké az elsőbbség. - vicsorgott rám. Én csak megforgattam a szememet és odaültem a zongorához. Bekapcsoltam és ellenőríztem, hogy mennyire van hangosra állítva. Zavarban voltam. Nem bírtam Márkra nézni, pedig éreztem, hogy figyel. Lenyomtam az első akordokat, aztán mikor ott volt az ideje el kezdtem énekelni. Egyik kedvenc számomat énekeltem. Avril Lavigne-től a Hush, hush-t. Kívülről tudtam a szöveget és a zongora kísértetet is. Egy idő után el is felejtettem, hogy hol vagyok és ki figyel engem. Behunytam a szemem és csak a zenére koncentráltam. Jó érzés volt énekelni és semmi másra nem figyelni.
Amikor befejeztem már előre féltem Márk véleményétől. Biztosan rák vörös volt a fejem.
- Wow. - ennyit bírt kinyögni, én pedig nem tudtam, hogy ez pontosan mit jelent. - Piszok jó hangod van! De most komolyan!
- Te most megdícsértél? - kérdeztem hitetlenkedve.
- Én magam is alig hiszem el, de igen. Tényleg megdícsértelek.
- Hát... kösz! - mondtam zavartan a hajamba túrva.
- Megnyerjük! - jelentette ki magabiztosan.
- Arról nem volt szó, hogy nyeremény is lesz.
- A tanár nem említette, de biztos vagyok benne, hogy ez egy verseny.
- Nekem nyolc. - vontam meg a vállam. - Most te jössz! - vigyorogtam önelégülten.
Kezébe vette a gitárját és egy ismerős dallamot kezdett el játszani. Rá is jöttem, hogy melyik dal az. A Simlpe Plan-től az Everytime. Nem gondoltam volna, hogy egy érzelgős számot választ, de nem bántam. Nagyon jól gitározott, de amikor meghallottam a hangját szinte sokkot kaptam. Annyira tiszta volt és... és gyönyörű? Tudom, hogy fura fogalom ezt egy fiúra használni, mármint a hangjára, de tényleg az volt. Annyira profin csinálta ezt az egészet, hogy leesett az állam. Ő egyáltalán nem szégyelt énekelni, még zavarba sem jött. Néha lehunyta a szemét és koncentrált, de amikor nem azt tette, akkor a szemembe nézett. Hirtelen egy hülye kérdés jutott eszembe: Hogy lehet valaki ennyire helyes és tehetséges? Be kellett vallanom magamnak, hogy ez az igazság, mert mindkettő igaz volt rá. Jóképű és tehetséges. Persze az elsőt úgy sem vallottam volna be neki soha. Így is elég nagy az egója.
- Na? Mit gondolsz? - kérdezte, amikor befejezte.
- Én... hát... ez... - nem jutottam szóhoz. - Most már értem, hogy mért mondtad, hogy megnyerjük. Mert titokban te egy rocksztár vagy.
- Ó, szóval egy rocksztárra emlékeztetlek? Örülök, mert tudom, hogy szereted a rocksztárokat. - vigyorgott önelégülten.
- Vannak kivételek is. - mondtam unottan.
- Szerintem jó csapat leszünk együtt. - szívem mélyén egyet értettem vele, de nem voltam hajlandó ezt bevallani neki.
- Talán. Majd meglátjuk. - felálltam. - Mennem kell, már késő van. - néztem az órámra, ami háromnegyed hetet mutatott.
- Elkísérlek. - hitetlenkedve néztem rá. Horváth Márk próbál kedves lenni. - Mért nézel úgy rám? Már kezd sötétedni. Nem hagyom, hogy egyedül menj. - bólintottam és együtt elindultunk.
A földszinten elbúcsúztam a szüleitől és az öccsétől, akit megtudtam, hogy Dávidnak hívnak. Mielőtt kiértünk volna az utcára, Dávid utánam szaladt és lehúzott, hogy a fülembe súgjon valamit. Nevetve adtam neki egy puszit, Márk közben kíváncsian figyelt. Mikor kiértünk az utcára megkérdezte:
- Mit súgott neked az öcsém?
- Ne kíváncsiskodj!
- Puszipajtások lettetek?
- Lehet.
- Fura, hogy megkedvelt. Nem barátkozó típus. - jól esett ezt hallani, mivel én is aranyosnak találtam őt.
- Megmentettem. Biztosan azért.
Egészen hazáig csendben sétáltunk. Nem az a kínos csend volt, inkább nyugodtnak nevezném. Jól is esett, mert ma egy csomót vitatkoztunk. Persze nem csak a vitatkozásunkból állt a délutánunk. Néha még nevettünk is. Együtt. Ez fura volt, mégis jó. Talán mégsem utálom annyira ezt az egocentrikus, bunkó, jóképű, tehetséges fiút.
- Köszönöm, hogy haza kísértél! - mondtam őszintén, mikor a házunk elé értünk.
- Szívesen, Annácska!
- Ezt most muszáj volt?!
- Mit? - kérdezte értetlenül.
- Már azt hittem, hogy tudunk normálisan is beszélgetni egymással, erre te megint becézgetni kezdesz. Tudod, hogy utálom!
- Túlreagálod a helyzetet. - mondta nyugodtan, de közben pimaszul mosolygott.
- Néha tényleg. - adtam meg magam.
- Néha? Én a gyakran szót használnám.
- Márk! Most nincs kedvem vitatkozni!
- Ez ritkaság nálad. - jelentette ki és igaza volt. Gyakran vitatkoztam.
- Mára elég volt belőle.
- Szerintem is. - értett egyet. - Hétfőn találkozunk, Annácska! - kacsintott rám, mire én megforgattam a szemem.
- Szia. - nyitottam ki a kaput, de még utána szóltam. - A mobilod a mosogatógépben van.
- Tessék? - kérdezte értetlenül.
- Az öcséd mondta. Reménykedj benne, hogy nem használták ma délután. - intettem neki és bementem.

6. fejezet

Szerencsére, hogy nem kaptam büntit a szüleimtől, így semmitől sem vagyok eltíltva. Mivel anya pszichológus, úgy gondolja, hogy semmit sem lehet megoldani azzal, ha a gyereket megbüntetik. Ennek ellenére rossz kedvvel ébredtem. Egészen a suliig a Fall Out Boy I don't care című számát hallagattam. Mikor beértem az osztályba csendesen köszöntem és leültem a helyemre. Nem volt kedvem senkivel sem beszélgetni, így elővettem a földrajz füzetem és átnéztem az új leckét. Bálint észrevette, hogy valami bajom van és odajött hozzám. Leült Veca helyére, mivel ő még nem érkezett meg.
- A karó miatt? - utalt a tegnapi egyesemre tesiből.
- Amiatt is.
- Na és mi a másik ok, amiért annyira rossz kedved van?
- Az a barom. - nem volt kedvem kiejteni annak a nevét, aki elrontja a napjaimat.
- Márkra gondolsz? - nevetett fel, pedig semmi vicceset nem mondtam.
- Ki másra?!
- Ne már! Márk néha tényleg bunkó, de ha jobban megismernéd, akkor te is bevallanád, hogy jófej.
- Azt kétlem. - ráztam a fejem.
- Addig is muszáj elviselned! Tudod, a zene duett... - kacsintott rám és visszaült a helyére.
- Kösz, hogy emlékeztetsz! - mondtam gúnyosan.
A földrajz óra gyorsan eltelt. Új leckét vettünk, s közben a diákok is belekapcsolódtak a témába. Leginkább Bálint. Húú! Nem is tudtam, hogy ennyire okos. Azt hiszem, ha kicsit megerőltetné magát tanulás terén, akár osztály első is lehetne.
- Képzeljétek! - kiáltotta el magát Gömbi, miután kiment a tanár. - Detti egyik idióta folyóiratában kitöltöttem egy tesztet és az jött ki, hogy rám a Zac Efron féle pasik buknak. - röhögte el magát, az osztály pedig követte a példáját.
- Hé! Nem is idióta ez a folyóirat! - vinnyogott Detti.
- Az nem lehet! - szólalt fel hangosan Karola - Az nekem jött ki! Te biztosan csaltál a kérdéseknél!
- Szerintem pedig hasonlítunk, azért jött ki ugyanaz a válasz. - vicsorgott Gömbi.
- Én nem hasonlítok rád! - mondta dühösen a göndör.
- Ne vitázzatok! Ki lehet deríteni, hogy tényleg hasonlítotok-e, vagy csak véletlen ez az egész. Töltsetek ki mégegy tesztet! - mondta a megoldást Kata, mire a többiek helyeslően bólíntottak.
Ez csak a következő szünetben következett be, mivel becsengettek. Észre vettem, hogy miután megszólalt a csengő Boti és Lóri helyet cseréltek.
- Ti mért cseréltetek helyet? - kérdeztem.
- Felelnem kell irodalomból. - mondta Lóri. Onnan tudom, hogy ő Lóri, hogy különböző ruhájuk van és megjegyeztem.
- És?
- Boti már felelt ebből a leckéből. Négyest kapott és most lefelel megint, helyettem. - magyarázta mostaztánmenőkvagyunk vigyorral.
- Lóri pedig felel helyettem kémiából. - száll be a csevegésbe Boti is.
- Most igazán írigy vagyok az egypetéjű ikrekre. - mosolyogtam.
Észre sem vettem, hogy az osztálytársaim mennyire feldobták a napomat. Már rossz kedvem sincs.
Irodalmon két személy felelt. Boti (Lóri nevében) és Eli. Mindketten négyest kaptak. Szüneten pedig kiderült a második teszt eredménye. Karolának és Gömbinek megint ugyanaz az eredmény jött ki. Persze megint vitatkoztak pár percet, utána pedig Karola átírta a válaszait.
A fizika óra számomra meglepően kellemesen telt. Feladatokat oldottunk. Egyet én is megoldottam a táblán, helyesen. Matekon dogát írtunk. Úgy éreztem, hogy mindent sikeresen megoldottam. Vecának is segítettem, de nem tudtam az egész feladatot lediktálni neki, mivel a tanár figyelt. Töri óra elején új leckét vettünk. Meglepően csupán fél oldalt írtunk. Az óra második felében elfoglalhattuk magunkat. Én elkezdtem olvasni a Hex Hall második részét, a Démonüveget. Egyik kedvenc könyvem lett. Veca zenét hallgatott. Ha jól hallottam, akkor One Directiont. A többiek értelmetlen dolgokkal töltötték a hátramaradt időt, kivéve a stréberek. Ők szokás szerint tanultak.
És következett a kínkeserves zene óra. Nem gondoltam volna, hogy ez a tantárgy lesz az, amit utálni fogok, mivel imádok énekelni. Persze csak akkor, ha egyedül vagyok.
A zeneteremben ugyanoda ültem, ahova legutóbb. Az utolsó előtti sorba Veca és Áron mellé. És természetesen Márk is ugyanoda ült, a hátam mögé. Úgy tettem mintha nem is látnám, átnéztem rajta. Áronnal beszélgettem, amíg be nem jött a tanár. Az Ódaát Boody Mary-s részét tárgyaltuk, mikor a hátam mögül egy lesajnáló "pff" hangot hallottam. Úgy tettem, mintha nem is hallottam volna, pedig nagyon zavart. Áron dühösen hátra nézett, de én elkezdtem beszélni neki valami értelmetlen dologról, csak azért, hogy ne csináljon botrányt. Majd bejött a tanár. Beírta a hiányzókat, majd belekezdett az órába.
Először népdalokat énekeltünk, de hamar meguntuk és megkértük, hogy énekeljünk valami modernebbet. Magyar és angol ismertebb zeneszámokat énekeltünk karaokéval, mivel van egy számítógép is a teremben. Én csendesen énekeltem, nem akartam, hogy bárki is hallja a hangomat. Szégyenlek mások előtt énekelni, pedig azért annyira nincs rossz hangom. Legalábbis azt hiszem. Más véleményét nem tudom kikérni, mert csak kiskoromban énekeltem mások előtt.
- Amíg el nem felejtem! - jutott hirtelen valami eszébe a zenetanárnak - Mindenki diktálja le, hogy mit fog énekelni a duettpartnerével!
Csak ez hiányzott! Erről semmit sem beszéltem Márkkal. Abban reménykedtem, hogy megenyhül a tanár szíve és valakivel partnert cserélhetek. Bárkivel!
Megtudtam, hogy a két stéber, vagyis Ervin és Erzsó együtt fog énekelni. Az ikrek is természetesen együtt. Kata Elivel, Netti Karolával, Orsi Mónival, Lilla Dettivel (!), Tomi egy tizenegyedikessel, Bálint Árminnal és Veca Gömbivel. A két legutolsó nem tudom, hogy hogyan 'találtak egymásra', de ez vicces lesz.
- Gombós Lajos és IllyésVeronika?
- Gusttavo Lima - Balada Boa. - mondta Veca, mire mindenki furán vagy mosolyogva nézett rá és partnerére.
- Mebírkoztok a szöveggel? - kérdezte a tanár.
- Persze! Profi portugálosok vagyunk. - vágta rá Gömbi.
- Rendben. - hagyta rájuk. Megkérdett még pár tizenegyedikest, utána megint visszatért hozzánk. - Lakatos Odett és Szabó Lilla?
- AC/DC - Highway to hell. - mondta Lilla.
- Detti, te most komolyan AC/DC-t fogsz énekelni? - kérdezte elképedve Tomi.
- Azt mondta Lilla, hogy annyira nem nehéz. - vonta meg a vállát a szőke lány. Szerinem nem ismeri ezt az együttest.
- Annyira tényleg nem. - mondta Tomi gúnyolódva, de Detti ezt nem vette észre.
A többiek eléggé normális zenéket választottak, kivéve Erzsót és Ervint. Őszintén nem ismertem azt az előadót, akinek feldolgozzák egyik számát.
- Nemes Anna és Horváth Márk? - erre lesütöttem a szemem és úgy válaszoltam.
- Nem választottunk.
- Nemsokára egyeztetünk, tanár úr! - szólalt meg a hátam mögött Márk.
- Jövő hétre válasszátok ki, mert ha nem egy egyessel gazdagítalak mindkettőtöket. - bólíntottam, majd nemsokára kicsengettek.
Felvettem a táskámat és Vecával meg Áronnal kifele indultunk.
- Annácska! Van valami tipped? - állt meg előttem Márk.
- Ja, a Barbie Girl. - mondtam szarkasztikusan.
- Jó. Majd én éneklem Barbie, te meg Ken részét.
- Megegyeztünk. - próbáltam annyiban hagyni a beszélgetést.
- Na ide figyelj. Nem szeretnék pont zenéből megbukni, van elég bajom a kémiával. - kezdte komolyan, amin elcsodálkoztam. - Szóval péntek délután gyere át és majd ott megbeszéljük. - itt Áronra nézett, aki látszólag nem repesett az örömtől.
- Rendben! De nem tudom a címed.
- Majd átküldöm chaten. - kacsintott rám. - Majd beszélünk Annácska! - és elment.
- Komolyan át fogsz menni hozzá? - kérdezte hitetlenkedve Áron.
- Nincs más választásom. - sóhajtottam.
- Majd én beszélek a tanárral és megkérem, hogy hadd cserélj Marcival! - ajánlotta fel.
- Nem fogja megengedni. Már kérdeztem. - mondta Veca. Erről nem is tudtam, de ez írtó jól esett.
- Nagyon kedvesek vagytok, de úgy tűnik, hogy muszáj lesz elviselnem Márkot pár hónapig. Amúgy is, Marci a legjobb haverod. Szemétség lenne tőlem elválasztani a legjobb haverokat. - próbáltam mosolyogni.
Hárman indultunk haza. Miután Veca levállt, Áron hazáig kísért, pedig ő nem is arra lakik.
Este Márk elküldte a címét chaten, ahogy mondta.
Nem akarok Márkékhoz menni!!!