21. fejezet

 Nem. Nem vagyok agresszív. De ezt nem tűrhettem el. Amúgy meg nem is gondolkodtam, a kezem önálló életre kelt.
 - Aú! - kapta a kezét az arcához - Jó erős az ütésed. - dörzsölte az arcát szórakozottan.
 - Jobb lett volna, ha féken tartod a kezed,  seggarc! - vett a védelmébe Krisz, miközben fenyegetően közelebb nyomult Edhez.
 - Bocs, Krisz! Én nem tudtam... tényleg nem tudtam, hogy veled van. - próbálta kihúzni magát a csávából, de nagyon be volt tojva.
 - Nem számít, hogy kivel van! Nem viselkedünk seggfejül egy lánnyal! Megértetted?! - kérdezte olyan hangsúllyal, amitől én is megijedtem, pedig nem rám volt dühös.
 - Me-eg.
 - Rendben! Gyere! - fogta meg a kezem, és bennebb vezetett a házba. - Szerinted mért mondtam, hogy cseréld le a farmert? Hát ezért! El sem hiszed, hogy mennyi szar alak jár ilyen bulikba.
 - Bocs, de honnat tudtam volna? Tudod jól, hogy a bulizás nem az én asztalom. - mentegetőztem.
 - Mindegy, hagyjuk. Ott vannak a haverjaim! - mutatott egy kanapéra, amire egy csomóan rá voltak zsúfolódva, azzal szemben egy dohányzóasztalon is ültek páran.
 Amikor megláttam a társaságot, kezdtem bepánikolni. Lányok is meg fiúk is voltak ott és legtöbbjük mind végzős. Egyiket sem ismertem személyesen, de elég népszerűek voltak a suliban.
 - Figyelj! - állítottam meg és szembe fordultam vele. - Szerintem itt van pár osztálytársam meg barátom, megyek és megkeresem őket.
 - Szó sem lehet róla. Nem maradhatsz őrizet nélkül.
 - Mi? Ezt nem mondod komolyan! Nem vagyok dedós! - mondtam mérgesen.
 - Látod, hogy mi történt az imént is. Úgy hogy gyere csak velem.
 Húzott tovább a barátai felé. A kanapéhoz érve köszönt mindenkinek és lepacsizott a haverjaival. Addig én csak ott esetlenül álldogáltam.
 - Kit hoztál magaddal? - érdeklődött egyik osztálytársa, Robi. A nevét onnat tudtam, hogy hallottam már a suliban, hogy így szólítsák őt. Persze ő nem ismert engem.
 - Ő Anna az unokatesóm. - Krisz kijelentése után Robi már bátorkodott végigmérni, ami miatt nagyon kellemetlenül éreztem magam. Ezek után bemutatta a barátait, de kevésnek maradt meg a neve.
 Szorítottak nekünk helyet a dohányzóasztalon, majd el kezdtek beszélgetni valamiről, ami engem hidegen hagyott, ezért inkább a tömeget pásztáztam. Voltak ismerős arcok a suliból, de legtöbbjüket csak látásból ismertem. Reménykedtem benne, hogy talán itt vannak Karoláék vagy Bálinték, de sehol sem láttam őket. Azt azonban észre vettem, hogy Krisz és egy Betty nevű lány folyton szemeznek meg mosolyognak egymásra, de csak ennyi. Még csak nem is beszélgetnek.
 - Hé! - löktem oldalba. - Menj és táncolj vele!
 - Mi? - tette az értetlent, mire felhúztam a szemöldököm. - Nem!
 - Na gyere! - húztam távolabb a többiektől a karjánál fogva. - Na ide figyelj! Nem azért jöttél, hogy bébiszitterkedj és én sem azért, hogy felügyeljenek. Szóval most fogod magad és szépen elmész Bettyvel táncolni!
 - Jó! De akkor rábízlak Robira. - jelentette ki komolyan.
 - Nane! Csak rá ne, könyörgöm!
 - Annácskát nyugodtan bízd csak rám. - szólt bele egy hang a beszélgetésbe.
 - És rá sem, kérlek! - néztem rá a legkönyörgöbb tekintetemmel.
 - Ti együtt énekeltetek, ugye? - kérdezte, mire mi bólintottunk. - Akkor gondolom már jól ismeritek egymást.
 - Persze. - vigyorgott Márk és rám kacsintott, mire a pulzusom is meglódult.
 - Akkor rád bízom Annát. És ne hagyd, hogy még egyszer letapizzák! - ezzel ott is hagyott minket és úgy tett, ahogy mondtam neki: felkérte Bettyt táncolni.
 - Mégis ki tapizott le? - kérdezte Márk, közben megfeszültek a vállai.
 - Nem számít. Már lerendeztem. - vontam vállat. Amúgy meg nagyobb mértékben Krisz rendezte le a fenyegető szavaival, de azért az én pofonom se volt semmi.
 - Ha nem mondod el, úgyis megtudom. Szóval? - fonta karba a kezét várakozóan.
 - Ed. - mondtam sóhajva.
 - Ed. - ismételte utánam.
 - Igen.
 - A seggfej! - fújtatott dühösen.
 - De ne aggódj. Mondtam már, hogy elintéztem őt. - mosolyogtam elégedetten.
 - És azt is megtudhatnám, hogy hogy csináltad?
 - Felpofoztam.
 - Hm... - bólintott elismerően, de volt benne egy kis gúny is. - Gondolom sikerült elijesztened magadtól.
 - Ne gúnyolódj! - böktem mellkason, mire ő elkapta a kezem.
 - Gyere, igyunk valamit! - kezdett húzni maga után. - Szereted a sört? - állt meg egy asztal előtt, ami tele volt mindenféle itallal.
 - Nem iszom alkoholt.
 - Nem is adnák neked alkoholt. De ez például alkoholmentes. - nyomott a kezembe egy citromos sört és magához is vett egyet.
 - Ez jó lesz!
 - Menjünk fel az emeletre! Ott kevesebben vannak.
 Kézen fogott és elindultunk az emelet felé. Gondolom, mondanom sem kell, hogy a szívem mennyire gyorsan kalapált. Már majdnem a lépcső előtt voltunk, amikor egy gyilkoló pillantással találtam szembe magamat. Márk barátnője úgy öt méterrel odébb állt és szúrósan méregetett minket. Rögtön kitéptem a kezem a Márkéból, mire megállt és kérdőn nézett rám.
 - Ez most komoly?! Itt van a barátnőd és te engem felügyelsz? - vontam kérdőre. - Amúgy meg, ha belelgondolok, akkor sem kellene ezt tenned, ha nem lenne itt. Nem hiszem el...
 - Nyugodj már le! Már nem a barátnőm. - oké. Annyira ledöbbentem, hogy meg sem tudtam szólalni. A belsőm viszont örömtáncot járt.
 - Öö...  De miért? - kérdeztem hülyén.
 - Csak. - vonta meg a vállát. - Most már mehetünk? - bólintottam, mire ő megfogta a kezem és a lépcső felé vezetett, ám ott keresztezték az utunkat.
 - Szia, Márk! Jó látni téged! - mosolygott csábosan az ex, viszont amikor rám nézett villámot szórt a szeme.
 - Szia, Blanka.
 - Ki ez? - mutatott felém. Milyen kedves!
 - Ő itt Anna. Anna, ő pedig Blanka. - mutatott be minket egymásnak.
 - Helló! - köszöntem oda, de ő újból Márknak szentelte a figyelmét.
 - Nincs kedved meginni velem valamit? - próbált tovább nyomulni, én pedig kezdtem bepöccenni.
 - Bocs, de Annával még bele sem ittunk a sörünkbe. - mutatta fel a még fel nem bontott dobozos sört. - Mi most megyünk. Jó szórakozást! - otthagytuk és felmentünk az emeletre.
 Bevallom, elképesztően jól esett, hogy inkább az én társaságomat választotta a Blankáé helyett. Talán nem is amiatt, mert kedvel vagy hasonlók, de akkor is. Most velem van és nem vele! Igaz, hogy nem úgy, ahogy szeretném... Inkább be sem fejezem ezt a mondatot, mert semmi értelme.
 Az emeleten is van valami "másodnappali" féle, vagy inkább játszó szoba, mert van ott egy biliárd és egy csócsó asztal. Mindkettőnél játszódtak, de Márkot nem érdekelte, mivel tovább húzott maga után egy ajtóig. Kinyitotta, majd még mindig a kezemet fogva bevezetett. Egy hálószobában találtam magam, ami biztos a házigazdáé volt, akinek már nem emlékszem a nevére.
 - Nem lesz gond, hogy itt vagyunk? - tettem fel feszengve a kérdést. De nem azért feszengtem, mert féltem, hogy ide tilos belépnünk, inkább azért, mert ketten voltunk egy helyiségbe Márkkal. Igaz, hogy nem ez az első eset, hogy kettesben vagyunk, de az, amikor náluk voltam valahogy más volt.
 - Ha baj lenne, akkor bezárták volna az ajtót.
 Leült az ágyra és kibontotta a sörét. Én is ugyanezt tettem, hogy ne csak álldogáljak esetlenül a szoba közepén.
 - Kinyissam a söröd? - kérdezte.
 - Kösz, de egydül is megy.
 Egy ideig csak ültünk szótlanul és a sört iszogattuk. Elég kínos szitu volt, de nem tudtam, hogy milyen témával szakítsam félbe a csendet. De neki volt mondanivalója.
 - Sajnálom a Blankás szitut.
 - Nem a te hibád. Szerintem szeretne téged visszaszerezni.
 - Nem csak erre gondoltam. - mondta, majd tartott pár másodperc szünetet. - Sajnálom, hogy nem mondtam el akkor, hogy van valakim. Az AKKOR azt jelenti, amikor megcsókolt.
 - Mért nem mondtad el? - tettem fel az első kérdést, ami a legjobban érdekelt.
 - A kirándulás után szakítani akartam vele.
 - De nem szakítottál rögtön azután. - világítottam rá a lényegre.
 - Nem. Mert dühös voltam.
 - Rám. - jelentettem ki.
 - Igen, de - hidd el - magamra sokkal jobban. - kortyolt egy nagyot a söréből, majd letette a földre.
 - Magadra? Miért?
 - Mert egy béna helyet választottam. - csóválta meg bosszúsan a fejét.
 - Tessék? - kérdeztem vissza döbbenten, mert azt hittem rosszul hallok.
 - Egy olyan helyet kellett volna választanom, ahol biztosan nem nyitnak ránk. - Basszus! Basszus! Basszus! - Jól hallottad. Ne nézz így rám! - kivette a kezemből a sörös dobozt és az övé mellé letette a földre. - Valószínűleg ez is egy rossz hely és 85% az esély arra, hogy ránk nyitnak, de most megint meg foglak csókolni!
 És megcsókolt.

Sziasztok! Sokat nem fűznék hozzá a részhez, csak annyit, hogy remélem tetszett. :)
Kérlek hagyjatok jelet magatok után!

Üdv, Daphne! 

20. fejezet

 Csütörtök délután elmentem Áronnal moziba úgy, ahogy megbeszéltük és kívánságom szerint megnéztük a Rango-t. Nagyon sokat nevettünk, még akkor is amikor nem volt benne semmi vicces, ezért kétszer is megszólítottak minket, de ez sem tudta elvenni a jókedvünket. Szóval nagyon szuperül éreztük magunkat.

 Amikor haza értem a szüleim azzal a hírrel vártak, hogy kaptak egy értesítést, ami arról szól, hogy nyertek egy wellness hétvégét Siklóson (persze csak két személyre), amit kár lenne kihagyni. Mondtam nekik, hogy nem bánom, ha elmennek nélkülem. Persze nagyon örültek a válaszomnak. Elmondták, hogy holnap reggel nyolckor indulnak, már ki is vették mindketten a holnapi szabit, vasárnap estére pedig hazajönnek. Így jött össze az, hogy a hétvégémet Elza néniéknél töltöttem, vagyis Kriszéknél.

 Pénteken suli után haza mentem, összeszedtem pár cuccot, amire szükségem lehet a következő két napban, utána át is cuccoltam a rokonokhoz. A vendég szobát kaptam meg, ahová ideiglenesen be is költöztem.

 Épp a ruháimat csomagoltam ki, amikor Krisz rontott be a szobámba és levágta magát az ágyra.

 - Hé! Most igazítottam meg az ágyneműt! - szóltam rá.

 - Na és? Így is, úgy is összefiszkolod. - vont vállat.

 Mivel az én laptopom volt a közelben, így Krisz azt az ölébe vette és zenét tett rajta. Én befejeztem a cuccaim pakolását és a kezembe vettem az angol és kémia füzetem, hogy gyorsan leírjam hétőre a házit.

 - Ne tanulj, már! - próbálta kikapni a kezemből az angol füzetem.

 - Miért?

 - Van időd egész hétvégén.

 - Ha leírom most, akkor nem kell bajlódnom vele máskor. - adtam meg a választ, amin elgondolkodott.

 - Hm, ezen még így nem gondolkodtam el.

 Ezek után hagyott házit írni, de még mindig üvölttette a zenét. Szerencsére sikerült gyorsan leírnom a kémiát és az angolt is és már be is csomagoltam hétfőre a táskámba.

 - Ma este egyik osztálytársamnál hazi buli lesz. Jössz? - kérdezte, amikor leültem mellé, hogy megnézzem, mit csinál.

 - Hát...nem is tudom. Nem szokásom bulizni. - húztam el a szám, bár egyik részem szívesen ment volna.

 - Gyere már! Csak egy ártatlan buli lesz. - nógatott tovább.

 - Ártatlan? Azt kétlem...

 - Oké, nem ártatlan, de nem lesz ott semmi gáz.

 - De fogalmam sincs, hogy mit vesznek fel a lányok egy ilyen buliba. - ez igaz volt. Tényleg nem tudtam. Az amerikai tinifilmekben, könyvekben a lányok mindig szexi ruhácskákat hordanak ilyen alkalmakkor, de ez itt nem Amerika.

 - Tél van és hideg. A legtöbb lány ilyenkor farmert szokott felvenni, kivéve azok, akiknek feltűnési viszketegségük van. Biztosan van egy szexi farmerod. - magyarázta.

 - Farmerom az van, de honnat tudjam, hogy azt szexinek tartsák mások, vagy nem? - kérdeztem széttárt karral.

 - Majd én megmondom, miután elkészültél. Pontosan két órád van rá. - nézett rá az órára, majd ott hagyott egyedül.

 Gyorsan lezuhanyoztam és hagytam, hogy magától megszáradjon a hajam, mert így egyenes lesz és nem kell sokat bajlódnom vele. Nem hoztam sok ruhát, de egy fél órát töltöttem azok előtt, amik itt voltak, amíg kiválasztottam a megfelelő darabokat. Felvettem azt a csőfarmert, amit az előadáson viseltem (igen, azt ami annyira rámfeszül), mellé pedig egy fekete csipke bluzot, aminek az ujj része átlátszó csipke és a könyökömig ér. A smikkel nem vaciláltam sokat, csak egy kis szempillaspirált és az eperszínű és illatű labellomat használtam.

 - Kész vagy? - nyitott be kopogás nélkül Krisz.

 - Így jó leszek? - fordultam körbe.

 - Nem. - mondta komolyan, mire értetlenül néztem rá. Nem tudtam eldönteni, hogy mi nem jó rajtam. - Vegyél át egy másik nadrágot!

 - Mégis miért? Nem elég szexi?

 - Azért, mert nem szeretném egész este a testőröd szerepét játszani.

 - Nem is kell. Amúgy meg a többi nadrágom nem passzol a felsőmmel. - mutattam a vadiúj ruhadarabomra.

 - Ami azt illeti, azt is átvehetnéd...

 - Jajj, ne már! Inkább menjünk, vagy itthon maradok! - csebre vágtam a mobilom és pár forintot, majd a földszintre mentem, hogy felvegyem a fekete bokacsizmám. A kabátomat levettem a fogasról és azt is felvettem, Krisz is ugyanígy tett.

 - Anya, apa! Elmentünk! - kiáltotta Krisz, hogy meghallják a szülei.

 - Várjatok csak! - sietett ki az előszobába Jóci bácsi. - Először is: vigyázz Annára!

 - Emiatt nem kell aggódnod! - nyugtatta Krisz.

 - Másodszor pedig: éjfélre itthon legyetek!

 - Ne már, apa! Akkor van a buli közepe és legjobb része.

 - Akkor fél egyre.

 - Egyre.

 - Háromnegyed egy és ez az utolsó szavam.

 - Oké. - egyezett bele nem túl vidáman.

 Krisz kölcsön kérte az anyukája kocsiját. Mikor van rá lehetősége szeret menőzni, mivel egy hónapja megszerezte a jogsiját. A kocsiút kb. húsz percig tartott. Egy eléggé nagy ház előtt parkoltunk le, amiből üvöltött a zene és mindenhol égve volt a villany. Kevés autó parkolt itt, ezért kicsit megnyugodtam, hogy nem lesz annyira csúfolásig tele a ház, hogy az ember úgy érzi, hogy mindjárt klausztrofóbiát kap.
 Kiszálltunk a kocsiból és a ház felé vettük az irányt. Az ajtó előtt Krisz maga elé tessékelt, mivelhogy a "Hölgyeké az elsőbbség", de inkább megkértem, hogy menjen ő elől, mivel nekem teljesen ismeretlen a terep. De most már elismerem, hogy ez nagy hiba volt a részemről.
 Az bejárati ajtó nyitva volt, ezért csak pár emberen kellett árverekednünk magunkat és már bent is voltunk. Nem számítottam arra, ami bent fogadott. Egy szóval: káosz. Még körül sem néztem normálisan, amikor valaki belemarkolt, igen.... a fenekembe. Gyorsan megfordultam  és szembe találtam magam egy eléggé kába, de vigyorgó tekintettel.
 - Hé, te ismerős va... - nem tudta befejezni a mondatát. A kezem reflexszerűen mozdult és meg sem állt az arcáig, amin óriásit csattant.

Sziasztok! Rég nem írtam, tudom. Sajnos nemrég elveszítettem a nagymamámat és az eszem egyáltalán nem állt a történetre. Most már kezdek belenyugodni a veszteségbe és olyan lenni, mint régen. Emiatt egy kicsit bűntudatom van. Nem tudom, hogy ti voltatok már ilyen helyzetben, de egyik részem szeretne tovább lépni, a másik pedig még mindig gyászolni. Szóval jelenleg a kettő között vagyok. Amikor a suliban vagyok, úgy érzem, hogy minden olyan, mint régen, de amikor haza érek rámtör a hiányérzet.
Ennyit rólam. Remélem, hogy tetszett a rész és várjátok a következőt. Ha igen, akkor pipáljatok és ha van kedvetek, akkor írjatok kommentet.
Üdv, Daphne! :)

19. fejezet

 Örülök, hogy ha már nem vagyok jó a párkapcsolatokba, legalább két barátomnak össze tudok hozni egy randit. Beszéltem Karolával és elmondtam neki, hogy Gábor szívesen randizna vele. Először totál kiakadt, hogy a háta mögött szervezkedek és hogy mért nem tartom meg magamnak Gábort, hisz - az ő szavaival élve - irtó jó parti. De elmagyaráztam neki, hogy mindketten csak barátként tekintünk egymásra. Persze nem utasította vissza ezt a randevút, mert bejön neki Gábor, így vasárnap elmentek együtt moziba, méghozzá annyira jól érezték magukat, hogy jövő hétvégére is megbeszéltek egy randit.
 Ma reggel, mikor kinéztem az ablakomon kellemes látvány fogadott. Lehavazott. Úgy gondoltam, hogy ez jó jel a hétfői napra nézve. Legalábbis reméltem. Gyorsan felöltöztem, elvégeztem a reggeli teendőimet és elindultam a suliba, ezúttal gyalog, mivel apa ma később megy be dolgozni.
 A suli előtt óriási káosz fogadott. Jó pár fiú hógolyócsatát tartott. Leginkább egymást, de néha a suliba érkezőket is megdobálták. Megpróbáltam sértetlenül bekerülni az épületbe, szóval folyton elugráltam a célba vevő hógolyók elől. Még csak pár méter volt az ajtóig, amikor egy hógolyó hátulról pont a nyakamba esett. Felsikoltottam a hirtelen jött hidegtől és próbáltam kiszedni a havat a nyakamból, de esélyem sem volt. Kezdett elolvadni és lefolyt a hátamon. Hátranéztem, hogy megkeressem a támadómat. Egyből kiszúrtam Bálintot, aki gonoszul vigyorgott rám. Áááá! Ezt még megbánja! Gyorsan ledobtam a válltáskámat a lépcső mellé, utána gyors léptekkel elindultam a bolond barátom felé és minden erőmet beleadva rávetettem magam. Ő megtántorodott és hátra esett egy hókupacba, vele együtt én is, de nekem már úgy is mindegy volt. Szóval, kihasználva az alkalmat, hogy nem tud elmenekülni vettem egy marék havat a kezembe és az arcába nyomtam. Aztán még egy marékkal és azt is. Végül még egyet, de az már a nyakába került.
 - Te szemét! Velem nem jó ujjat húzni! - próbáltam komolyan mondani, de nem bírtam megállni nevetés nélkül.
 - Oké, oké, megérdemeltem, de elég. - röhögött.
 Leálltam és készültem leszállni róla, de váratlanul egy marék havat dobott az arcomba. Én pedig megint legalább négyszeresen visszaadtam neki. Végül felkászálódtunk a földről és nevetve lesepertük magunkról a havat.
 - Húú Bálint! Jól megkaptad a magadét! - röhögött Ármin, aki eddig pár méterrel tőlünk figyelte a harcunkat.
 - Basszus! Soha életemben nem kaptam ekkora mosdatást. - rázta ki a sapkájából a havat Bálint.
 - Most segítettem bepótolni. - mosolyogtam győzelemittasan.
 Összeszedtük a cuccainkat és együtt bementünk a suliba. Csurom vizesek voltunk, ezért mind odahúzodtunk a radiátorokhoz száradni.
 - Milyen volt a pénteki randid? - kérdezte váratlanul Bálint.
 - Nagyon jó volt, de nem randi volt. - válaszoltam.
 - Pedig nagyon úgy tűnt. - mondta komolyan.
 - Gáborral csak barátok vagyunk. Amúgy meg tegnap Karolával randizott.
 - És ez téged nem zavar? - vonta fel a szemöldökét.
 - Mért zavarna? Hisz én hoztam össze nekik a randit. - magyaráztam, de nem volt idejük felelni semmit, mert megérkezett Karola és rögtön a nyakamba ugrott.
 - Annyira szuper vagy! Komolyan! Jövök neked eggyel, vagy ha akarod akkor kettővel. Imádlak! - totál fel volt dobodva, a szája is fülig ért. És ez egész nap így volt.
 Amúgy az egész nap jó hangulatban telt. A tanároknak is jó kedvük volt, még az ofőnek is. Mondjuk az olyan, hogy négy oldal helyett csak két oldal leckét diktál. Dupla angolon is, a második órán játszódtunk  valami dedós játékokat, amit mi kicsit sem bántunk. Angol óra után, ami az utolsó volt haza indultunk. Én a négy lánnyal, ami mostanság kezd szokásunkká válni. Ahogy kiléptünk az osztályunk ajtaján Áron állt az ajtó melletti falnak támaszkodva.
 - Sziasztok! - köszönt.
 - Szia.
 - Anna, nem bánod, ha hazakísérlek? - kérdezte kicsit bátortalanul.
 - Nem. Vagyis persze, hogy nem bánom. - a lányok megértették, így elbúcsúztunk és ők elmentek.
 Mi is lassan elindultunk Áronnal. Mikor kiértünk a suliból és nem volt senki hallótávolságon belül megszólalt.
 - Figyelj! Ez nekem így nem jó. - kezdte, mire nekem tágra nyílt a szemem. - Utálom, hogy nem vagyunk beszélő viszonyban. - erre kicsit megkönnyebültem.
 - Ezzel nem vagy egyedül.
 - Talán kicsit túlreagáltam, amikor megláttalak Márkkal... tudod. - bólíntottam kellemetlenül az emlék hatására. - Csak annyira szarul esett. Tudod, hogy mennyire nem bírom azt a gyereket és te mégis...
 - Ne haragudj! - szakítottam félbe. - Most már tudom, hogy nem kellett volna hagynom, hogy megcsókoljon. Nem is értem, hogy mért tettem.
 - Máskor is megtörtént már? Mármint máskor is csókolóztatok?
 - Nem. Csak akkor egyszer. - hosszasan kifújta a tüdejéből a levegőt.
 - És most mi van veletek?
 - Semmi. Mégcsak barátok sem vagyunk.
 - Az előadáson úgy tűnt, hogy elég jó a kapcsolatotok. - vetette oda gúnyosan.
 - Az csak azért volt, mert örültünk, hogy végre megszabadulunk egymástól. - hazudtam. De mit számít? Márkkal úgy sincs semmi köztünk, ezután pedig csak akkor fogunk találkozni, ha véletlenül összefutunk, na meg zeneórán.
 - Oké. - megfogta a kezem, hogy megállítson és szembeforduljak vele. - Nem tudom, hogy lehetséges-e, de szeretném, ha minden olyan lenne köztünk, mint régen. - mosolyra húztam a szám és a nyakába ugrottam.
 - Persze, hogy lehetséges. - sikítottam boldogan a fülébe.
 - Aú! Azt hiszem megsérült a dobhártyám. - csak nevettem rajta és egy puszit nyomtam az arcára.
 - Majd helyrejön!
 - Lenne kedved valamikor eljönni velem moziba? - kérdezte jókedvűen.
 - Aha. Láttam, hogy a héten vetítik a Rango-t. Megnézhetnénk. - ajánlottam.
 - Ne már. Az egy animációs film.
 - De annyira vicces. És nagyon jó fej az a gyík.
 - Kaméleon. - javított ki.
 - Nem mindegy? Hasonlítanak. - vontam meg a vállam.
 - Rendben. Megnézem veled ezt a béna filmet, mesét, vagy akármit. - adta be a derekát. Amúgy meg ő is bírja ezt a filmet, csak teszi itt nekem a nagyfiút.
 - Akkor most haza is kísérhetnél, mert egyáltalán nincs melegem.
 Szórakozottan megcsóválta a fejét, majd kézenfogva elindultunk.

Sziasztok! Hoztam nektek egy téli fejezetet ezen a meleg napon.
Jelenleg épp kiélvezem a nyári szünet utolsó napjait. Nekem még van két hetem. Hahahaa :)) Magyarországnak boldog sulikezdést! (Nézzétek el nekem a szemétkedést :D)

Remélem tetszett a rész. Ha igen akkor pipáljatok! ;)
Üdv, Daphné!

Új blogom első része :)

Sziasztok! Feltöltöttem a Nothing More első részét. Nem lett hosszú, de ha van kedvetek olvassátok el. Katt

Ma még egy bejegyzés tőlem

Sziasztok! Na szóval... Már régebben elkezdtem egy másik történet írását. Nem tervezem hosszúra, max 10-15 része lesz. Úgy döntöttem, hogy itt az ideje "nyilvánosságra hoznom" ezt a sztorit is. Ha van kedvetek majd kukkantsatok be. Az első részt holnap fogom feltölteni, de addig is megtudhatjátok, hogy kik lesznek a főszereplők és hogy miről szól a blog.

Katt

18. fejezet

 Péntek reggel kb. ötször átöltöztem, végül mégis azoknál a ruhadaraboknál maradtam, amit először vettem fel. Tudom, hogy azt mondtam nem randira megyek Gáborral, de szerintem minden lány szeretné, hogy tetszen a fiúnak, akivel a napját tölti (ez esetben a délutánját) - főleg, ha a fiú helyes.
 Szerencsére apa ma is eldobott a suliig, mivel irtó hideg van. Kicsit korán értem be, de nem bántam, mivel volt időm átnézni a német szavakat, mivel dolgozatot írtunk. Persze Bálint, az örök koránkelő megint előttem beért.
 - Szia! - köszöntem és ledobtam magam a Bálint előtti padba, vagyis a helyemre.
 - Guten Morgen! - vigyorgott, mivel jól tudta, hogy pocsék vagyok németből.
 - Oké nagyokos. Ha ennyire szereted ezt a nyelvet, akkor segíthetnél is.
 - Már megint nem tanultál? - kérdezte szórakozottan.
 - Dee... igen. Csak rövid az emlékezetem, ha németről van szó.
 - Rendben. Kikérdezlek. - és kikapta a füzetet a kezemből, amit időközben elővettem.
 - Hé! Az a matekom!
 - Ja. De nem baj. Amúgy is le kell másolnom a házit.
 - Nekem sincs meg. Most szerettem volna leírni. - visszavettem és a padomra tettem.
 - Oké, de siess! - sürgetett.
 - Mi vagyok én, hogy helyetted is megoldom a házit?!
 - Tudod, hogy te vagy a legjobb barinőm! - mondta egy oktávval magasabban, mire belebokszoltam a vállába. - Áú! Úgy ütsz, mint egy fiú.
 - Legalább el tudom verni a hülye seggfejeket. És az áruló barátokat. - szúrtam oda neki a múltkori árulásáért.
 - Ne már! Azt hittem, ezt már megbeszéltük.
 - Meg is. De ezt még megérdemelted. - csíptem az arcába, mert tudtam, hogy utálja, mikor ezt csinálom. - Na, segítesz németből, hogy utána leítjam a matekot, hogy legyen háztink?
 - Házink? Persze, hogy segítek!

 Bálint remek német tanár, lehet, hogy megkérem, hogy korrepetáljon. (Oké, ezt nem gondoltam komolyan.) Remélem, megkapom a négyest erre a dolgozatra, mivel jelenleg hármasra állok.
 Sikeresen leírtam a matek házit, Bálint pedig sikeresen lemásolta. Komolyan nem értem, ezt a srácot. Tökre okos, a matekot is jobban érti nálam, de nem képes megoldani három egyenletet.
 A földrajz óra szuperül telt, mint általában, legalábbis nekem. Gömbi, Lóri és Tomi ezt nem mondhatták el, mert a térkép kiszúrt velük. Tesin azt mondtam a tanárnak, hogy megjött, ezért nem volt muszáj tornásznom. Nem szokásom hazudni, de most nem szerettem volna egész délután izzadt lenni, a suliban pedig nem volt kedvem zuhanyozni. Amúgy meg még mindig fájt a kezem.
 Az ofő óra szokásosan telt. A két stérber, Erzsi és Ervin megint összekapott azon, hogy kinek van kevesebb helyesírási hibája a legutóbbi irodalom dolgozatukon. Az ófő megtudta, hogy az ikrek néha helyet cserélnek órákon és egymás helyett felelnek. Nettitől elkobózta az új szájfényét, mivel több órán is használta. Gömbi lefényképezte egy fiatal angoltanárnő hátsóját, az pedig észrevette és beköpte az ofőnek. Veca visszakapta a mobilját, amit tegnap kobozott el Anci (vagyis az irodalom tanárnő). Tomi, Ármin és Bálint a szokásos csínyeik miatt voltak leszidva. Anna megkapta a magáét, mert nem figyel oda a közlekedésre. Annával pedig baj van, mivel egyes szám harmadik személyben beszél magáról.
 Az sok leszidás után az ofő volt olyan nagylelkű, hogy egy óra előtt tíz perccel haza engedett. Persze nekem így várnom kellett egyig Gáborra, de nem bántam. Együtt mentem ki a suliból Vecával és Karoláékkal.
 - Szeretnéd, hogy megvárjam veled? - kérdezte Veca.
 - Nem szükséges. Szerintem csak pár percet kell várjak. - mondtam pont amikor kimentünk a kapun.
 - Juh! Vajon ki az a helyes srác? - mutatott Karola egy fiú felé, aki a kocsija mellett állt.
 - Tényleg nagyon helyes. - hagyta jóvá Detti.
 - Szeretnétek, hogy bemutassalak neki? - érdeklődtem, leginkább Karolától.
 - Ismered? - kérdezte egyszerre Karola, Netti és Detti.
 - Ő Gábor. Gyertek és kísérjetek el az autóig. - mondtam és ők jöttek is utánam. - Szia!
 - Sziasztok! - köszönt mosolyogva.
 Bemutattam neki a lányokat, utána pedig elköszöntünk tőlük és indultunk is volna, de ekkor egy dühös hang megszólalt a hátam mögött.
 - Ez meg mit keres itt?
 - Anna után jött. - szólt büszkén Karola, én meg mérgesen rá néztem, hogy ne szítsa tovább a tüzet. Íme egy lány, aki nem kedveli Horváth Márkot!
 Márk mérgesen nézett hol rám, hol Gáborra. A francba is! Elegem volt belőle. Miközben barátnője van folyton beleszól a dolgomba. Semmi köze ahhoz, hogy hova megyek, kivel és mit csinálok. Bár egy részem reménykedett abban, hogy talán féltékeny és azért viselkedik így.
 - Szerintem menjünk. - fordultam Gábor felé, mire ő bólintott. - Sziasztok! - intettem a lányoknak és beültem az anyósülésre.
 Széndékosan nem néztem ki az ablakon, amikor elhajtottunk, nehogy összeakadjon a pillantásom Márkéval.
 - Na és hova megyünk? - kérdeztem, nehogy Márkra terelődjön a szó.
 - Szereted a gyorskaját?
 - Imádom.
 - Akkor mit szólsz a mekihez?
 - Szuper. - mosolyotam.
 Rendeléskor ragaszkodott hozzá, hogy ő fizesse az én adagomat is, hiába tiltakoztam. Leültünk egy kétszemélyes asztalhoz és beszélgetni kezdtünk. Megkérdezte, hogy hogy van a kezem. Mondtam neki, hogy gyorsan gyógyul. Utána beszélgettünk filmekről, könyvekről. Kiderült, hogy ő is szeret olvasni, főleg fantasy-t meg sci-fi-t. Imádja a focit, akárcsak én, de az ő kedvence a Bayern München. Szóval van pár közös dolog bennünk.
 - Figyelj! Tudom, hogy ezt már kérdeztem múltkor, de tényleg nincs semmi közted és a Márk gyerek között? - a kólát, amit ittam félre nyeltem és köhögni kezdtem. - Ne haragudj, ha valami rosszat kérdeztem.
 - Nem, nem. Semmi rosszat nem kérdeztél. - mondtam, miután végeszakadt a köhögőgörcsömnek. - Amúgy meg tényleg nincs semmi köztünk.
 - És nem is volt?
 - Nem! - vágtam rá gyorsan - Vagyis... egyszer csókolóztunk. - vallottam be halkan. - De erre emlékezni sem akarok.
 - Mért?
 - Hát... emiatt összevesztem egyik legjobb barátommal. - magyaráztam.
 - Fiúval?
 - Aha.
 - Gondolom azért, mert beléd van zúgva. - jegyezte meg.
 - Ki?
 - Szerintem mindketten, de most a legjobb barátodra gondoltam. - egy pillanatig csak lesokkolva bámultam.
 - Ne...nem. Ki van zárva. Akkor megmondta volna. - hirtelen a Kivédhetetlen szerelem című könyvre gondoltam. De ez hülyeség. Ilyesmi csak a könyvekben van.
 - Mért? Te megmondtad volna neki, ha így érzel?
 - Nem. - mondtam halkan. - De ez akkor sem igaz, mivel Márkkal már alapból utálják egymást.
 - Na és mi van Márkkal?
 - Semmi. Nem kedveljük egymást.
 - Azért csókolóztatok. - nevetett fel.
 - Mindegy. Nem számít. Úgy is barátnője van. - furán nézett rám, ezért el kezdtem mentegetőzni. - Ne gondolj rosszat rólam. Két nappal azután tudtam meg, hogy megcsókolt.
 - Szerelmes vagy Márkba? - kérdezte fürkésző tekintettel.
 - MI? Nem! Soha! - tiltakoztam hevesen.
 - Ne is tagadd! - nevetett hangosan.
 - Tényleg nem! Hisz ki nem állhatom!
 - Engem nem versz át! Ezt már akkor tudtam, amikor megismertelek titeket. Két ember csak akkor szívja ennyire egymás vérét, ha vagy gyűlölik egymást, vagy szerelmesek. Én pedig a másodikra szavazok. - éreztem, hogy égni kezd az arcom, ezért eltakartam a két kezemmel.
 - Ne már! Ez nem igaz!
 - Nem kell tagadnod előttem. Hidd el, én tartom a szám.
 - Hogy ha ezt tudtad, akkor mért hívtál el ide? - vettem el a kezem az arcomtól.
 - Mert kedvellek és reméltem, hogy barátok leszünk. - mosolygott, nekem pedig hirtelen remek ötletem támadt.
 - Rendben barátocskám! Akkor elmondanád nekem, hogy mit gondolsz a göndörhajú barátnőmről? - kérdeztem vigyorogva.
 - Karoláról? Ez a neve ugye?
 - Megjegyezted a nevét! Ez azt jelenti, hogy tetszik neked. - mondtam boldogon és jól szórakoztam, amikor láttam, hogy zavarba jön.
 - Helyes lány. - vallotta be.
 - Mit szólnál, ha összehoznák vele egy randit?
 - De hát nem is ismerem.
 - Épp ezért te tökfej! - kopogtattam meg a buksiját.
 - Örülök, hogy már ilyen bensőségesnek tartod a kapcsolatunkat, hogy megengeded magadnak velem szemben ezt a szóhasználatot.
 - Hát, mit ne mondjak? Veled könnyen barátkozik az ember. - mosolyogtam ártatlanul. - Na mit mondasz a randira?
 - Ha ő beleegyezik, nekem is jó.

Sziasztok drága olvasóim! Nem dumálnák sokat pluszba, csak remélem, tetszett a rész. Ha igen, (vagy ha nem is) akkor pipáljatok és szóljatok hozzá. :) Nyugodtan írjátok le, hogy mi tetszett és mi nem tetszett. Elfogadom a hideget, meleget.

Üdv, Daphne!

(Bocsi, ha voltak benne hibák)

17. fejezet (part 2)

 Sajnos az idő annyira elszaladt, hogy észre sem vettem és már a zene teremben ültem. A zene szövegét annyiszor végigfuttattam az agyamban, hogy már attól féltem, hogy elfelejtem az egészet. Veca is tűkön ülve izgett-mozgott mellettem, de ő velem ellentétben nem azért, mert félt mások előtt szerepelni, hanem már alig várta, hogy végre parádézzanak Gömbivel.
 Megérkezett Áron a barátaival. Azt hittem, hogy nem a megszokott helyére fog ülni - vagyis mellém -, de mégis mellettem foglalt helyet. Leült, köszönt, de nem kezdeményezett beszélgetést. Ez is több a semminél.
 Megérkezett a tanár is, a háta mögött az osztályával, a 12. C-vel.
 - Hoztam egy kis közönséget. Remélem nem bánjátok! - de igenis bánjuk! Végzősök fogják végignézni az előadásunkat, akik biztosan majd jól ki is cikiznek. Hát ez nagyszerű.
 Tudtam, hogy üres, de mégis hátranéztem a mögöttem lévő székre. Márk nincs itt. Szokott késni, de talán most nem jön el. Hisz nem akart próbát tartani sem. Egy részem picit megkönnyebbült, mert ha nem jön el, akkor nem kell kiállnom énekelni, de a másik részem tudta, hogy ha nem jön el, akkor annak nem lesz jó vége. De még ezt végig sem gondoltam és kinyilt az ajtó. Mégis eljött.
 - Bocs a késésért! - vetette oda félvállról a tanárnak.
 - Ó, semmi baj. - válaszolta a tanár gúnyosan. - El is kezdhetnétek az előadást a partnereddel.
 Nane! De hisz még fel sem készültem lelkileg! Ezért még kinyírom ezt a fiút!
 Veca bátorítóan rám mosolygott én meg elindultam remegő lábakkal Márk felé. A válláról levette a gitártokját és kivette belőle a hangszert. Mikor rám nézett, egy gyilkos pillantást vetettem rá, de ő csak megvonta a vállát. Hát persze, ő kicsit sem izgul. Szeme a befáslizott kezemre vándorolt, majd a fülemhez hajolt.
 - Ha gondolod maradhat csak a gitárkíséret. - akaratlanul is megborzongtam a hangjától és a meleg leheletétől és egy teljesen másfajta izgalom járta át a testemet. De össze kellett szednem magam, ezért nem túl kedvesen válaszoltam neki.
 - Tudom használni mindkét kezem. Tehát úgy marad, ahogy gyakorotuk. - bólintott én pedig a zongorához sétáltam. Egy mikorfon volt előttem, szájmagasságba beállítva. Márk leült egy székre és ő is beállította sajátját, majd a kezébe vette a gitárját. Egymásra néztünk, egy bólintással jeleztük, hogy készen állunk. Leállítottam a kezem reszketését és leütöttem az első akordokat. Márk is elkezdett gitározni, majd nemsokára a hangját is meghallottam. Már sokszor hallottam énekelni, de mindig ugyanolyan hatással va rám. Megdobogtatta a szívemet és másra sem tudtam koncentrálni csak a hangjára. Már annyira a fejembe rögződött, hogy mikor kell én is bekapcsolódnom, hogy gondolkodás nélkül én is elkeztem énekelni, amikor kellett. Teljesen megfeledtkeztem a közönségről és a tanárról. Csak három dolgot érzékeltem: a zongora hűvös billentyűit, a zenét és Márk szép zöld szemét, amivel engem nézett. Hogy a francba nem vettem észre, hogy ilyen szép szemei vannak?
 Miután együtt énekeltük a refrént, a második szakasszal én jöttem. Fura módon egyáltalán nem izgultam, sőt jólesett végre kiénekelni magam. Végig Márk szemébe néztem, mert ha másra koncentrálok, akkor biztosan elrontom. Miután még kétszer elénekeltük együtt a refrént, eljátszodtuk az utolsó akordokat, ő a gitárján, én a zongorán és vége is volt.
 A hatalmas tapsra érkeztem vissza a valóságba. Felálltam és a zongora elé sétáltam, Márk követte a példámat. Meghajoltunk. Ránéztem Márkra, ő pedig rám mosolygott. Hirtelen a szívem méggyorsabban kezdett száguldani. Nem tudtam nem viszonozni a mosolyát. A francba is! Legszívesebben a nyakába ugrottam volna! Viszont a következő tettétől az hittem menten elájulok. Átkarolta a vállamat, majd olyan közel hajolt, hogy a fülembe tudjon suttogni.
 - Ügyes voltál! - éreztem, hogy elpirulok, mert rögtön kiforrósodott az arcom, de sikerült megszólalnom.
 - Te is!
 Ezután a tanár felé fordultunk (megjegyzem, hogy Márk nem vette le a karját a vállamról), aki megdícsért minket és elmondta, hogy megleptük őt. És nem gondolta volna, hogy a "lehetetlen páros" egy ilyen jó produkcióval képes előállni, stb. A többire nem bírtam odafigyelni Márk közelsége miatt. Miután a helyünkre ültünk Veca rögtön a nyakamba ugrott, de gyorsan el is engedett, amikor a tanár megkérdezte, hogy ki szeretne lenne a következő. Ő és Gömbi rögtön vállalkoztak és már el is kezdték az éneket. Nagyon viccesek voltak. Mivel a portugál tudásuk körülbelül nulla, egyáltalán nem hasonlított a szöveg arra, ahogy Gusttavo Lima énekli. Emellett nagyon hamisak voltak, de ez mind nem számított, mert mindenki jól szórakozott rajtuk, még a tanár is, de azt hiszem, hogy legfőképpen ők ketten.
 Másfél óráig tartott, amíg mindenki bemutatta a produkcióját, de senki sem bánta. Háromnegyed háromkor léptem ki a suli kapuján Vecával, Karolával, Nettivel és Dettivel, amikor megszólalt a mobilom. Rögtön fel is vettem.
 - Halló!
 - Szia! Itt Gábor. Nem zavarlak?
 - Szia! Nem, dehogy. - válaszoltam.
 - Ki az? - suttogta Karola.
 - Gábor. - tátogtam.
 - Az ki? - kíváncsiskodott tovább.
 - A gázolós srác. - adta meg helyettem a választ Veca.
 - Figyelj! Lenne kedved pénteken suli után velem ebédelni? - kérdezte, én pedig elmosolyodtam. A lányok árgus szemekkel figyeltek, Karolna pedig  próbálta kihallgatni a beszélgetésünket, látszólag sikeretlenül.
 - Rendben. - vágtam rá.
 - Akkor majd a sulid előtt várlak.
 - Oké.
 - Most le kell tennem, de majd még hívlak. Szia!
 - Szia! - köszöntünk el.
 - Na? Mit mondott? Mondd már! - türelmetlenkedett Karola.
 - Pénteken értem jön suli után és együtt ebédelünk.
 - Randiztok? - kérdezte Netti,
 - Ez nem randi! - ellenkeztem.
 - Dehogynem. - vágták rá mindhárman.
 - Na jó! Én sietek haza, mert fázom. - hazudtam, hogy szálljanak le erről a témáról.
 Ők csak nevettek, de nem erősködtek többé. A háttérben viszont hallottam, hogy kitárgyalják ezt a témát helyettem is.
 Mosolyognom kellett, mert rájöttem, hogy ha a régi barátaimat el is veszítettem, szereztem magamnak újakat, akik ugyanúgy mellettem állnak és helyettem is eltervezik a jövőmet.

Sziasztok! Meghoztam a részt. A következőt még nem tudom, hogy mikorra sikerül megírnom, de igyekszem. Ha elolvastátok, kérlek pipáljtok!
Puszi, Daphne! :*