25. fejezet

 Értetlenül olvastam az sms-t. Mi van? Ezt most mért írta? Az zavarja, hogy a hónapok óta nem látott bátyámmal töltöm az időmet?

 Miután ezt végig gondoltam, akkor jutott eszembe, hogy Márk nem is ismeri a bátyámat. Márknak fogalma sincs, hogy kivel jöttem el a sulitól. Márk féltékeny!

 Mosolyogva tettem el a mobilom a táskámba. Úgy döntöttem, nem írok vissza. Kínzom egy kicsit. Ennyi büntetés jár neki.

 - Mért van olyan jó kedved? - kérdezte a bátyám, miközben megállt egy zebránál.

 - Örülök, hogy itt vagy. - adtam meg a választ, ami persze igaz volt, de akkor Márk miatt vigyorogtam, mint a vadalma. - Hoztál ajándékot?

 - Hát... majd meglátod.

 - Szóval hoztál.

 - Nem mondtam ilyet. - tiltakozott.

 - Ha nem hoztál volna, akkor zavarba jönnél és mentegetve magad elmondanád, hogy nem hoztál. De mivel nem ezt tetted, hanem titkolózol, akkor biztos vagyok benne, hogy hoztál. - magyaráztam.

 - Kezdem azt hinni, hogy filozófia szakos vagy. - lökött játékosan oldalba. - Amúgy tényleg hoztam ajándékot.

 - Tudtam!

 Mikor haza értünk rögtön az ajándékomat követeltem, de nem volt hajlandó még oda adni, csak ebéd után. Hiába könyörögtem, nem hatotta meg. Na meg azt sem árulta el, hogy mi az ajándék. Anyáéknak viszont már akkor oda adtam, amikor megérkezett. Apa egy eredeti Boss parfümöt kapott, anya pedig egy ékszer szettet.

 Én pusztítottam el leghamarabb az ebédemet, hogy végre megkapjam az ajándékomat, de ez rossz ötlet volt, mert Konrád a lehető leglassabban fogyasztotta el a kajáját. Így türelmetlenül fészkelődtem a székemben, amíg befejezte.

 - Látom nem bírsz már magaddal. Gyere, mert megkapod, amire annyira vársz.  - állt fel az asztaltól én meg követtem őt a szobájába. - Esküszöm, ha nem fog tetszeni és nem úgy fogod használni, ahogy kell, soha többé nem kapsz semmit. Nem volt olcsó, méghozzá egy csomót fizettem érte a repülőtéren, mert nagyon nehéz.

 Egy kék dobozt emelt ki az ágya mögül, majd a kezembe adta és azt mondta, hogy a szobámba nyissam ki, mert nem szeretne, ha az ő szobájában szemetelnék. Nem hazudott, a doboz tényleg nehéz volt. Nem tétováztam, rögtön átfutottam a saját területemre, letettem a dobozt az ágyamra, majd kezdtem levenni róla a csomagolást. Eközben a bátyám az ajtóból figyelt, mert kíváncsi volt a reakciómra. Miután felnyitottam a dobozt és megláttam a sok könyvet örömömben felsikítottam, majd a bátyám nyakába ugrottam.

 - Köszönöm, köszönöm, köszönöm!

 - Ne sikíts a fülembe!

 - Bocs, de annyira boldog vagyok! - adtam cuppanós puszit az arcára.

 - De ugye azt láttad, hogy mind angolul van? Azért vettem, mert rád fér az angol gyakorlása.

 - Nem számít, hogy milyen nyelven van! Imádom őket!

 - És engem.

 - Igen, téged is.

 Másnap reggel, miután felébredtem és tudatosult bennem, hogy a bátyám itthon van, rögtön átszaladtam hozzá és ráugrottam az ágyára.

 - Ébresztő! - suttogtam a fülébe.

 - Hagyjál már! Hány óra? - kérdezte álmosan.

 - Hét.

 - Mért ébresztettél fel? - kérdezte durcásan, amit megértek, mert én is utálok korán kelni.

 - Vigyél el suliba, légyszi!

 - Ne már! Álmos vagyok.

 - De annyira hideg van kint. Megfagyok, mire oda érek.

 - Hányra legyek kész? - kérdezte beletörődve sorsába.

 - Háromnegyed.

 - Fél óra múlva ébressz fel.

 - Szeretlek! - mondtam győzelemittasan, de ő csak elfordult és aludt tovább.

 Háromnegyed nyolckor már a sulinál voltam a bátyámmal, aki morcos és álmos volt, de nem vetette a szememre, hogy rossz testvér vagyok.

 - Tényleg kösz, hogy elhoztál. - pusziltam arcon, majd kiszálltam a kocsiból.

 - Első és utolsó alkalom! - hallottam, ahogy utánam kiált, de nem törődtem vele, csak mosolyogva integettem neki, majd bementem az épületbe.

 - Márk totál kivan rád! - támadott le Bálint, ahogy beléptem az osztályba.

 - A bátyám miatt? - kérdeztem nevetve.

 - Mi van? A bátyáddal mentél el tegnap? - értetlenkedett.

 - Aha.

 - Akkor meg mért a francért nem írtál vissza Márknak?

 - Megérdemelte, hogy egy kicsit szenvedjen. - mondtam karba tett kézzel.

 - Ti mind ketten meg vagytok húzatva. Két öt évessel kevesebb a baj, mint veletek. - erre megfogta a karon és el kezdett húzni maga után.

 - Hé! Mégis mit csinálsz?

 - Most meg fogod beszélni Márkkal a dolgokat.

 - Ne már!

 - De-de! - erre kinyitotta az előttem lévő 11.B osztály ajtaját és belökött maga előtt. - Hé, Mária és barátnője! - szólt oda a két lánynak, akik az osztályban voltak, Márkon kívül.

 - Márti. - javította ki a lány.

 - Aha. Kicsit magukra hagynátok Márkot és Annát? - mosolygott rájuk kedvesen, és sajnos ez a mosoly hatott, mert a két lány fel állt és elhagyták az osztálytermet. - Jó beszélgetést! - kacsintott ránk Bálint, majd ránk csapta az ajtót.

 Én meg csak ott álltam zavartam Márk előtt, aki komoly képpel vizslatott engem.

 - Hát...a...szia! - köszöntem feszengve.

 - Mi ez az egész?

 - Bálint azt akarja, hogy tisztázzuk a dolgokat.

 - Aha. Akkor kezd te! - ült fel egyik padra.

 - Hát jó... - fújtam ki a levegőt - A fiú, akivel elmentem tegnap... azt félre értetted.

 - Mit lehet azon félre érteni, hogy a nyakába ugrassz, meg puszit adsz neki, majd elmész vele?

 - Ó! Gondolkozz már egy kicsit! Ő a bátyám volt!

 - A bátyád? Akkor meg mért nem írtál vissza? - vont kérdőre, de már nem is volt dühös.

 - Megérdemelted, hogy vívódj egy kicsit.

 - Hogy te mennyire ki tudsz készíteni! - rázta hitetlenkedve a fejét, majd leugrott a padról, oda jött hozzám és átölelte a derekamat. - Valamilyen érthetetlen ok miatt megőrjítesz!

 - Érthetetlen o... - nem hagyta, hogy befejezzem, mert hirtelen a nyelvét a számban találtam, amit bevallom, kicsit sem bántam. Átkaroltam a nyakát és viszonoztam a csókját. Ő ezt biztatásnak vette, mert mert hirtelen lecsúszott a keze a hátamon, egész a fenekemig, majd a combomig és felültetett a katedrára, ő pedig a két combom közé furakodott.

 Persze én irtó zavarba jöttem, mert még soha nem támadtak le ennyire, de nem állítottam le.

 Sajnos.

 Mert a következő pillanatban kinyílt az ajtó.

24. fejezez

 Továbbra is ott toporogtam az osztály közepén és azon evődtem, hogy hogy úszhatnám meg ezt balhé nélkül. Mert bárhogyan is döntök, az lesz belőle.
 - Gyere! Veca foglalt nekünk helyet. - ragadott karon Karola és a leghátsó sorba vezetett, ahol Veca üldögélt egyedül. Összetoltunk két széket és hárman rázsúfolodtunk.
 - Örök hála! - súgtam oda Karolának.
 - Jöttem egyel neked. Tudod... Gábor miatt.
 Miután mindenki elhelyezkedett, a tanárnő megkért minket, hogy álljunk fel, keressünk egy partnert magunknak és meséljük el neki, hogy mit csináltunk a hétvégén. Persze mindezt angolul. Ja. És azt is kihangsúlyozta, hogy ha lehet az ellenkező nemből válasszunk partnert. Remek!
 Felálltam és kiszemeltem a legközelebbi hímneműt, aki nem más volt, mint Ármin. Megfogtam a két karját és szembe fordítottam magammal, ezzel jelezve a többiek felé, hogy ő az én párom. Épp kezdtem volna el dumálni, amikor valaki befurakodott közénk. Na vajon ki?
 - Bocs, Ármin, de azt hiszem lenyúltad a párom. - jegyezte meg lazán Márk.
 - Á, dehogy. Eddig neked őrizgettem, nehogy valaki lecsapja a kezedről. - pacsiztak le egymással, majd Ármin rám kacsintott és ott hagyott minket. Áruló!
  - Szóval, nem meséled el, hogy milyen volt a hétvégéd?
  - Mért nem mesélsz te? - kérdeztem.
  - Oké. De magyarul, mert félek, hogy angolul nem értenéd meg. - gúnyolódott, mire én megforgattam a szemem  és összefontam magam előtt a karom.
 - Ha szeretnéd tudni, ötösre állok angolból.
 - Oh, bocs. Elfelejtettem, hogy németből vagy annyira pocsék. - piszkált tovább. És mit ne mondjak, sikerült felhúznia.
 - Hagyj békén! Utállak! - hátat fordítottam neki azzal a szándékkal, hogy faképnél hagyom, de erre ő megfogta a karom és a hátamhoz simult, majd a fülembe suttogott.
 - Amikor megcsókollak, eszedbe sem jut ilyesmit mondani nekem. - lefagytam. És nem csak azért, amit mondott. Leginkább amiatt, hogy ilyen közel állt hozzám. Éreztem a hátamon a teste melegét, a szíve ritmusos dobbanásait. A lehelete csiklandozta a fülemet és jól eső borzongás futott végig rajtam.
 Megfordultam, hogy a szemébe nézzek. Egy lépést hátráltam, hogy ne legyünk annyira közel egymáshoz.
 - Mért csinálod ezt? - kérdeztem.
 - Mit? - vonta össze értetlenül a szemöldökét.
 - Ha jól értettem, azt mondtad, hogy szeretnél járni velem. Viszont nem teszel ennek érdekében semmit. Inkább gúnyolódsz és folyton megpróbálsz zavarba hozni. Szóval, elmondanád, hogy mit is akarsz pontosan? - az eddigi kaján vigyor eltűnt a képéről, helyette komolyan nézett a szemembe.
 - Megbeszélhetnénk ezt az órák végén?
 - Bocs, de ma nem érek rá. - ugyanis anyával rögtön suli után vásárolni megyünk. De ezt nem kötöttem az orrára.
  - Rendben. Akkor majd máskor. - mondta leszegett orral.

 A következő angol óra unalmasan telt. A tanárnő valami unalmas regényből olvasott fel nekünk. A strébereken kívül senki sem figyelt, de a tanárnő ezt valamiért észre sem vette.
 A szokásos kis csapatommal hagytam el a suli területét. Vagyis Vecával, Karolával, Nettivel és Dettivel. A hátunk mögött pár méterrel jött Ármin, Bálint és Márk, amit megpróbáltam figyelmen kívül hagyni. Elköszöntem a lányoktól és az útszéli parkolóban anya kocsiját kerestem a szememmel, amit nemsokára meg is találtam, de a vezető ülésnél senki sem ült. Ehelyett egy ismerős alak támaszkodott a kocsi oldalának. Sötétszőke haja hosszabb volt és ziháltabb, mint mikor legutóbb láttam. Arca kissé borostás volt, az öltözete sportosan elegáns volt, mint általában. Az igazat megvallva, nagyon nagyon jóképű volt. A szemébe néztem, mire rám villantotta legszebb mosolyát. Ezután már nem is gondolkodtam. Elkezdtem szaladni felé, mire kitárta a két karját, így én beleugrottam, amikor odaértem. Hosszasan ölelgettük egymást, majd letett a földre (mivel eddig a lábam nem érintette azt).
 - Meghíztál húgi, vagy mért vagy nehezebb, mint legutóbb? - kérdezte viccelődve.
 - Nekem is hiányoztál! - adtam egy puszit az arcára.
 - Tudod, hogy te is.
 - De mégis mit keresel itt? Nem úgy volt, hogy csak Karácsonyra jössz? - érdeklődtem.
 - Sikerült hamarabb elszabadulnom.
 - Anyáék tudták, hogy jössz?
 - Igen. Megkértem őket, hogy ne szóljanak neked. Szuper meglepetés vagyok, mi? - terelt közben be a kocsiba, majd ő is beszállt.
 - Vegyél vissza az egódból. - böktem oldalba.
  - Egyedül csak te bajlódsz az egómmal. Másoknak bejön.
 - Mások buta emberek. - adtam meg a választ, mire ő el kezdett nevetni. - Mi van?
 - Még, hogy az én egóm nagy.  - csóválta a fejét.
 - Van kitől tanulnom. - vontam meg a vállam.  - Amúgy hova megyünk?
 - Haza. Vár az ünnepi ebédem.
 Ekkor érkezett egy sms-en. Kivettem a zsebemből a mobilom és megnyitottam az üzenetet.
Márk: "Jól mulatsz? Most már értem mért nincs ma rám időd"

23. fejezet

 A szombat és vasárnap elég unalmasan telt. Elmeséltem Vecának és Karolának a péntek estémet, de megkértem, hogy ne faggassanak, mert több energiám nincs ehhez a témához. Ezután egész nap döglöttem az ágyban és - nem tagadom - vártam egy hívást. De az a hívás nem érkezett. Erre kicsit bepipultam, de Krisznek sikerült elterelnie a figyelmem, amikor áthívott a szobájába akció filmet nézni. Ezután pedig olvasással tereltem el a figyelmem, befejeztem a Szívatást. A könyv végén már nem is kellett nekem más fiú, csakis Jared. Komolyan mondom, hogy még Horváth Márk után sem vágyakoztam. Persze, az is igaz, hogy végig, miközben a könyvet olvastam magamat képzeltem Tate helyébe, Jared szerepébe pedig... Márkot.
 Anyáék vasárnap estére haza érkeztek. Addigra már én is haza mentem és jó gyerek módjára rendet raktam és rendeltem egy pizzát az éhes szüleimnek és persze magamnak is. Pizzázás közben ők részletesen elmesélték a hétvégéjüket, közben én próbáltam érdeklődő fejet vágni. Ők is megkérdezték, hogy hogy telt a hétvégém, mire én is vázoltam az elmúlt két és fél napot, pár részletet kihagyva.
 Nem tudtam, hogy mire számítsak hétfőn a suliban, ezért kicsit idegesen léptem be az iskola területére. Mikor beértem az osztályba, azt kívántam bárcsak ma gyalog jöttem volna suliba, mert akkor későbbre érek be és nem kell Bálinttal kettesben lennem. De sajnos ezen már nem változtathattam.
 - Szia. - köszöntem feszengve és reméltem, hogy nem említi meg Márkot.
  - Csá, Anna! Hogy telt a hétvégéd? Jót buliztál péntek este? - kérdezte sunyin vigyorogva.
 - Gondolom, mindenről tudsz. - fordultam hátra a székemen, hogy szemben legyek vele.
 - Ja. Eléggé tájékozott vagyok. - mivel nem mondtam semmit, Bálint folytatta. - Tudom, hogy most haragszol Márkra, de ne légy dühös rá. Gyakran hamarabb beszél, mint gondolkodik a lobbanékony természete miatt, tényleg komolyan gondolta azokat a dolgokat, amiket mondott.
 - Te lettél a védő ügyvédje? - kérdeztem gúnyosan, miután befejezte a mondanivalóját.
 - Nem. A legjobb barátja vagyok, aki szeretné, ha végre összejönne egy olyan lánnyal, aki iránt tényleg érdeklődik.
 - Ezt úgy mondod, mintha az eddigi barátnői nem érdekelték volna.
 Erre már nem tudott válaszolni, mivel az ajtón hangos ricsajjal beérkezett Ármin, Tomi és az ikrek. Szóval a beszélgetés félbe maradt, de szerintem itt még nem fejeződött be.
 A nap folyamán el kellett mesélnem újra Vecának és Karolának a péntek estémet és nem kíméltek a kérdéseikkel.
 Az utolsó két óránk angol volt. Rögtön becsengetés után a tanárnő bejött a termünkbe és megkért minket, hogy menjünk át a 11.B osztályába, mert nekik is angol órájuk van, de hiányzik a tanáruk, így most együtt tartsuk meg a következő két órát. Ez volt az a pillanat, amikor legszívesebben haza futottam volna. Vonakodva szedtem össze a cuccaimat és vánszorogtam a többiek után.
 Belépve a 11 osztálytermébe megálltam és szét néztem, hogy helyet keressek magamnak, de véletlenül össze akadt a pillantásom a Márkéval. Nem tudtam leolvasni az arcáról, hogy dühös-e még vagy már megenyhült. Elkaptam róla a pillantásom, amikor valaki a nevemen szólított.
 - Hé, Anna! Gyere ide! - hallottam Áron hangját.
 Mikor tudatosult bennem, hogy azt akarja, hogy a helyére üljek, eszembe jutott, hogy mit mondott Márk a  bulin. Hogy Áron szerelmes belém. Újból Márkra pillantottam, aki könyörgő tekintettel nézett rám, azt sugallva, hogy ne menjek oda Áronhoz. Viszont, amikor Áronra néztem láttam rajta, hogy várja, hogy leüljek hozzá. Hirtelen bepánikoltam. Ha most nem megyek oda Áron, tudni fogja, hogy az csakis Márk miatt van, és emiatt elveszíthetem a barátságát. Viszont, ha oda megyek, akkor Márk örökre megutál. És én egyiket sem akarom. Kit áldozzak fel a másikért?

22. fejezet

 Amikor megéreztem az ajkát az ajkamon, nem tudtam nem viszonozni a csókját. Úgy éreztem, hogy túl nagy köztünk a távolság, ezért közelebb húzódtam hozzá, mire ő megfogta a derekamat és az ölébe ültetett. Sikkantottam egyet, de ő betapasztotta a számat a sajátjával. Annyira puha volt az ajka. És finom. És ellenállhatatlan. Nem akartam abbahagyni és ő sem. Két kezembe vettem az arcát és úgy csókoltam, miközben az ő keze el-el kalandozott lejjebb és feljebb. Ha valaki más tapizott volna, már rég felpofoztam volna, mint Edet, de Márknak bármit megengedtem volna. Azt hiszem teljesen belezúgtam.
 - Basszus! - hallottunk egy döbbent hangot az ajtó irányából. Megszakítottuk a csókot, de nem mozdultunk.
 Felismertem a hangot és szégyenemben Márk nyakába fúrtam a fejem. Krisz állt az ajtóban.
 - Anna! Negyed órája még könyörögtél, hogy ne hagyjalak Márkkal, most meg az öléből sem akarsz kimászni? - kérdezte Krisz gúnyosan, ami még rosszabb a dühösnél is. Elvörösödtem, és még mindig nem volt hajlandó felnézni Márk nyakhajlatából. Márk kuncogni kezdett Krisz beszólásán, mire én le akartam mászni az öléből, de sikertelenül, mivel szorosan tartott. - Felvilágosítanátok arról, hogy mi van köztetek?
 - Nem vagy mérges? - kérdeztem és most már sikerült kicsusszannom Márk karjai közül. Csak akkor vettem észre, hogy Betty is ott áll Krisz mellett. Szórakozottan, de egyben kedvesen is rámmosolygott.
 - Rád nem. De Márkról ezt nem mondhatom el.
 - Mért? Azt mondtad, hogy ne hagyjam, hogy letapizzák. Teljesítettem a feladatom. - mondta Márk halálnyugodtan.
 - Ezt mondtam, de ez neked is tilos volt. Méghozzá te meg is csókoltad.
 - Nem mintha bánta volna.
 - Hé! Én is itt vagyok. - szóltam bele a beszélgetésbe, de mintha meg sem hallották volna.
 - Márk, a barátom vagy, de nem hagyom, hogy szórakozz vele. - jelentette ki Krisz. Jól estek a szavai, mert éreztette, hogy fontos vagyok neki, de reméltem, hogy téved és Márk nem csak szórakozik velem.
 - Nem szórakozom vele. - mondta Márk a szemembe nézve, engem pedig elárasztott a megkönnyebbülés, vele együtt a pír is.
 - Ez mennyire biztos? - érdeklődött tovább Krisz.
 - Annyira, hogy már megkérdeztem volna, hogy szeretne a barátnőm lenni, ha ti nem zavartok meg. - döbbent csend következett. Márk tekintete még mindig rajtam függött. Nem tudtam eldönteni, hogy tényleg ezt mondta, vagy rosszul hallottam.
 Úgy egy fél perc után úgy döntöttem, hogy inkább mégis hiszek a fülemnek. Ebben közre játszott az is, hogy Krisz és Betty magunkra hagyott, valami olyasmit mondva azelőtt, hogy akkor beszéljük meg.
 - Megértem, ha nemet mondasz. Gyakran bunkó vagyok és néha szándékosan az idegeidre megyek...
 - Várj, várj, várj! Te komolyan gondolod? - kérdeztem, mert még mindig nem voltam biztos benne.
 - Mért ennyire hihetetlen?
 - Mert te... te vagy. Én meg csak az új lány. - vontam meg a vállam.
 - Az új lánynak sikerült felkeltenie az érdeklődésem. - a mondatára zavarba jöttem, lesütöttem a szemem és próbáltam elfojtani egy mosolyt, sikeretlenül. Legközelebb amikor felnéztem már előttem állt. - Mi a válaszod?
 - Szerinted, ha hagyom, hogy megcsókolj, akkor mi a válaszom? - válaszoltam kérdéssel a kérdésére.
 - Akkor Áronnak is igent mondanál? - ezzel a mondatával sikerült tönkre vágnia a romantikus pillanatot.
 - Mi? Most hogy jön ide Áron? - kérdeztem és hátráltam egy lépést.
 - Neki is hagytad, hogy megcsókoljon.  - mondta és megfeszült a válla az emlék hatására.
 - Csak egyszer, és csakis a játék kedvéért.
 - Na és a kézen fogva sétálás? - vont kérdőre és már nem olyan volt az arca, mint eddig. Kezdett dühbe gurulni.
 - Barátok vagyunk. - fontam karba a kezem.
 - Kérdezd meg, hogy ezt ő is így gondolja?
 - Mire akarsz kilyukadni?
 - Mégis mire? Szerelmes beléd! - a kijelentése sokként ért. Gábor is valami ilyesmit mondott, amikor vele ebédeltem, de ezt Márktól hallani sokkal másképp hangzik, sokkal valóságosabbnak. De nem lehet szerelmes belém! Akkor biztos próbálkozott volna valamivel a tudtomra adni.
 - Ez... nem igaz! - tiltakoztam.
 - Néha kinyithatnád a szemed! - mondta lekezelően és ez nagyon-nagyon rosszul esett.
 - Jó! Akkor én most megyek is! - válaszra sem várva, kitártam az ajtót és sietős léptekkel távoztam. Még hallottam, ahogy azt mondja, hogy "A francba!", de nem törődtem vele.
 Lent megkerestem Kriszt, ő pedig már tudta, hogy valami gond van, még mielőtt megszólaltam volna.
 - Haza szeretnél menni? - kérdezte aggódva.
 - Miattam nem muszáj neked is jönnöd, majd megyem busszal.
 - Szó sem lehet róla! Betty is elment úgy két perce, úgyhogy felőlem mehetünk.
 A hazaúton nem nagyon beszélgettünk, csak annyit kérdezett, hogy ki kell-e herélnie Márkot. Elmondtam, hogy nem kell erőszakot alkalmaznia, mert Márkkal csak a szokásos módon összekaptunk.
 Krisz szülei még ébren voltak, amikor haza értünk. A nappaliban tévéztek.
 - Hogy-hogy ilyen korán itthon vagytok? Még tizenegy sincs. - kérdezte meglepetten Jóci bácsi.
 - Kicsit unatkoztunk. - válaszolta Krisz.
 - Ha éhesek vagytok, van pástétom meg nutella a hűtőben. És maradt egy kis bolognai tészta tegnap estétől. - mondta Elza néni.
 - Én ennék valamit. - jegyezte meg Krisz. - És te?
 - Azt hiszem jól esne egy kis nutella. - mondtam, mire a hasam is megkordult.
 - Túl sok édességet eszel. El fogsz hízni. - lökött meg játékosa, miközben a konyha felé tartottunk.
 - Akkor majd viszel magaddal kondizni.
 - Rendben. De mellettem nem lazsálhatsz!
 - Te olyannak ismersz engem?
 - Nálad lustább embert nem ismerek.
 - Hé! Ki kérem magamnak! Nem vagyok én annyira lusta. - tiltakoztam.
 - Csak nehogy olyan legyél, mint Garfield, mert akkor kitagadlak.
 Jó, hogy az embernek van családja, még akkor is, ha olyan bolondok a családtagjai, mint Krisz. Sőt, akkor a legjobb, ha ilyenek, mert másképp nem tudnának felvidítani egy ilyen rosszul végződött nap után. Ha pedig van nutella, az csak hab a tortán.

Sziasztok! Végre sikerült megírnom ezt a fejezetet is. Nagyon lassan haladtam, mert telefonról írtam. Sajnos a laptopom még nincs megjavítva. Állítólag egy hét múlva meglesz. Nézzétek el nekem, ha sok a helyesírási hiba. Majd mikor visszakapom a kicsikémet,majd átjavítom.
Jelezzétek, ha itt jártatok! :D Várom a komikat és pipákat!

Üdv, Daphné! :)

Sajnálom...

Sajnálom, hogy már rég nem hoztam részt, de sajnos elromlott a laptopom és telefonról elég nehézkésen megy az írás. Ígérem, amint tudom hozom a következő részt, addig is összeszedem a gondolataimat. :)
Szép hétvégét nektek! :D

21. fejezet

 Nem. Nem vagyok agresszív. De ezt nem tűrhettem el. Amúgy meg nem is gondolkodtam, a kezem önálló életre kelt.
 - Aú! - kapta a kezét az arcához - Jó erős az ütésed. - dörzsölte az arcát szórakozottan.
 - Jobb lett volna, ha féken tartod a kezed,  seggarc! - vett a védelmébe Krisz, miközben fenyegetően közelebb nyomult Edhez.
 - Bocs, Krisz! Én nem tudtam... tényleg nem tudtam, hogy veled van. - próbálta kihúzni magát a csávából, de nagyon be volt tojva.
 - Nem számít, hogy kivel van! Nem viselkedünk seggfejül egy lánnyal! Megértetted?! - kérdezte olyan hangsúllyal, amitől én is megijedtem, pedig nem rám volt dühös.
 - Me-eg.
 - Rendben! Gyere! - fogta meg a kezem, és bennebb vezetett a házba. - Szerinted mért mondtam, hogy cseréld le a farmert? Hát ezért! El sem hiszed, hogy mennyi szar alak jár ilyen bulikba.
 - Bocs, de honnat tudtam volna? Tudod jól, hogy a bulizás nem az én asztalom. - mentegetőztem.
 - Mindegy, hagyjuk. Ott vannak a haverjaim! - mutatott egy kanapéra, amire egy csomóan rá voltak zsúfolódva, azzal szemben egy dohányzóasztalon is ültek páran.
 Amikor megláttam a társaságot, kezdtem bepánikolni. Lányok is meg fiúk is voltak ott és legtöbbjük mind végzős. Egyiket sem ismertem személyesen, de elég népszerűek voltak a suliban.
 - Figyelj! - állítottam meg és szembe fordultam vele. - Szerintem itt van pár osztálytársam meg barátom, megyek és megkeresem őket.
 - Szó sem lehet róla. Nem maradhatsz őrizet nélkül.
 - Mi? Ezt nem mondod komolyan! Nem vagyok dedós! - mondtam mérgesen.
 - Látod, hogy mi történt az imént is. Úgy hogy gyere csak velem.
 Húzott tovább a barátai felé. A kanapéhoz érve köszönt mindenkinek és lepacsizott a haverjaival. Addig én csak ott esetlenül álldogáltam.
 - Kit hoztál magaddal? - érdeklődött egyik osztálytársa, Robi. A nevét onnat tudtam, hogy hallottam már a suliban, hogy így szólítsák őt. Persze ő nem ismert engem.
 - Ő Anna az unokatesóm. - Krisz kijelentése után Robi már bátorkodott végigmérni, ami miatt nagyon kellemetlenül éreztem magam. Ezek után bemutatta a barátait, de kevésnek maradt meg a neve.
 Szorítottak nekünk helyet a dohányzóasztalon, majd el kezdtek beszélgetni valamiről, ami engem hidegen hagyott, ezért inkább a tömeget pásztáztam. Voltak ismerős arcok a suliból, de legtöbbjüket csak látásból ismertem. Reménykedtem benne, hogy talán itt vannak Karoláék vagy Bálinték, de sehol sem láttam őket. Azt azonban észre vettem, hogy Krisz és egy Betty nevű lány folyton szemeznek meg mosolyognak egymásra, de csak ennyi. Még csak nem is beszélgetnek.
 - Hé! - löktem oldalba. - Menj és táncolj vele!
 - Mi? - tette az értetlent, mire felhúztam a szemöldököm. - Nem!
 - Na gyere! - húztam távolabb a többiektől a karjánál fogva. - Na ide figyelj! Nem azért jöttél, hogy bébiszitterkedj és én sem azért, hogy felügyeljenek. Szóval most fogod magad és szépen elmész Bettyvel táncolni!
 - Jó! De akkor rábízlak Robira. - jelentette ki komolyan.
 - Nane! Csak rá ne, könyörgöm!
 - Annácskát nyugodtan bízd csak rám. - szólt bele egy hang a beszélgetésbe.
 - És rá sem, kérlek! - néztem rá a legkönyörgöbb tekintetemmel.
 - Ti együtt énekeltetek, ugye? - kérdezte, mire mi bólintottunk. - Akkor gondolom már jól ismeritek egymást.
 - Persze. - vigyorgott Márk és rám kacsintott, mire a pulzusom is meglódult.
 - Akkor rád bízom Annát. És ne hagyd, hogy még egyszer letapizzák! - ezzel ott is hagyott minket és úgy tett, ahogy mondtam neki: felkérte Bettyt táncolni.
 - Mégis ki tapizott le? - kérdezte Márk, közben megfeszültek a vállai.
 - Nem számít. Már lerendeztem. - vontam vállat. Amúgy meg nagyobb mértékben Krisz rendezte le a fenyegető szavaival, de azért az én pofonom se volt semmi.
 - Ha nem mondod el, úgyis megtudom. Szóval? - fonta karba a kezét várakozóan.
 - Ed. - mondtam sóhajva.
 - Ed. - ismételte utánam.
 - Igen.
 - A seggfej! - fújtatott dühösen.
 - De ne aggódj. Mondtam már, hogy elintéztem őt. - mosolyogtam elégedetten.
 - És azt is megtudhatnám, hogy hogy csináltad?
 - Felpofoztam.
 - Hm... - bólintott elismerően, de volt benne egy kis gúny is. - Gondolom sikerült elijesztened magadtól.
 - Ne gúnyolódj! - böktem mellkason, mire ő elkapta a kezem.
 - Gyere, igyunk valamit! - kezdett húzni maga után. - Szereted a sört? - állt meg egy asztal előtt, ami tele volt mindenféle itallal.
 - Nem iszom alkoholt.
 - Nem is adnák neked alkoholt. De ez például alkoholmentes. - nyomott a kezembe egy citromos sört és magához is vett egyet.
 - Ez jó lesz!
 - Menjünk fel az emeletre! Ott kevesebben vannak.
 Kézen fogott és elindultunk az emelet felé. Gondolom, mondanom sem kell, hogy a szívem mennyire gyorsan kalapált. Már majdnem a lépcső előtt voltunk, amikor egy gyilkoló pillantással találtam szembe magamat. Márk barátnője úgy öt méterrel odébb állt és szúrósan méregetett minket. Rögtön kitéptem a kezem a Márkéból, mire megállt és kérdőn nézett rám.
 - Ez most komoly?! Itt van a barátnőd és te engem felügyelsz? - vontam kérdőre. - Amúgy meg, ha belelgondolok, akkor sem kellene ezt tenned, ha nem lenne itt. Nem hiszem el...
 - Nyugodj már le! Már nem a barátnőm. - oké. Annyira ledöbbentem, hogy meg sem tudtam szólalni. A belsőm viszont örömtáncot járt.
 - Öö...  De miért? - kérdeztem hülyén.
 - Csak. - vonta meg a vállát. - Most már mehetünk? - bólintottam, mire ő megfogta a kezem és a lépcső felé vezetett, ám ott keresztezték az utunkat.
 - Szia, Márk! Jó látni téged! - mosolygott csábosan az ex, viszont amikor rám nézett villámot szórt a szeme.
 - Szia, Blanka.
 - Ki ez? - mutatott felém. Milyen kedves!
 - Ő itt Anna. Anna, ő pedig Blanka. - mutatott be minket egymásnak.
 - Helló! - köszöntem oda, de ő újból Márknak szentelte a figyelmét.
 - Nincs kedved meginni velem valamit? - próbált tovább nyomulni, én pedig kezdtem bepöccenni.
 - Bocs, de Annával még bele sem ittunk a sörünkbe. - mutatta fel a még fel nem bontott dobozos sört. - Mi most megyünk. Jó szórakozást! - otthagytuk és felmentünk az emeletre.
 Bevallom, elképesztően jól esett, hogy inkább az én társaságomat választotta a Blankáé helyett. Talán nem is amiatt, mert kedvel vagy hasonlók, de akkor is. Most velem van és nem vele! Igaz, hogy nem úgy, ahogy szeretném... Inkább be sem fejezem ezt a mondatot, mert semmi értelme.
 Az emeleten is van valami "másodnappali" féle, vagy inkább játszó szoba, mert van ott egy biliárd és egy csócsó asztal. Mindkettőnél játszódtak, de Márkot nem érdekelte, mivel tovább húzott maga után egy ajtóig. Kinyitotta, majd még mindig a kezemet fogva bevezetett. Egy hálószobában találtam magam, ami biztos a házigazdáé volt, akinek már nem emlékszem a nevére.
 - Nem lesz gond, hogy itt vagyunk? - tettem fel feszengve a kérdést. De nem azért feszengtem, mert féltem, hogy ide tilos belépnünk, inkább azért, mert ketten voltunk egy helyiségbe Márkkal. Igaz, hogy nem ez az első eset, hogy kettesben vagyunk, de az, amikor náluk voltam valahogy más volt.
 - Ha baj lenne, akkor bezárták volna az ajtót.
 Leült az ágyra és kibontotta a sörét. Én is ugyanezt tettem, hogy ne csak álldogáljak esetlenül a szoba közepén.
 - Kinyissam a söröd? - kérdezte.
 - Kösz, de egydül is megy.
 Egy ideig csak ültünk szótlanul és a sört iszogattuk. Elég kínos szitu volt, de nem tudtam, hogy milyen témával szakítsam félbe a csendet. De neki volt mondanivalója.
 - Sajnálom a Blankás szitut.
 - Nem a te hibád. Szerintem szeretne téged visszaszerezni.
 - Nem csak erre gondoltam. - mondta, majd tartott pár másodperc szünetet. - Sajnálom, hogy nem mondtam el akkor, hogy van valakim. Az AKKOR azt jelenti, amikor megcsókolt.
 - Mért nem mondtad el? - tettem fel az első kérdést, ami a legjobban érdekelt.
 - A kirándulás után szakítani akartam vele.
 - De nem szakítottál rögtön azután. - világítottam rá a lényegre.
 - Nem. Mert dühös voltam.
 - Rám. - jelentettem ki.
 - Igen, de - hidd el - magamra sokkal jobban. - kortyolt egy nagyot a söréből, majd letette a földre.
 - Magadra? Miért?
 - Mert egy béna helyet választottam. - csóválta meg bosszúsan a fejét.
 - Tessék? - kérdeztem vissza döbbenten, mert azt hittem rosszul hallok.
 - Egy olyan helyet kellett volna választanom, ahol biztosan nem nyitnak ránk. - Basszus! Basszus! Basszus! - Jól hallottad. Ne nézz így rám! - kivette a kezemből a sörös dobozt és az övé mellé letette a földre. - Valószínűleg ez is egy rossz hely és 85% az esély arra, hogy ránk nyitnak, de most megint meg foglak csókolni!
 És megcsókolt.

Sziasztok! Sokat nem fűznék hozzá a részhez, csak annyit, hogy remélem tetszett. :)
Kérlek hagyjatok jelet magatok után!

Üdv, Daphne! 

20. fejezet

 Csütörtök délután elmentem Áronnal moziba úgy, ahogy megbeszéltük és kívánságom szerint megnéztük a Rango-t. Nagyon sokat nevettünk, még akkor is amikor nem volt benne semmi vicces, ezért kétszer is megszólítottak minket, de ez sem tudta elvenni a jókedvünket. Szóval nagyon szuperül éreztük magunkat.

 Amikor haza értem a szüleim azzal a hírrel vártak, hogy kaptak egy értesítést, ami arról szól, hogy nyertek egy wellness hétvégét Siklóson (persze csak két személyre), amit kár lenne kihagyni. Mondtam nekik, hogy nem bánom, ha elmennek nélkülem. Persze nagyon örültek a válaszomnak. Elmondták, hogy holnap reggel nyolckor indulnak, már ki is vették mindketten a holnapi szabit, vasárnap estére pedig hazajönnek. Így jött össze az, hogy a hétvégémet Elza néniéknél töltöttem, vagyis Kriszéknél.

 Pénteken suli után haza mentem, összeszedtem pár cuccot, amire szükségem lehet a következő két napban, utána át is cuccoltam a rokonokhoz. A vendég szobát kaptam meg, ahová ideiglenesen be is költöztem.

 Épp a ruháimat csomagoltam ki, amikor Krisz rontott be a szobámba és levágta magát az ágyra.

 - Hé! Most igazítottam meg az ágyneműt! - szóltam rá.

 - Na és? Így is, úgy is összefiszkolod. - vont vállat.

 Mivel az én laptopom volt a közelben, így Krisz azt az ölébe vette és zenét tett rajta. Én befejeztem a cuccaim pakolását és a kezembe vettem az angol és kémia füzetem, hogy gyorsan leírjam hétőre a házit.

 - Ne tanulj, már! - próbálta kikapni a kezemből az angol füzetem.

 - Miért?

 - Van időd egész hétvégén.

 - Ha leírom most, akkor nem kell bajlódnom vele máskor. - adtam meg a választ, amin elgondolkodott.

 - Hm, ezen még így nem gondolkodtam el.

 Ezek után hagyott házit írni, de még mindig üvölttette a zenét. Szerencsére sikerült gyorsan leírnom a kémiát és az angolt is és már be is csomagoltam hétfőre a táskámba.

 - Ma este egyik osztálytársamnál hazi buli lesz. Jössz? - kérdezte, amikor leültem mellé, hogy megnézzem, mit csinál.

 - Hát...nem is tudom. Nem szokásom bulizni. - húztam el a szám, bár egyik részem szívesen ment volna.

 - Gyere már! Csak egy ártatlan buli lesz. - nógatott tovább.

 - Ártatlan? Azt kétlem...

 - Oké, nem ártatlan, de nem lesz ott semmi gáz.

 - De fogalmam sincs, hogy mit vesznek fel a lányok egy ilyen buliba. - ez igaz volt. Tényleg nem tudtam. Az amerikai tinifilmekben, könyvekben a lányok mindig szexi ruhácskákat hordanak ilyen alkalmakkor, de ez itt nem Amerika.

 - Tél van és hideg. A legtöbb lány ilyenkor farmert szokott felvenni, kivéve azok, akiknek feltűnési viszketegségük van. Biztosan van egy szexi farmerod. - magyarázta.

 - Farmerom az van, de honnat tudjam, hogy azt szexinek tartsák mások, vagy nem? - kérdeztem széttárt karral.

 - Majd én megmondom, miután elkészültél. Pontosan két órád van rá. - nézett rá az órára, majd ott hagyott egyedül.

 Gyorsan lezuhanyoztam és hagytam, hogy magától megszáradjon a hajam, mert így egyenes lesz és nem kell sokat bajlódnom vele. Nem hoztam sok ruhát, de egy fél órát töltöttem azok előtt, amik itt voltak, amíg kiválasztottam a megfelelő darabokat. Felvettem azt a csőfarmert, amit az előadáson viseltem (igen, azt ami annyira rámfeszül), mellé pedig egy fekete csipke bluzot, aminek az ujj része átlátszó csipke és a könyökömig ér. A smikkel nem vaciláltam sokat, csak egy kis szempillaspirált és az eperszínű és illatű labellomat használtam.

 - Kész vagy? - nyitott be kopogás nélkül Krisz.

 - Így jó leszek? - fordultam körbe.

 - Nem. - mondta komolyan, mire értetlenül néztem rá. Nem tudtam eldönteni, hogy mi nem jó rajtam. - Vegyél át egy másik nadrágot!

 - Mégis miért? Nem elég szexi?

 - Azért, mert nem szeretném egész este a testőröd szerepét játszani.

 - Nem is kell. Amúgy meg a többi nadrágom nem passzol a felsőmmel. - mutattam a vadiúj ruhadarabomra.

 - Ami azt illeti, azt is átvehetnéd...

 - Jajj, ne már! Inkább menjünk, vagy itthon maradok! - csebre vágtam a mobilom és pár forintot, majd a földszintre mentem, hogy felvegyem a fekete bokacsizmám. A kabátomat levettem a fogasról és azt is felvettem, Krisz is ugyanígy tett.

 - Anya, apa! Elmentünk! - kiáltotta Krisz, hogy meghallják a szülei.

 - Várjatok csak! - sietett ki az előszobába Jóci bácsi. - Először is: vigyázz Annára!

 - Emiatt nem kell aggódnod! - nyugtatta Krisz.

 - Másodszor pedig: éjfélre itthon legyetek!

 - Ne már, apa! Akkor van a buli közepe és legjobb része.

 - Akkor fél egyre.

 - Egyre.

 - Háromnegyed egy és ez az utolsó szavam.

 - Oké. - egyezett bele nem túl vidáman.

 Krisz kölcsön kérte az anyukája kocsiját. Mikor van rá lehetősége szeret menőzni, mivel egy hónapja megszerezte a jogsiját. A kocsiút kb. húsz percig tartott. Egy eléggé nagy ház előtt parkoltunk le, amiből üvöltött a zene és mindenhol égve volt a villany. Kevés autó parkolt itt, ezért kicsit megnyugodtam, hogy nem lesz annyira csúfolásig tele a ház, hogy az ember úgy érzi, hogy mindjárt klausztrofóbiát kap.
 Kiszálltunk a kocsiból és a ház felé vettük az irányt. Az ajtó előtt Krisz maga elé tessékelt, mivelhogy a "Hölgyeké az elsőbbség", de inkább megkértem, hogy menjen ő elől, mivel nekem teljesen ismeretlen a terep. De most már elismerem, hogy ez nagy hiba volt a részemről.
 Az bejárati ajtó nyitva volt, ezért csak pár emberen kellett árverekednünk magunkat és már bent is voltunk. Nem számítottam arra, ami bent fogadott. Egy szóval: káosz. Még körül sem néztem normálisan, amikor valaki belemarkolt, igen.... a fenekembe. Gyorsan megfordultam  és szembe találtam magam egy eléggé kába, de vigyorgó tekintettel.
 - Hé, te ismerős va... - nem tudta befejezni a mondatát. A kezem reflexszerűen mozdult és meg sem állt az arcáig, amin óriásit csattant.

Sziasztok! Rég nem írtam, tudom. Sajnos nemrég elveszítettem a nagymamámat és az eszem egyáltalán nem állt a történetre. Most már kezdek belenyugodni a veszteségbe és olyan lenni, mint régen. Emiatt egy kicsit bűntudatom van. Nem tudom, hogy ti voltatok már ilyen helyzetben, de egyik részem szeretne tovább lépni, a másik pedig még mindig gyászolni. Szóval jelenleg a kettő között vagyok. Amikor a suliban vagyok, úgy érzem, hogy minden olyan, mint régen, de amikor haza érek rámtör a hiányérzet.
Ennyit rólam. Remélem, hogy tetszett a rész és várjátok a következőt. Ha igen, akkor pipáljatok és ha van kedvetek, akkor írjatok kommentet.
Üdv, Daphne! :)